Nina becuccol a sátorba. Te is mész vele, hogy átvidd Peugeot holmiját a fiúszobába, aztán hagyod, hadd rendezkedjen kedvére. Fmr is bemegy, és nemsokára halk beszélgetést és nagy vihogásokat hallotok. Ezek szerint jól érezted, és Nina csak előtted nem hajlandó angolul beszélni…
Visszatérsz az asztalhoz, és vennél még egy kakaóscsigát, de Asu maga elé pakolta az összest. Amikor el akarsz venni egyet, védelmezően ráborul, mire tarkón csapod, és arccal beleesik a péksüteményekbe. Ahogy feltápászkodik, az egyik csiga a homlokára tapad, és az állán is ragacsos, feketés kakaócsík fénylik.
– Nagyon sátánian nézel ki – susogja Asa olvadozva. Ránézel az asztalon maradt kakaóscsigákra, és undorodva rázod meg a fejed. Nem lehetsz benne biztos, hogy a csigákra nem ragadt át valami emberi fogyasztásra kifejezetten alkalmatlan, olcsó gótsmink. Inkább lecsapsz az utolsó óriásperecre, az úgyis jobban megy a sörhöz.
– Mi a mai terv? – érdeklődik Tomi teli szájjal. Beletolja az arcába a túrós táska maradékát, és maga elé húz egy programfüzetet. – Evve maffuvam a maffumpafum – csámcsogja –, evü bevü…
– Nyeld már le, basszus! – förmedsz rá, mire rövid szünetet tart, és megismételi.
– Este Motörhead a nagyszínpadon, előtte pedig Tankcsapda! – Lapoz kettőt, és elkeseredetten felnyög. – Jaj, ne már, a metálszínpadon meg ma van HC nap, nem hiszem el!
Nagyot sóhajtasz. Ezek szerint ma még tovább szakad szét a társaság: ahogy téged nem lehetne lebeszélni arról, hogy élőben lásd Lemmy szemölcseit, úgy Tomitól sem várhatod, hogy lemaradjon a saját undergroundja saját hőseiről.
– Mi meg a világzenéhez megyünk majd – csilingel közbe Asa –, és utána elvonulunk hullócsillagokat nézni!
Kicsit elkerekedik a szemed, de nem szólsz egy szót sem. Bárki mást kiröhögnél, hogy mit finomkodik, elvonulnak „hullócsillagokat nézni”, hát persze! De Asából nem nézel ki ilyen összetett gondolatokat… Alighanem tényleg hullócsillagokat akar vadászni. Egy fénytechnikával masszívan megtolt gigafesztivál mellett. Ahol a fényszennyezéstől a holdat sem nagyon látni, nem hogy egy meteorrajt, de ha A Sötétség Párja ki akar ülni szúnyogeledelnek, egészségükre.
– Azért a Motörhead az Motörhead – jegyzi meg Asu. Végre leesik a homlokáról a kakaóscsiga, elkapja, és jó ízűen beleharap. Láthatóan nem zavarja, milyen zord tekintetet vet rá csipkés lelkű szerelmese.
– Na jó, és addig?
– Nézzünk körbe, mi mindent lehet csinálni!
Összevonod a szemöldököd, és Tomikára nézel. Nagyon ártalmatlanul tömi a fejét, de biztos vagy benne, hogy emlékszik még, mi történt, amikor tavalyelőtt végig próbáltátok a fesztivál közepére telepített kalandparkot.
– Megyünk bungee jumpingolni? – néz fel Asu kaján vigyorral.
– Kuss – jelented ki, és összegyűröd a sörösdobozodat. Elég kínos volt a daru tetején szembesülnöd vele, hogy a tériszonyod nem múlt el a fejsérüléstől.
Nina és Fmr is előkerülnek, és hosszasan egyezkedtek, hogy ki, mikor, mit, merre szeretne, hol érdemes rá várni, és hol nem. Mire ezzel végeztek, lassan már ebédidő lesz, legalábbis Tomi szerint, akit úgy tűnik, nem nagyon hatott meg, hogy az előbb falt fel egy kisebb pékséget.
Végül csak elindultok, és a tűző napsütésben körbevonszoljátok magatokat a fesztivál területén. Fmr vesz magának fesztivál pólót, hátizsákot, Trabantos fémbögréből a teljes készletet, Tomi inkább a kajasátrakat keresi. Asut elrángatja a házasságkötő sátorhoz Asa, aztán ott ragadtok egy koradélutáni koncert előtt. Tomi elmegy sörért és sosem tér vissza, te pedig tovább ballagsz a két lánnyal, és az élet császárának érzed magad, hogy két ilyen csodaszép szőke nő között lépdelsz, és ráadásul csak az egyikük természetes szőke! A másikuk rendes, festett platina.
Eszedbe jut, hogy egyik szőkéhez sincs sok közöd, és az érzést módosítod az élet alkirályára. Alkirály-helyettesére. Recepciósára.
Ezzel együtt is jól telik a nap. Egy ponton visszaértek a sátorhoz, Fmr a batikolt szoknyát batikolt ruhára váltja, Nina kölcsönveszi Peugeot egyik baseball sapkáját, te csak toporogsz egy sort, mert valakinek azt is kell, aztán mentek tovább. Tomi újra hozzátok csapódik, Nina elkanyarodik, és viszi Fmrt, Asu megjelenik egy sörrel a kezében, megkönnyebbülten vigyorogva, hogy Asát sikerült letennie egy tarot-műhelyben, ahol „jövőt alkotnak”, bármit jelentsen is az.
– Egyelőre vízfestékkel pacsmagoltak A3-as kartonokra, de állítólag később beállnak élő kártyalapoknak is – magyarázza, miközben olyan hevesen nyakalja a sört, hogy a hab lecsorog az állán –, és azt akarta, hogy megvárjam, és majd mi leszünk a Szeretők, de meggyőztem, hogy ezzel a parázsló nézésével neki igazából egy formabontó és csábító, női Ördögnek kell lennie, úgyhogy elengedett. Imádom, imádom, de néha azért szeretnék az asztrális csakrakirakáson kívül másról is beszélni!
Egyetértően hümmögsz, bár te nem csak néha szeretnél másról beszélni, hanem nagyjából mindig. Asztrálcsakra… micsoda? Mindegy.
Mire végeztek a következő sörökkel, ideje már a nagyszínpadhoz menni. Bementek a tömeg mélyére, és végig ugráljátok a Tankcsapdát, aztán amikor a koncert végén az emberek egy része eltikkadtan a sörpultok felé veszi az irányt, ti tovább fúrjátok magatokat a sűrű masszában a színpad felé. A Motörhead végtelen energiarobbanás, és amikor mégis elmúlik, kimerülten tántorogtok a keverő felé. Mint mindenki más, ti is egyezményesen a keverő mögött, balra találkoztok minden koncert után. Kicsit gyászolod a cipődet (lábujjaid már nincsenek, azokat fölösleges – péppé taposták őket), és gyanakodva nézed a mellkasodon a teljes talplenyomatot (43-as Martens, bal láb, belső talpél kopott, jó csámpás lehet a gazdája, szakérti meg Tomi, akinek a pólója lett jobb oldalt ujjatlan), de tulajdonképp nem tört el sok csontod, és ha igen, akkor is megérte.
A keverő mellett végre sikerül Peugeot-val is összefutnotok.
– Na milyen a chateau? – ordítja. Így, Motörhead után mindannyian erősen halláskárosultak vagytok, és te a torkodat is szétüvöltötted, úgyhogy csak mutatod neki, hogy király.
– A micsoda? – ordít vissza Tomi. Látszik, hogy nem olvasott elég csilláronlengős kalandregényt, vagy csak nem tanulta meg, hogy kell kiejteni a furcsa francia szavakat.
– A palazzo!
– A sátor?
– Az!
– Miért nem azt mondod! – bődül fel Tomi, akit nagyon idegesítenek ezek a véletlenszerűen odavetett idegen szavak.
– Na milyen?
Látod, hogy Tomi elsápad, és alighanem lepereg a szeme előtt az élete, mert most bizony neki kell majd elmagyaráznia, hogy Nina kidobta a szobájából, de mire belekezdene, a tömeg elsodorja Peugeot-t. Embert nem láttál még úgy megkönnyebbülni, mint most Tomit. Előre görnyed, és akkorát fúj, hogy kis porfelhő kavarodik körülötte. Vigyorogva felnéz rátok, aztán hirtelen kiegyenesedik.
– Fussunk, mielőtt megtalál!
Amúgy is futnotok kérne, hogy átérjetek a metálszínpadhoz Tomi kedvenc együttesére. Neked már nincs erőd egy újabb pogózáshoz, de ő előre zúz, és nemsokára látod, ahogy huszadmagával felmászik a színpadra, és a tömegbe veti magát – ez minden rendes HC koncert velejárója, akárcsak az, hogy a színpadhoz közel százkilós emberek esnek a fejedre. Úgy döntesz, egy estére elég egy teli talplenyomat a mellkasodra, és inkább hátrahúzódva figyeled az eseményeket. Néha megrázod a fejed. Az együttes tagjai megállás nélkül ugrálnak. Az idő kétharmadát a levegőben töltik, és hiába csak egy óra a koncert, szerinted az már bőven az emberi állóképesség határain túl van, amit művelnek.
Tomi izzadtságtól csatakosan tér vissza. Nem szeretnél belegondolni, ez mekkora részben az övé, és mekkora részben másé, csak megjegyzed, mindenképp el kell terelgetned zuhanyozni, mielőtt lefekszetek aludni, különben reggelre szétválaszthatatlanul ráragad a polifoam.
A folyadékpótlás viszont fontos, és el is mentek sörért. Végre Ninát megtaláljátok, aki a kérdésre, hogy Fmrt hol hagyta, csak int a csillagok felé. Reméled, ez nem azt jelenti, hogy leütötte és elásta két sátor közé, vagy ha igen, senki sem fedezi fel a dolgot a fesztivál vége előtt. Tomi magába dönt két korsó sört, és visszapattog a színpad elé, te viszont unod már a HC-t, és Nina is táncolni szeretne, úgyhogy elindultok keresni egy valamivel slágerorientáltabb kocsmát.
Azt hitted, hogy ma éjszakára már kitomboltad magad, de rá kell jönnöd, hogy más ritmusban igenis képes vagy még órákon át ugrabugrálni. Az egyik számnál kicsit hiányzik, hogy Tomi nincs ott veletek, mert ennél a refrénnél akkorát szokott ugrani, és megfordul közben és te jó ég, az milyen jó, és mire felnézel, már ott vigyorog és pattog veletek. Elmondhatatlanul jó érzés az éjszaka meghatározhatatlan mélyén ugrálni a barátaiddal egy fesztiválon, és az sem érdekel, hogy kezd veled forogni a világ, az sem, hogy Tomit még el kéne vinned lecsutakolni, és az sem, hogy Nina nem veled fog egy sátorszobában aludni, hanem egy vadidegen hippivel. Összekapaszkodva ugráltok és ordítjátok a szöveget, a pillanat tökéletes, és az is a szépségéhez tartozik, hogy két számmal később véget ér.
Gyalogoltok vissza a sátorhoz a forró nyári éjszakában, és Tomi cikkcakkban halad egyik útpadkától a másikig. Egy ponton összecsuklik és leül a földre. Összenéztek Ninával, aki csak megvonja a vállát, és te is tudod, hogy nincs választásotok. Leülsz Tomi mellé a földre, és megbököd, hogy ellenőrizd, nem aludt el.
– Kelj fel, Tomi! – duruzsolod barátságosan. Csak nyög egyet.
– Kelj fel! – hajol oda hozzá Nina, mire Tomi nyűgösen felmordul. Nina gyengéden sípcsonton rúgja. Tomi a nyakadba borul, alig bírod lefejteni a nyakadról a karját, mielőtt megfojt.
– Vigyél vissza a satuba – motyogja sírósan. Elsőre nem is érted, mire gondol, aztán összeáll a kép.
– Sató, Tomika. C-h-a-t-e-a-u. Tudod, ahogy Pözsó is… mindegy, azt most nem betűzöm le, jó?
– Sapó – csuklik össze a barátod. – Egy sapkában lakunk, Csirke? Egy nyomorult sapkában?
– Elég nagy sapka – jegyzed meg a részegek éleslátásával. – Mondhatni, süveg. Na de akkor, ha neked nem jó a palazzo sem, meg a chateau sem, akkor mi legyen? Palotának nem hívhatjuk, Asu mindig azt hinné, haza akarjuk zavarni Várpalotára! Legyen palace, mint a dizsi Siófokon?
– Pelisz – kóstolgatja az újabb idegen szót Tomi, és ellágyul az arca. Tavaly nyáron lementetek pár napra a Balatonra, és kis híján agyonvertek titeket a diszkó előtt, de Tomika szereti az ilyesmit. – Menjünk vissza Siófokra! – jelenti ki, és meg sem lep, hogy amikor másnap délben felkelsz, a sátor homlokzatán ott ékeskedik a három rajzlapon széthúzott felirat.
SI ÓF OK
– A foglalkoztató konténerben kicsit csúnyán néztek ránk, amikor Tomi lerabolta a zsírkrétákat, de aztán meggyőztem, hogy a szivárványszínt hagyja ott a kicsiknek – jegyzi meg Asu. Ölni tudnál a kihűlt kávémaradékért, amit a horpadt műanyag pohárban dédelget.
– Azt hittem volna, estig meg sem fog tudni mozdulni! – morogsz, és valami innivaló után néznél.
– Ó, a manólány favágóteája csodákra képes! – vigyorodik el Asu, és az asztalon hagyott bögrékre mutat. – Még angolul is megtanult tőle annyira, hogy elkísérje vásárolni, úgyhogy nemsokára lesz reggeli. Eléggé főnyeremény ez a csaj, különösen így, reggel… tizenhárom húsz felé.
Csak nyögsz egyet, mert bármennyire hatékony is a favágótea, te most akkor is egy olvadt műanyag ízű kávéra vágysz.
Nagyon erősen sugározhatod az igényed, vagy Fmr különösen jó telepata, mert amikor visszatérnek Tomival és Ninával a bevásárlásból, a kakaóscsigák és lekváros bukták, az ásványvíz és a gyógysör mellett egy eldobható műanyag tányért is hoznak, rajta, mint tálcán, öt vékonyka, fehér műanyag pohárral.
– Neked rögtön kettőt kértünk – kiabál Nina, és kis híján leborítja az összes kávét a földre. Szerencsére időben átveszed tőle a tányért, így megmenekül a páratlan kincs. Leteszed az asztalra, s rögtön fel is kapod az egyiket, amiben egy félbehajtott keverőpálcika (és feltehetően öt cukor) van: évek óta így különböztetitek meg, melyik a te kávéd. Az sem érdekel, hogy végigégeti a torkod, bedobod, mint egy felest.
– Ez jó volt – krákogsz, és leülsz. Magad elé lapátolsz egy kisebb halom péksüteményt, és falni kezdesz: az egész éjszakás ugrálás után úgy érzed, az asztalt is meg tudnád enni éhségedben.
Reggeli közben Tomi végigpörgeti a programot, és próbáljátok kitalálni, mivel üthetitek el az időt az első koncertekig. Irtózatos meleg van, a jéghideg ásványvíz sem segít rajta.
– Elmentünk a vízifoci mellett – magyarázza Tomi teliszájjal –, ott pancsolnak a népek ebben a felfújható medencében, annyira jónak tűnt!
– Ú, én hallottam, hogy van csokifürdő! – csillan fel Asa szeme. – De persze, csak akkor jó, ha étcsokis.
Fmr valami lazító jógaórát talált a programfüzetben, Nina pedig kipróbálná a babzsák foteles koktélbárt.
– Mindig úgy iszunk, mintha muszáj volna – magyarázza –, mi lenne, ha egyszer élveznénk is végre?
Mindenki rád néz, mintha tőled várnák a döntést.
- Vízifoci, hmm, nem is rossz ötlet! És máshol, máskor úgysem nagyon lenne alkalmatok kipróbálni!
- Csokifürdő???? Szinte érzed, ahogy a bal vállad fölött megjelenik a kis cukorördög, és azt duruzsolja a füledbe, ezt ki kell próbáni. Sajnos a jobb vállad fölött lebegő cukorangyalka is ugyanerre biztat.
- Jóga? Egyszer azt is ki kell próbálni… és igazán illene valamiben Fmr kedvére tennetek, ha már két napja ő reggelizteti az egész társaságot.
- Koktélbár… szinte érzed a jégbehűtött gin tonic ízét a szádban, és a puha babzsákfotelek gondolatára csak még kényelmetlenebbül fészkelődsz a kemény padon.
