Fél tíz van, és már leizzadtam magamról a trikóm, kész szerencse, hogy a projekten senki sem kapcsolja be soha a webkamerát, és tőlem sem várják el, hogy megmutassam magam teljes csatakos valómban (más projekteken mások az elvárások, de szerencsére egyelőre még ezen a projekten vagyok). Nehezen viselem a hőséget, egész nap fáj a fejem, és aludnék napi tizenhat órát. Nem is tudom, miért ne tehetném, hasznosabbra úgysem nagyon vagyok képes - jó, persze, értem én, hogy munkaidő, de lássuk be, nem ezek a leghatékonyabb heteink. És nem csak nekem nem.
Közben próbálok azért dolgokat is csinálni, mármint írni, rajzolni (a testmozgást átmenetileg takarékra tettem, miután ruhán át hozzáragadtam a polifoamhoz hasizom gyakorlat közben), változó sikerrel. Meglepő mód én most kezdek mélypontra érni a járványügyi helyzet kapcsán. Öt hónapja nem láttam embereket, akikkel pedig naponta találkoztam, és nagy részükkel nem vagyok olyan szoros barátságban, hogy bármi okunk lenne az irodai és kapcsolt programokon kívül találkozni, de attól még hiányoznak. És még nagyon sokáig nem is fogom látni őket, és ez nagyon elszomorít. Lassan vége a nyárnak, és utána egyre sötétebb és egyre hidegebb lesz, és nemsokára már az sem lesz kikapcsolódás, hogy felmegyek a hegyoldalra, és ülök a fűben (igazából most sem az, mert nappal nagyon meleg van, este pedig elevenen felfalnak a szúnyogok), esőben és fagyban nem fogok órákat sétálni sem. Pár hét (vagy hónap; ebben a furcsa időszámításban nem érzek köztük különbséget) és nem lehet kerthelyiségekben ücsörögni a barátaimmal, és akkor aztán megint hónapokig nem látom őket sem, mert zárt helyre én még most sem szívesen ülök be, és ősszel-télen nyilván sokkal rosszabb lesz a helyzet. A hülye emberek nem hordják a maszkot, nagyon elbíztuk magunkat azzal, hogy egy ponton kevés volt a fertőzött az országban, és félek, hogy későn eszmélünk csak fel. És egyre öregebbnek érzem magam, és egyre nehezebben birkózom meg a tudattal, hogy a legjobb esetben is, ha egyetlen szerettem sem fertőződik meg, és egyikünket sem ér egyéb csapás, akkor is sok végtelenül fontos szempontból elvesz legalább egy évet az életemből ez a vírus. Az oké, hogy az öt világos és könnyű hónapot eddig jól viseltem, de a hátralevő sötétségtől és bezártságtól előre rettegek.
