Szürkületkor ébredtem egy nagyon hosszú, nagyon összetett, és kicsit bosszantó álomból. Volt benne egy kiváló fantasy regény, egy elfuserált családi nyaralás, néhány megmagyarázhatatlanul viselkedő kolléga, és egy rendezőpályaudvarnyi nagyon furcsa francia vonat. Valójában minden elemét értem, még a vonatokat is, csak furcsák voltak: az egyik például úgy nézett ki, mint egy szecessziós pálmaház, a másikban pedig időnként az utasokkal együtt arrébb csúsztak az ülések, hogy aki eddig háttal ült, az menetirányba kerüljön, és aki a folyosónál volt, az ablak mellett lehessen. Ez bizonyos szempontból jól hangzik, más szempontból elég idegesítő, amikor hirtelen egy vadidegen kétévesnek adnád tovább a frissen bontott rumosüveget.
Mondjuk a frissen bontott rumosüveg kedves gesztus volt a tudatalattim részéről.
Az ébrenlét sem sokkal kevésbé összetett vagy bosszantó, bár sikerült lúdtalpbetétet csináltatnom, és kaptam végtelenül cuki mézeskalácsokat a karácsonyi szabadságról frissen visszatért szobatárstól (szivárványsörényű, lila egyszarvú, cukorszívecskével!!!). És találtam az irodában a fiókomban Strepsilst, ami nagyon jó, mert iszonyatosan fáj a torkom, de kicsit bosszantó, hogy mennyire unom már az ízét.
