második fejezet: peugeot visszatér (izé, bocs, nem)

Megütközve méred végig a barátodat. A Bahiához? Jucusék? Hétkor? Mégis, miről beszél?

– Héttől Chaos Roots a metálszínpadon! Megígértük Ricsiéknek, hogy megnézzük őket!

– Basszus! – káromkodja el magát Peugeot, aztán megrázza a fejét. – Nem, a lányokat nem hagyhatom cserben, Ricsesz meg fogja érteni!

– És ha összefutsz Anitával? Meg a lélektani költővel?

Peugeot arca elsötétül a volt barátnője és annak új barátja említésére. Mintha a foga is megcsikordulna, de az is lehet, hogy csak a szomszéd sátorból bömbölő ipari zaj csalta meg a füledet.

– Épp azért megyek, Csirke! – hördül fel. – Te nem ismered Jucust és a lányokat. Ancsát meg fogja ütni a guta, ha meglát velük!

Erre nem tudsz mit mondani. Mind a ketten tisztában vagytok vele, hogy a kiegyensúlyozott lelki békéhez nem a részeg ex-hergelésen át vezet az út, de ha őszintén magadba nézel, amúgy sem a zen nirvánáját vettétek célba. Miért kérnél számon bármit a haverodon, ami a teljes zenei ízléseteknek ellentmond? Nagyot sóhajtasz, és megveregeted Peugeot vállát.

– Aztán ha tömény kell, tudod, hol találsz!

A metálszínpad nincs olyan messze, mint amilyen girbegurbán odajuttok, de Asu lángost akar vacsorázni, és az az egyik irányban a legjobb, Asa egy tejbegrízest talált a másik irányban, és „olyan szép gótikus volt a ráolvadt csokidarával, olyat akarok enni”, Tomika pedig ellentmondást nem tűrően kijelenti, hogy minden fesztivál első étkezése gyros. Neked igazából mindegy, veszel valahol egy szelet pizzát, arra nem kell várni – az állaga alapján épp, hogy ő várt terád, úgy reggel tíz óra óta az ötven fokos sátorban.

Kicsit félsz is az ételmérgezéstől, úgyhogy fertőtlenítésnek megiszol egy vilmoskörtét, majd elmerengesz rajta, vajon mindig rossz döntéseket hozol az életben, vagy ezt csak a fesztiválokra tartogatod? Acélos akaraterővel lenn tartod a vacsorád, és kicsit sietősebben terelgeted a többieket a metálszínpad felé. Ricseszék hétre voltak kiírva, ami a csúszással együtt is azt jelenti, hogy jócskán játszanak már, mire odaértek. Szerencsére már elég részeg támolyog a színpad előtt, hogy ne legyen kínos, mennyit késtetek. Asu és Tomi elmennek sörért, Asa pedig gimnasztikázni kezd. Sok jóindulattal és távolról talán táncnak is lehetne nevezni, amit művel, épp csak nincs sok köze a döngölő ritmushoz. Ricsi felemeli a kezét, rátok mutat, és tele torokból beleordít a mikrofonba. Kiráz a hideg. Sosem hallottad még őket ilyen jó formában.

A koncertet természetesen feldolgozással zárják, és örülsz, hogy addigra megittad a sörödet, mert Tomi már az első hangnál teljes erőből neked csattan, és Asu is beszáll a pogóba. A szám végére így is úsztok az egymásra loccsant sörben, széttört műanyag poharakon ugráltok, és szédelegtek a sok hajrázástól.

– Anyám – hörgi Tomi mélyről, garatból, és átölel mindkettőtöket. – Hát ez nagyon király volt! Még egy sör? Szerintem kizzadtuk az eddigieket.

Két koncert között természetesen lehetetlen megközelíteni a sörpultot, és itt még a keményebb zúzdákon összeszedett rutin sem segít, mert a közönség nagy része ugyanazokon a leeresztett súlypontú technikákat ismeri, mint ti magatok. Épp feladnád a küzdelmet, amikor meglátod Ricseszt a bódé oldalánál, és odakurjantasz neki. Ricsi igaz barát, azonnal int, hogy menjetek oda.

– Csirke! – ordít, és átfogja a nyakad. – Úgy vártalak már, mint a Jézuskát!

Megható az öröme, bár sejted, nem csak a régi barátságnak szól.

– Kell valaki, aki beszél angolul? – kiabálsz vissza. Ricsi láthatóan a részegség azok fokán van, ahol kicsit már süket az ember.

– Igen! Itt ez az Íshrafn, tudod, az éjféli banda, állati jó arcok, de hát én csak annyit tudok, hogy bészgitár, meg bírendvodka!

Ricsi valójában egész jól tud angolul, az más kérdés, hogy olyan kiejtéssel beszél, mintha egy alföldi tanyán tanulta volna a tehenektől. Nemrégiben még te is ezen a szinten voltál, aztán levettél fejjel egy stoptáblát, és mióta magadhoz tértél, szép, folyékony New York-it beszélsz.

– Ez a norvég szutyok? – vakarod meg a fejedet. Többnyire mindent bírsz, amiben van torzított gitár, de a black metallal sosem sikerült megbarátkoznod. Talán a fejhangon vartyogós vokál tehet róla. Talán a tüskebokor logók, hogy sosem tudhatod, éppen mit hallgatsz, mert az összesnek egy tekercs szögesdrót a neve.

– Izlandi. És nem szutyok! És ha az is volna, jó arcok! – harsogja Ricsi tíz centiről a képedbe. Fenyeget, hogy berúgj a leheletétől. És a berúgás részével még nem is lenne baj, de ennél több nyálat nem szívesen cserélnél épp vele. Hátrébb lépsz, és intesz.

– Jól van, jól van!

Ricsi elégedetten bólint, beléd karol, és elrángat a pulttól. Tomi és A Sötétség Párja kiabálva követnek titeket.

– Arról volt szó, hogy veszel nekünk sört!

– Most a vécékhez viszel minket? Miért viszel minket a vécékhez?

– Én visszamegyek sörért!

– Most tényleg nem veszel nekünk sört?

Tomi épp kis híján visszafordul, amikor Ricsi végre megáll. Két ütött-kopott lakókocsit látsz az alkonyi fényben. A lakókocsik előtt kempingasztal, székek, egy kocsmától idelopott pad, végtelen műanyagpohár és néhány ismeretlen formájú flaska társaságában ott ücsörög a Chaos Roots többi tagja, valamint egy kisebb kolostorégetésre elegendő viking. Kicsit megkönnyebbülsz, hogy egyiküknél sincs balta, bár van, akiről nem tudod eldönteni, bőrmellénynek számít-e még, ami rajta van, vagy ez már a páncél kategória.

– Na, hova hoztalak titeket? – fordul Ricsesz diadalittasan Tomiékhoz. – Sör, sör, és pálinka helyett valami brutál skandináv cucc. Szerintem zuzmóból főzték, vagy nem tudom, mi nő ezeknél, fóka? Világít, bakker. Vi-lá-gít.

Az egyik viking felnéz rád, és elmosolyodik. Olyan bájos, gyerekes arca van, hogy hirtelen megérted, miért kell nekik a véres marhafej és a hullamaszk: ha smink és kellékek nélkül lépnének színpadra, senki sem venné őket komolyan. Csak egy csapat eltévedt óvodás. Biztos azért hánynak sikítva a mikrofonba, mert túl sok nyalókát ettek.

– Te vagy a Csirke? – kérdezi. – Ricsi már sokat mesélt rólad! És remélhetőleg a felét sem értettétek, gondolod magadban.

Az izlandiak tényleg jó arcok, és tényleg van valami italuk, ami világít, de nem mernél rá megesküdni, hogy ez hagyományos alkohol. Aztán arra gondolsz, valahogy csak áthozták a fél Atlanti-óceánon, és ki merik pakolni az asztalra, szóval csak nem haltok bele – most már csak a másnap aggaszt, mert amilyen cseppfolyós és fényes lesz a valóság, azt nem lehet olcsón megúszni.

Egy darabig Alexszel beszélgetsz (kicsit kiábrándító, hogy egy vikingnek ilyen hétköznapi neve van, és nem Koponyabárdos Þórólfurnak hívják), már közben sem tudod felidézni, miről. Egy ponton Tomi nyugtalankodni kezd, és elrángat a valahova egy koncertre, aminek egyrészt örülsz, mert végre kiugrálhatod magadból a részegség nagyját, másrészt hol vagy? Kik ezek a színpadon? Miért épp ide jöttetek? Csupa rejtély, és úgy érzed, sosem fogod megtudni a választ.

Mire visszakavarodtok a lakókocsikhoz, már csak Ricsiék vannak ott, és egy csapat ismeretlen – Alexék elmentek, hogy összeszedjék magukat a fellépésükre. A halványan derengő palack még mindig teli van, és ahogy Ricsesz tölt belőle neked egy jó két decinyit, meg mernél rá esküdni, hogy az üveg azonnal teliizzadja magát fénnyel. De közel sem sikerült annyira kijózanodnod, mint vártad, és Ricsesz már koccint is veled, úgyhogy nincs más választásod – lehajtod az újabb kör csillagpárlatot, és reménykedsz benne, hogy nem a detox sátorban ébredsz reggel.

– Hát ez turbonukleáris – krákogja Tomi, aki szintén kapott belőle egy fél pohárnyit.

– Nem termo?

– Nem termosz – rázza meg a fejét Ricsi. – Nézd már meg! Termosz ez?

Rájuk hagyod, már csak azért is, mert hirtelen beüt a cucc, és mindenki ragyogó lángoszloppá változik. Lehet, hogy Tomika erre gondolt turbonukleáris alatt, és nagyon hosszú ideig ez az utolsó szavakba önthető gondolatod.

Indokolatlanul enyhe fejfájással ébredsz. A délelőtti napfény lustán ringatózó foltokban vetül a sátor falára. Tomi a szoba túlsó sarkában alszik kiterülve: annyira kész lehetett az este, hogy még a hálózsákot sem sikerült megtalálnia. Figyelembe véve, hogy milyen irdatlan mocskos, talán jobb is így. Felülsz, hogy szemrevételezd a saját állapotodat, és meglepődve tapasztalod, hogy az éjjel nem csak visszatalálnod sikerült, de láthatóan le is zuhanyoztál, tiszta pólót vettél, és Tomit elnézve az is te lehettél, aki gondosan becipzározta a szoba ajtaját.

Halk dudorászást hallasz a sátor túlsó végéből.

– Peugeot? – kiáltanál, de a fesztivál porában végighörgött este szétgyalázta a hangszálaidat, és csak fojtott nyögésre futja. Amúgy is, hallod már, ez női hang. Beléd hasít a rettegés, hogy Nina megérkezett, mielőtt magatokhoz tértetek volna, aztán megkönnyebbülten roskadsz vissza a polifoamra. Nina habozás nélkül letépte volna a vászonajtót, és felrugdal titeket, hogy helló, ki az ágyból, reggeli torna, egy-kettő! Aztán röhög, hogy a sátorajtóig sem tudtok elmászni négykézláb.

De ha ez nem Nina, érkezik lassan a gondolat, és nem is Peugeot, akkor ki lehet? Peugeot új nője? Mit szedett már össze megint az a szerencsétlen?

Morogva feltápászkodsz, félig kicipzárazod az ajtót, és kizuhansz a szabad levegőre. Egy hippiszoknyás, bikinifelsős lány épp egy teáskannát emel le az asztal mellé állított kis kempingfőzőről (volt ilyenünk tegnap?, teszed fel magadnak a kérdést, aztán csak sóhajtasz egyet. A sátorrudak közé egy űrhajó is befért volna), és teleönti forró vízzel az asztalon sorakozó bögréket. Felnéz, és rád mosolyog. Egy pillanatra megszédülsz. Ismered, de honnan? Nyilván nem táncoltál vele holdfényes nyírfaligetekben, bármit hazudnak is az emlékek.

– Jó reggelt! – Éles, vidám hangja van, kicsit fáj is így, kora délben. Újra dudorászni kezd, és elhúzza a kezét a gőzölgő bögrék fölött. Énekelve beszél angolul, hallod rajta, hogy nem ez az anyanyelve. – Tea. A kis favágók ellen.

1. Lehetnél sokkal rosszabbul, de a kis favágók azért a te fejedben is rendesen hasogatnak, úgyhogy hálásan elfogadod a gyógyteát. Nem igazán aggaszt, ki ez a lány, és hogy került ide – szép lassan előkerülnek majd a többiek is, és valaki biztos tudni fogja!
2. – Te, izé, Peugeot? – kérdezed a homlokodat ráncolva. Nem angolul felejtettél el, a tagolt beszéd, mint olyan esik nehezedre. A lány értetlenül mosolyog rád, aztán megrázza a fejét
   – Nem, nem autóval jöttem!
   Oké, gondolod, akkor ez nem Peugeot új nője. De akkor kicsoda, és mit keres itt? A falatnyi bikinifelsőre siklik a tekinteted, és elvörösödsz. Bárki is ez, el kell tüntetned innen, mielőtt Nina megérkezne!

első, és fejezet: képzelt magyar rockfesztivál

Szóval a hunowrimo discord szerveren (is) van egy minden hónapban más által vezényelt szöveges kalandjáték, amolyan korlátozott lapozgatós könyv-féleség, a jelentkező írja a maga kis történetét, és időnként megszavaztatja az olvasóit, hogy merre tovább. Én a júniust vállaltam el, ami részben hiba volt, mert a GABO novellapályázat határideje is akkorra esett, és bár sikerült végül valahogy határidőre befejeznem azt az írást, utána tíz napig nem nagyon álltak össze a gondolataim. Részben persze nem volt hiba, amúgy is fáradékony vagyok fejben, összevissza csúsztam a beígért folytatásokkal, az alapkonfliktus egy ponton teljesen eltűnt, és fontos elemek nem kerültek soha napvilágra, valamint az olvasói igények kielégítésére az egész sokkal romantikusabb fordulatot vett a tervezettnél. De ennek ellenére nagyon élveztem írni, már csak azért is, mert évek óta nem voltam jó fesztiválon jó társasággal, és az 1997-2008 közti Szigetre már akkor sem mehetek ki soha többet, ha valami csoda folytán jövőre valaki szervezne egy fesztivált az összes kedvenc együttesemmel, és ott lenne akarna minden régi tettestársam. (A nyakam, a térdem és a derekam már nem bírná. A májamról nem is beszélve.)

Siófok a Hajógyárin

Tomi még az utolsó cöveket próbálja betaposni az augusztus végére teljesen kiszikkadt földbe, de Peugeot már elszisszentett egy sört, és épp a tengerész ízű szeszesital kupakját csavarja le. Fogalmad sincs róla, hogyan csempészte be ezt a rengeteg piát, bár amekkora fémesen csörgő málha ez a családi sátor volt, az sem lepett volna meg, ha sörfőzdét lehet építeni belőle. Ennyi erővel persze hozhattatok volna valami tisztességes italt is, de sajnos Tomikára bíztátok a vásárlást, ő pedig hajlamos az igénytelenségre.

–  Azért kérsz? – nyújtja feléd Peugeot az üveget.

–  Persze – kapod ki a kezéből, és belekortyolsz. A nevével ellentétben nem csatakos hónaljszőr íze van, ahogy azt Asu tippelte, mielőtt először kipróbáltátok, de rumot legfeljebb aromában tartalmaz. Ki vagy tikkadva: három és fél órát álltatok sorban, mire bejutottatok a fesztivál területére, és a nyolcszemélyes, kétszobás sátorszörnyeteg fele végig a te hátadon lógott. Mert ki az erős gyerek, hát Csirke az erős gyerek. Aztán végigcaplattatok a fél szigeten, mintha vándortúrán lettetek volna, Tomi egy ponton rá is gyújtott valami cserkésznótára, és mindenkinek jobb lett volna, ha egy cigit szed elő. Kár volt leszoknia a dohányzásról. Aztán még sátorhelyet kellett keresnetek, egy triplát a palazzónak, egy szimplát Asunak, aki mindenféle privát szféráról magyarázott, mintha lenne olyan egy fesztiválon; aztán fel kellett verni a nagy sátrat; aztán végre jöhetett a sör.

– Na, isten-isten! – csattintjátok össze a féndobozokat. Balról színpadias sikolyt hallotok, ami azt jelenti, Asu is megérkezett, és úgy tesz, mintha sátáni lelkét egy egyszerű koccintás is megperzselné.

–  Van rajta nejlon csipke – morog Tomi, és vállig a deszkás nadrág mély zsebébe túr. Arra fogadott, hogy negyven fokban, fesztiválra még A Sötétség Ura is valami észszerű öltözéket választ. Egy sima, fekete pólóért csak nem vonják be a gótigazolványát!, de persze veszített: Asu kovbojcsizmában, fekete bőrnadrágban, műanyag zsabós ingben pompázik. A haját frissen festhette a nagy alkalomra, mert a füle és a halántéka itt-ott még fekete, de legalább a bokáig érő bőrkabátról lemondott.

–  Azért kérsz sört? – kiált oda neki Peugeot, és roppant csalódott arcot vág az igenleges válaszra. Asu ledobja a cuccát a befoglalt sátorhelyre, és odaslattyog hozzátok. Lekezeztek, aztán felbontja a sörét.

– Ördög-ördög – koccintotok vele is, és mintha csak erre vártak volna, a közeli színpadnál elkezdik bömböltetni a zenét.

Elfogynak az első sörök és a kétdekás tengerész.

– Kannibálok vagyunk! Szörnyetegek! – kiabálja Asu, majd a perzselő napról hablatyol valamit, a kietlen óceánról, és a hánykolódó mentőcsónakról.

– Ne hintázz a kempingszéken, ha nem bírod – jegyzi meg Peugeot, Tomi pedig a túlolvasott hülyékről morog valamit, mintha Asu a Moby Dickből szedte volna a tengeri zombikat, nem egy alámondásos horrorfilmből. Asu fejére dobsz egy baseball sapkát a napszúrás ellen, mire ketten kezdenek el visítani. A Sötétség Ura, hogy homokszín vászon érte éjholló fürtjeit, és Peugeot, hogy ide figyelj, Csirke, ha összefogja az Adidast az a trágyalé hajfestéke, te veszel nekem újat, jól van?

– Sziasztok, fiúk! – sustorog bele a civakodásba egy rekedtes alt, és mind odakapjátok a fejeteket.

– Asu, megjött a sminkesed! – jelenti be Tomika, mire Asu olyan sértetten pattan fel a kempingszékből, hogy az felborul.

– A csajom, jól van? A csajom!

– A Sötétség Asszonya, tudom – hajolsz meg udvariasan Asa felé, aki értetlenül néz.

– Alexandra vagyok, de már ezerszer találkoztunk, tényleg nem emlékszel rám, Csipke? Helló, Pezsgő!

Felsóhajtasz. Asának sajnos nem csak a lelke sötét: hiába betűztétek el neki százszor, miért hívjátok Asának, ilyenkor mindig azt hiszi, nem ismertétek meg. Eleinte biztos voltál benne, csak bosszúból rontja el ő is a neveteket, de Asu felvilágosított róla, hogy nem. Ha nem talál kellően pozőrnek egy szót, bármikor átszabja, nehogy olyan méltatlan dolgokat kelljen kiejteni ólomrúzsos ajkain, mint Csirke, vagy Peugeot.

– Na, Pezsi, adjál még egy sört – sóhajt fel Tomi, akit Asa szokás szerint kihagyott a köszönésből, mert még mindig nem találta ki, miféle éteri csodára cserélhetné le a nevét.

– Tessék, Megnevezhetetlen, – kotorászik Peugeot a földre dobált hátizsákok között –, de ez volt az utolsó, innentől mindenki a saját kontójára iszik! – Feláll, és Asára néz. – Ez tényleg hozott egy abroncsos szoknyát?

A kérdés jogos, mert a lány hátán egy gyanúsan kör alakú, lapos csomag fityeg – Asu régivágású úriembersége a zsabós ingig terjed, odáig nem, hogy felmálházott barátnőjének segítsen – de amikor szétbontja, a viktoriánus ruhaköltemény helyett aprócska sátor csavarodik ki belőle.

– Zöld, – fordulsz oda Asuhoz számonkérően. – És csipke sincs rajta!

Asu nemes egyszerűséggel kiveszi a kezedből a söröd, és felhajtja.

– Nekem mondod? Próbáltam befesteni. Aztán vennem kellett egy újat.

A második sör után elérkezettnek látjátok az időt, hogy berendezzétek új otthonotokat, a sátrak királyi palotáját, a kétszobás vászonszörnyet. Tomi elvonul az egyik szobába, Peugeot a másikba, te pedig tanácstalanul állsz, mert az eredeti terv az volt, hogy ők ketten alszanak együtt, te meg majd Ninával, akit másnap reggelre vártok, és akivel még nem jöttetek össze, de mindenki tudja, hogy ez csak idő kérdése. Csalódottságodnak hangot is adsz.

– Hé!

– Igen? – kérdez vissza Peugeot.

– Nem az volt, hogy te alszol Tomival?

– Az volt? – dugja ki a fejét a félig lecipzározott ajtón Tomi.

– Felejtsd el! – kiabál Peugeot. – Csajozni akarok! Ez egy nyolcszemélyes batár, elfértek hárman az egyik felében, nem? De. Ugye. Örüljetek, hogy nem egy olyan zsebsátorban kell aludnotok, mint Asuéknak!

Morogsz valamit, aztán behurcolkodsz Tomi szobájába. Peugeot-nak igaza van, jobb olyan sátorban aludni, ahová nem csak laposkúszásban fér be az ember, de szinte érzed, ahogy füstbe mennek szép reményeid, és ez határozottan nem dob fel. Mire elrendezed a polifoamod, kitekered rá a hálózsákot, és odadobsz egy pulóvert a párna helyére, már egészen komolyan felhergeled magad.

Peugeot már a sátor előtt áll, amikor kiérsz. Átöltözött: a homokszín baseball sapka kicentizett lazasággal van hátracsapva félhosszú barna haján, a térd alá érő, bő nadrág árnyalatra igazodik a sapkához, a fekete hosszúujjú épp annyira szűk, hogy kiemelje a vállát. Komolyan gondolta, hogy csajozni akar. 

– Azért nem erről volt szó – morogsz oda neki, mire megvonja a vállát.

– Haver. A tervek változnak. Tegnapelőtt összefutottam egy évfolyamtársnőmmel és a barátnőivel, és arra jutottam, hogy nem gyászolhatok örökké.

– Három hete szakítottatok!

– Ezt mondom én is! Megyek a Bahiához, Jucusék ott várnak hétkor.

1. Kifejted, hogy egy hároméves kapcsolat végén nem egészséges ilyen rövid gyászmunka után máris belevetnie magát az ismerkedésbe (különösképp, hogy ez a te párkapcsolati kilátásaidra is negatív hatással van), és amúgy is, legutóbb még azt mondta, csalánkiütést kap a tarisznyás altertől.
2. Megjegyzed, hogy az exe is tuti ott lesz az új pasijával – sokkal jobban járna, ha inkább a metálsátorba menne veletek, héttől valami Sepultura utánzat tolja, és még egy sörre is meghívod. Ott is lehet persze ismerkedni, de Peugeot-nak nem szoktak bejönni az Ossian pólós valkűrök, a többi lányt pedig általában elriasztja, ahogy a társaságotok a harmadik sör után viselkedik.
3. Jól van, ha menni akar, hadd menjen, nem állhatsz az igaz szerelem útjába… és talán sikerül olyan lányt összeszednie, akinek van saját sátra.

éjjeli állatkert

 Mindenféle éjszakai kalandjaim voltak a helyi állatvilággal, vasárnap éjjel egy denevér repült be a szobámba, és jó húsz percet körözött kétségbeesetten, mire kitalált valahogy az ablakon. Én is eléggé kétségbe voltam esve, mert a szobámban azért vannak olyan zugok, ahova ha bemászik, vagy épp ott végez kényszerleszállást, nem biztos, hogy ki tud szabadulni, és nem szerettem volna halott denevéreket teszem azt, a dupla ruhásszekrény mögött. A kis buta egy ponton például bemászott a pikniktakaró zsákjába, és akkor fel is másztam a szekrény tetejére, hogy kirázzam onnan, mert egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy képes lesz belőle kitolatni. Egyfolytában a plafon alatt körözött szegénykém, de a szoba és az erkély között alacsonyabban van sajnos az ablak, és nyilván hiába mondtam neki, hogy "lejjebb, jaj, lejjebb, menj lejjebb", nem ért magyarul. Sajnos csak dolgok tetejére szállt le, így az sem volt megoldás, hogy ráborítok egy törölközőt, és abba bugyolálva tessékelem ki. Egy ponton, amikor épp a szekrény tetejére pakolt cipősdobozon kapaszkodott, láttam a pofiját is, hát hihetetlenül aranyos jószág, ezerszer cukibb a plüssdenevéremnél is, nagyon édes!!! De az ő érdekében remélem, hogy nem látogat meg gyakrabban.

Aztán másnap éjjel, amikor lefeküdtem, eloltottam a lámpát, és már a párnát igazgattam a fejem alatt, valami zajt hallottam. Elég zajos helyen lakom, úgyhogy először arra gondoltam, valamelyik szomszéd nyeszteti a fűtéscsövet, de aztán gyanús lett, hogy nem, ez az én lakásomból jön. Zaj. Mi a fene? Tegnap mégsem jutott ki a denevér, de úgy megsérült, hogy csak most tér magához? Egy ideig csak hallgatóztam, aztán már a zajból elég jól be lehetett tájolni, hol lehet a szörnyeteg, szóval felmásztam az asztalon lévő polc tetejére, és leemeltem egy emlékbe eltett sörösdobozt, és ebben a pillanatban berregve felrepült... egy tenyérnyi molylepke! Komolyan, majdnem akkora volt, mint előző nap a denevér. Csak molylepke. És mióta több ételmoly-inváziót is el kellett takarítanom, a molylepkékkel eleve igen kényes viszonyom van (jut eszembe, pont valamelyik növényem és a sörösdoboz között lapult, most meg is fogom nézni, nem petézett-e a levelek alá, mert nem kellenek nekem ilyen öklömnyi hernyók az életembe), szóval nem voltam túl lelkes.

Újabb húsz perces kergetőzés vette a kezdetét, ezúttal sötétben, mert arra rájöttem, hogy amíg benn ég a lámpa, nem fog távozni. A végén a növendék oltmoly (feltehetően folyófű szender) felült a nyitott ablak tetejére, és onnan semmi hadonászással és kotorászással nem tudtam lezavarni. Már ott tartottam, hogy akkor legalább lefényképezem, milyen ronda állat jött be látogatóba - na, elég volt rávillantanom az elemlámpa fényét, és rögtön lependerült az ablakról, és szerencsére ezúttal sikerül kifelé esnie. Öröm és boldogság, az ablakot azonnal be is zártam, mielőtt bejönne még valaki.

Kicsit féltem, kedd este mi látogat meg, keselyű, sárkány, vagy dementor, de mivel elég hideg volt ahhoz, hogy becsukjam az ablakot, végül sikerült megúsznom az állat-hajkurászós esti tornát.

lemerült

Végtelen ideje akarok írni, csak mostanában korlátozott számú mondat van a fejemben, és azokat egy novellába kéne épp becsatornáznom, netán tesztesetekbe és emailekbe. Elég sok helyre kéne letenni értelmes kis szócsomagokat, és hiába voltam két hétig szabadságon, két és fél munkanap (valójában két és fél munkaóra, mert hétfő délre már begörcsölt a nyakam és elkezdett fájni a fejem) elég volt hozzá, hogy megint teljesen szétessek.

A két hét szabadság persze jó volt, Párizsban voltam, vagy hát mellette: ettem, ittam, aludtam, cicát simogattam. Sokat esett az eső és nem volt meleg, ami a többhetes kánikula után a legcsodálatosabb időjárás, de annyit azért sütött a nap, hogy esténként tudjunk a virágokkal teli kertben borozgatni, azon a szélességi és hosszúsági fokon este még jó darabig süt a nap.

Továbbra is egyfolytában orvoshoz járok, még mindig egy nagyon elnyújtott Dr. House epizód kellős közepén érezhetem magam, mert az eredmények néha nagyon jók, és nincs itt semmi látnivaló, utána mégis van ott valami eltérés, aztán ott már nincs, de amott előjött valami más, és igazából mindegyik lehet nagyjából bármitől.

Ezen kívül a júniusban írt novellám bekerült az idei Gabo kötetbe, aminek nagyon örülök, bár kicsit meglepett, mert az alapötlet jó volt, viszont a kivitelezés nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Persze arra való a szerkesztés, előre félek is tőle - de valahogy túl leszünk azon is!