kevésbé beteg

Athén szép volt, legfőképp a narancsfák, azok teljesen lenyűgöztek. Amúgy város - persze, ott van a közepén az Akropolisz, de hát valahol lennie kell, és nekem sokkal jobban tetszett, hogy mennyire élhető és normális városnak tűnt így télen. Nyáron akkor sem mennék oda szerintem, ha fizetnének. Sokkal jobb volt így, hűvös időben, laza tömeggel, csodálatos narancsfákkal.

Aztán hazajöttem, voltunk korcsolyázni, és valamikor aludnom is kéne, mert azt az elmúlt napokban nem sikerült. Nem tudok dolgozni és élni és aludni is, egyszerűen nem fér bele huszonnégy órába sehogy sem, pedig most épp az "élni" alatt sem kell sokkal összetettebb dolgokra gondolni, mint hogy elmenjek vásárolni munka után, és esetleg fürödjek és megírjam a naplóm.

beteg

Nyilván nem gyógyultam meg az úszásoktatásra, sőt, a hévízi hétvégére sem, pedig tófürdő!!! És úszkálhattam volna a tavirózsák között!!! A jégmadarakkal!!! De ehelyett csak kintről néztem a vizet, és nyilván azt sem kellett volna, mert hétfőre pompásan belázasodtam, és azóta is csak köhögök és alszom. Néha pedig szenvedek, mert az amúgy is nyomorult gyomromat kikészíti az antibiotikum, de hát a dolgok, amik a légutaimban laknak, igazán indokolják az antibiotikum alkalmazását.

Persze legalább alszom (Hévízen nem nagyon sikerült, múlt héten simán eldobtam egy napi alvást úgy összességében) és olvasok, begyűrtem két könyvet, és sokkal nyugodtabb lennék, ha nem épp ezen a hétvégén lenne a lefoglat és kifizetett és teljességgel lemondhatatlan athéni út apámmal. De mikor máskor lenne, olyan nagyon elegem van belőle, hogy még elutaznom sem sikerülhet úgy, hogy jókor és jó legyen.

megfázós

Ma reggelre vagy tucatnyian betegedtek meg az irodában, szóval vagy mindannyian elnéztük, hány réteg sálat kéne magunkra tekernünk vasárnap, vagy nekem sem csak attól fáj a torkom. Egyelőre még nem vészes (a nyers gyömbér többet használ, mint a lidokainos Strepsils), és nem is influenza (vagy idén nagyon félrenézték a drágábbik oltást, amit az üzemorvos belénk tolt), de azért voltam már jobban. Persze legalább süt a nap, és az irtózatos szürkeség nem nyom. Holnapra persze meg kell gyógyulnom, mert akarok úszni menni.

És elvben holnap megkapom a rettentően véres, rettentően ponyva Arthur-mondás könyvsorozat harmadik részét, borzalmasan izgulok (hitszegő rómaiak! hullazabáló kelták! kérlelhetetlen sorsszövők! a civilizáció romjai! ... igazából nem tudom, miért tetszik, csupa olyan túlzásból áll össze, amit nem szoktam szeretni) (valamit elemien elkap a helyszínekben, mert azokra emlékszem hátborzongatóan). Azt mondjuk még nem tudom, mikor fogom elolvasni, de majd egyszer valamikor nem alszom két napig.

álmok és vonatok

Szürkületkor ébredtem egy nagyon hosszú, nagyon összetett, és kicsit bosszantó álomból. Volt benne egy kiváló fantasy regény, egy elfuserált családi nyaralás, néhány megmagyarázhatatlanul viselkedő kolléga, és egy rendezőpályaudvarnyi nagyon furcsa francia vonat. Valójában minden elemét értem, még a vonatokat is, csak furcsák voltak: az egyik például úgy nézett ki, mint egy szecessziós pálmaház, a másikban pedig időnként az utasokkal együtt arrébb csúsztak az ülések, hogy aki eddig háttal ült, az menetirányba kerüljön, és aki a folyosónál volt, az ablak mellett lehessen. Ez bizonyos szempontból jól hangzik, más szempontból elég idegesítő, amikor hirtelen egy vadidegen kétévesnek adnád tovább a frissen bontott rumosüveget.

Mondjuk a frissen bontott rumosüveg kedves gesztus volt a tudatalattim részéről.

Az ébrenlét sem sokkal kevésbé összetett vagy bosszantó, bár sikerült lúdtalpbetétet csináltatnom, és kaptam végtelenül cuki mézeskalácsokat a karácsonyi szabadságról frissen visszatért szobatárstól (szivárványsörényű, lila egyszarvú, cukorszívecskével!!!). És találtam az irodában a fiókomban Strepsilst, ami nagyon jó, mert iszonyatosan fáj a torkom, de kicsit bosszantó, hogy mennyire unom már az ízét.

az év új, minden más a régi

A szilveszter jól sikerült, azóta voltam dolgozni és úszásoktatáson. Elsőnek a hátúszás lábtempót* próbáltuk korrigálni, mert az volt a legkevésbé tragikus a már rögzült mozdulataim közül, nem tudom, hogy ebből pontosan mi terhelt a hátam közepére, de most ott van izomlázam (én arra tippeltem, hogy a vádlim fog térdből lebetonozódni). Gondoltam, hogy akkor most lendületből rendszeresen járok majd oktatódni, de a következő óra helyett kapásból a lúdtalpamat fogják méricskélni, miért üti mindig egymást minden.

És most akkor hétvége.

*kevés frusztrálóbb dolog van, mint hátúszásban csak lábtempóval átvergődni a medencén. Fekszem a rohadt vízen, a mennyezeten látom, mennyire nem haladok semerre (kivéve, hogy időnként nekicsapódom a medence szélének) és karmozgás nélkül is sikerül hosszonként kétszer az orromba csapni egy liter vizet.