Ma reggelre vagy tucatnyian betegedtek meg az irodában, szóval vagy mindannyian elnéztük, hány réteg sálat kéne magunkra tekernünk vasárnap, vagy nekem sem csak attól fáj a torkom. Egyelőre még nem vészes (a nyers gyömbér többet használ, mint a lidokainos Strepsils), és nem is influenza (vagy idén nagyon félrenézték a drágábbik oltást, amit az üzemorvos belénk tolt), de azért voltam már jobban. Persze legalább süt a nap, és az irtózatos szürkeség nem nyom. Holnapra persze meg kell gyógyulnom, mert akarok úszni menni.
És elvben holnap megkapom a rettentően véres, rettentően ponyva Arthur-mondás könyvsorozat harmadik részét, borzalmasan izgulok (hitszegő rómaiak! hullazabáló kelták! kérlelhetetlen sorsszövők! a civilizáció romjai! ... igazából nem tudom, miért tetszik, csupa olyan túlzásból áll össze, amit nem szoktam szeretni) (valamit elemien elkap a helyszínekben, mert azokra emlékszem hátborzongatóan). Azt mondjuk még nem tudom, mikor fogom elolvasni, de majd egyszer valamikor nem alszom két napig.
