szétesik a fejem

kettősfront mindeközben fúrnak mindeközben napi 

három meeting mindeközben havazik mindeközben 

szédülök mindeközben emailek mindeközben kérdések

Önző kis lényem számára jó hír, hogy az idei WorldCon virtuális lesz, és nem kell azon nyivákolnom, hogy Új-Zéland milyen messze van és nincs annyi pénz és nincs annyi idő, hogy elmehessek, élvezhetem majd kemenceforró lakótelepi szobácskámból is az eseményeket!

ez van itthon

Nem nagyon megy ez az otthonról dolgozás (főleg, hogy a felső szomszéd ma reggel végre megtalálta a fúrógépet, és nem tudok elmenni kávézóba dolgozni arra az időre, amíg levonul róla a barkácsláz) (és persze, két nap durva fejfájás után amúgy is pont erre vágytam), és nem segít a hangulatomon az sem, hogy a vasárnapot életem egyik legocsmányabb fejfájás-szédülés kombójával tölthettem. Hétfőn még eléggé kapaszkodtam az asztallapba az ötórás skype meeting alatt, de ma már csak kicsit másnaposnak érzem magam, ami sokkal szórakoztatóbb volna egy jó berúgás után.

De amúgy minden rendben, azt leszámítva, hogy ember ilyen kevéssé hatékony még nem volt a világtörténelem folyamán, és hogy mindenem fáj, mert egy elég ócska székkel sikerült itthoni munkaviszonyba vonulnom. A hibiszkusz virágzik, mint az őrült, hét közben skype-on kávézunk a szobatársaimmal és a többi tesztelővel, hétvégén a barátaimmal, sokat telefonálok a családommal, még mindig rengeteg kajám van itthon, bár gyümölcsért-zöldségért belátható időn belül el kell majd mennem (legkésőbb jövő héten, addig még talán nem visz el a skorbut! Persze vitaminból is feltankoltam két hónapra, szóval talán nem. Igazából csak kávét felejtettem el négyszer egymás után venni, pedig addigra már olyan jelentéktelen tételek is megvoltak, mint két liter gyümölcslé, ha netán arra szottyanna kedvem, vagy még négy palack bor, mert ezt nem bírom én ki józanul).

Mostanra talán már a múltheti náthaféleség is kezd levonulni, és mivel a kollégáim és családtagjaik még nem kezdtek robbanásszerűen tovább fertőződni, feltételezem, tényleg nátha volt. Azért pár napig próbálok még itthon maradni, és nem teleprüszkölni a liftet, bár ha továbbra is ennyit fúr a felső szomszéd, lehet, hogy simán világgá megyek.

a helyzet fokozódik

Az irodában kihirdették a kötelező félkarantént, azaz A hét, B hét rendszerben minden szobában csak a kollégák fele lehet benn egyszerre, de aki akar, annak nem kell bemennie. Én hétfőn kipróbálom, bírja-e az itthoni infrastruktúra az otthonról dolgozást (van egy elég izmos mobilnetem, de azért az még csak mobilnet) és remélem, hogy bírja, mert már attól idegösszeomlást kapok, hogy az 1-es villamosra és a kék metróra gondolok, hát még, hogy naponta kétszer utaznom kell velük! Hétfőn meglátjuk. Persze addigra még ki  is törhet rajtam a koronavírus, vagy bármi más, három napja fáj a fejem, és nem tudom, az időjárástól, a stressztől, attól, hogy idegességemben mindig irtózatosan befeszítem a vállam és a nyakam, vagy ez már maga a kórság. Itthon persze ezzel együtt is lényegesen kevésbé szorongok, az a helyzet. Ha tudnék itthonról dolgozni, az sokat segítene, bár kérdés, hogy mikor kezdek el megveszni az emberi társaság után, és akkor mi lesz (nem vettem én ehhez elég bort, azt hiszem).

Kicsit azért örülök, hogy nem most fordítom a Tizenegyes állomást, így is kellemetlenül sokszor jut eszembe.

a helyzet

A palacsintát teljesítettem, le is fényképeztem, mert nagyon szép volt. További jó dolgok:

• szombaton voltam a nővéreméknél, pizzáztunk finomat, és persze a kutyák!!! Mindig cukik
• virágzik otthon a hibiszkuszom, mintha muszáj lenne neki
• az irodába bevitt nárcisz is kivirágzott
• szépséges a tavasz

...bár idén sem nagyon fogom tudni kiélvezni. Teljesen kikészít a helyzet, nyilván, és nem segít semmi sem*. Ha legalább munkába tudnám fojtani a folyamatos pánikot, de sajnos nem az az ember vagyok, aki ilyenkor bele tud merülni a feladataiba, hanem épp ellenkezőleg. Semmire nem tudok összpontosítani, még annyira sem.

*az egyetlen, ami segítene, ha már túl lennénk rajta, úgy, hogy mindenki, akit szeretek**, ép bőrrel és kórházi tartózkodás nélkül megúszta, meg úgy általában a többiek is

**magamat is szeretem, igen 

március

Pénteken sikeresen teljesítettem a pizzát, aztán hazamentem és összeomlottam. Szombaton elutaztam Prágába, Prága nagyon szép, sikerült lezúznom a térdem, hétfő reggel hazajöttem és a reptérről mentem dolgozni. Aztán este hazamentem és összeomlottam. AnnGel elkezdett dolgozni nálunk, nagyon vicces, velem szemben ül, már belefutottunk váratlan csokiosztásba, elvégre mégis svájci cég.

Megint szédülök, a héten le kellett mondanom miatta a pilatest és az úszást is, és totál lelkiismeret-furdalásom van, hiszen biztos lehetne így is edzeni, hiába tudom, hogy amúgy nem, néha a falnak is nekibillenek, nem most kéne féllábon egyensúlyoznom vagy medencében pancsolnom. De akkor is, milyen lógós vagyok már; közben pedig nyilván hülyeség lenne elmenni, és rosszul lenni. Eh.

Valamikor voltam argentin tangó próbaórán, és rájöttem, hogy hasznos lenne valami társastáncot csinálni, mert bár egyáltalán nem elégít ki, mint mozgásforma, az életemben hiánypótló koordinációs és szociális gyakorlat - viszont pár nélkül érkező nőnek lenni még úgy is végtelenül kínos volt, hogy külön hívtak haladó segítőket (csak nem eleget). Szóval a terven még finomítani kéne egy cseppet, azt is figyelembe véve, hogy magas (sőt, emelt) sarkú cipőt sem ajánlott hordanom, de bízom benne, hogy előbb-utóbb kitalálok valamit.

A ma esti kihívás pedig a palacsinta, már egy hete palacsintát akarok enni, ideje lenne megvalósítanom az álmaimat!