rozsdás

Hazajöttem Párizsból, próbálom felfogni, mit is mondanak a fejlesztők, milyen migrációra kéne nekem milyen teszteseteket írnom, de egyelőre komolyan elakad rajta az agyam. Pedig nem lehet olyan bonyolult, csak az agyam, az mostanában nem forog leginkább sehogy sem. Néha kisebb felvillanásokban hirtelen megmutat dolgokat, de azt a szép, óramű típusú, megbízható darálást mostanában nem hozza. Szépen, óramű pontossággal és megbízhatóan mostanában csak a fejem szokott fájni, főleg két vihar között (azaz nagyjából mindig).

Párizs egyébként nagyon jó volt (mint mindig), majd talán írok róla bővebben is (mint néha), a fényképek túlnyomó részét sajnos megette fényképezőgép, amikor egy ponton nagyjából formatálta a memóriakártyát (mit? hogy?) (és miért?). Ezen kívül voltunk két hete állatkertben is, az is nagyon jó volt, azokat a képeket is megette a gép, csak már volt időm átmásolni előtte máshová. Mindig, mindent azonnal és több példányban másolni kell, komolyan, és utána még azt is legalább négy példányban.

Forró leves és legalább tíz óra alvás. És utána ugyanez még négy példányban.

vészhelyzet esetén

Volt most tűzriadó, a helyzetnek megfelelően az alábbiakat tettem:

• megnéztem az emaileket, mert biztos csak nem vettem észre, hogy tűzvédelmi próba lesz
• megkérdeztem a recepciós lányt, aki azt mondta, a riasztót szerelik, de azt ígérték, nem lesz hangos
• toporogtam egy ideig, aztán, látva, hogy mások is a folyosón tanácstalankodnak, visszamentem a belépőkártyámért
• a telefonomat, a pénztárcámat és a lakáskulcsomat persze a szobában hagytam, mert nyilván nem gondoltam komolyan, hogy tűz lenne, hát soha nincsen
• azért odakinn szóltam a többieknek, hogy tűz esetén ne lifttel menjünk, már csak a látszat kedvéért sem
• a lépcsőházat betöltő moraj hallatán megnyugodtam, hogy ez nem csak a mi riasztónk volt, a hét elején beköltözött másik cégtől is mennek lefelé
• lenn tovább tébláboltam, és időnként megkérdeztem a többieket, honnan tudjuk majd, ha vissza lehet menni, és arra gondoltam, jellemző, hogy a dohányosok jöttek le

Később kiderült, hogy ez egy teljesen éles, bár téves riasztás volt, nem egyszerű gyakorlat. A cég négyötöde nem jött le, ami szerintem elég nagy probléma, és én büszke vagyok mindenkire, aki leballagott (még magamra is!), ráadásul azt hiszem, tanultam is belőle pár dolgot.

• fölösleges megnézni az emaileket: ha tervezett gyakorlat, azért kell menni, ha éles riasztás, azért... a tűzriadó az tűzriadó, nem maradunk az épületben
• komolyan, ha már van időm valamit eltenni, az inkább a telefonom, a tárcám és a kulcsom legyen
• nem kéne megvárnom a kritikus tömeget, hogy elinduljak, egyedül is le tudok menni a lépcsőn, nem ciki
• péntek délután, fejfájással, kialvatlanul nem nagyon érzem át, ha valami sürgős vagy fontos vagy egyáltalán

Az nem zavar, hogy nem nógattam azokat, akik nem jöttek le, mert felnőtt emberek, és ha csak az én nyaggatásomra lépcsőztek volna egyet holt fölöslegesen, most én lennék a hisztis túlaggódós. Amúgy pedig felnőtt emberek, és az ő dolguk, ha benn akarnak égni egy épületben; és ha nem mondtam volna még, felnőtt emberek, nem bírnám a vállamon lecipelni őket.

mostan fekete tollakról álmodom

Nagyon büszke vagyok magamra, mert idén még csak három ruhát vettem (jó, és négyet kaptam, ráadásul azok sokkal szebbek), ebből kettőt múlt héten. Most épp átérzem, hogy miattam halnak ki a koalák, mert minek nekem ennyi ruha, és egyébként tényleg minek nekem ennyi ruha, de ezt az életem szinte összes többi sallangjáról is elmondhatnám, szóval nem hat meg. Minek nekem ennyi tea, minek nekem ennyi villamos, minek nekem ennyi alvás, úgyis csak fáradt leszek újra.

Már megint a rohíroknál járok, ha másodszorra is végighallgattam az egészet, nekilátok majd az American Gods-nak (ez van, ez a francia címe), abból aztán végképp semmit sem fogok érteni. Pótcselekvésnek persze nem lesz rosszabb a kényszeres twitter-pörgetésnél, jaj, méhecskéket kell rajzolnom, és lassan ideje lenne újabb vázlatokat összeraknom. Reggel két szakállfonat közben kifogyott a fekete tollam, mondjuk Oghren így is a legeltaláltabb darabok közé tartozik. Nem tudom, miért van az, hogy némelyiket hatszor nem sikerül lerajzolnom, aztán hetedszerre javítás nélkül tökéletesen. Igaz, utána még simán el szoktam rontani, amikor rámegyek tollal, de argh, izé, méhecskéket kell rajzolnom, és vennem új fekete tollat. Egyébként tudom, hogy fejlődni nem ettől fejlődnék, hanem attól, amit két éve csináltam pár hónapig, hogy minden reggel húsz percig fényképet rajzolok (olyan dolgot még meg sem próbálnék, ami mozog). Akkor tényleg látszott, hogy egyre jobban megy, de hát ezt nem tudom a villamoson csinálni, és képtelen vagyok még korábban felkelni érte. Nagyjából már annak is örülök, ha sikerül úgy felkelnem, hogy az életmentő reggeli rutinok* (zabpehely, vitamin, hajmosás, fogmosás, öt perc nyak- és fejmasszázs**) benne legyen, és tudom, hogy csak még húsz perc rajzolás (plusz francia nyelvlecke) és még tíz perc reggeli torna kéne egy hasznosabb és boldogabb életért, de egyszerűen így is sírva vonszolom ki magam az ágyból.

Egyébként ha egyszer nosztalgia/poszt-gót zenekart alapítok, kész az első lemez borítója. Már csak meg kell tanulnom dobgépet programozni, és látni napszemüvegben.

*rosszul leszek, ha éhgyomorra indulok el, és még rosszabbul, ha éhgyomorra kapom be a vitaminjaimat. A vitaminokban pedig hiszek: három éve, amikor nem szedtem őket, rosszabb volt a vérképem, mint most... az pedig orvosi vizsgálat nélkül is látszik, hogy a hajam erősebb. Szebbnek nem szebb, mert hát így is kis kusza kóc a kerek fejemen, de már a fodrászok is alig szólnak be rá.

**elmondhatatlanul sokat használ fejfájás ellen, ha kihagyom egy hétig, be is merevedik a nyakam és a vállam

aludni kéne, vagy csak csendben heverni

Pénteken hazafelé vagy ötven percen át álltam a hídon, és idült vigyorral néztem a hajókat - és oké, szeretem a hajókat, és lenyűgözően ragyogtak a késődélutáni színek, de azért azt hiszem, ez leginkább csak azt mutatja, hogy istentelenül fáradt voltam. Szombaton aludtam is több részletben tizenöt órát, aztán vasárnap este pedig kitört rajtam a rettenet nátha, amitől nem lehet aludni sem. Ezek után öröm volt bejönni a fűtetlen irodába, és azt most már nem is tudom, a szokásos kettősfront  miatt van ilyen erősen migrén jellegű szédülés-fejfájás kombinációm, vagy az idegességtől. Most már binaurális gyógybizsergét hallgatok youtube-on, hátha az használ (a legerősebb fejfájáscsillapítóm lepattant róla), vagy legalább nem hallom a szobában eluralkodott hangzavart (munkáról beszélnek, de tehetnék kicsit halkabban).

No de azért a betonpalotán kívül is van élet (amúgy nem is értem, miért tettem úgy legutóbb, mint aki nem szereti a nyers betont, amikor aztán rendre elolvadok az élhetetlen, de csodálatosan geometrikus francia lakótelep-szörnyetegektől), igaz, főleg alvással és tömegközlekedéssel töltöm. Megpróbáltam egyik este hajóval hazajutni, de annyi turista volt a fedélzeten, hogy féltem, elsüllyedünk, és a következő megállónál le is szálltam. Azért szép volt. Rajzolok munkába jövet-menet, ilyeneket kombinálok belőle, ennél jobb nem lesz, rosszabb viszont egy csomó van már.

Most elmegyek, és bekenem az egész fejem mentaolajjal, hátha attól jobb lesz.

még mindig nem az igazi

Hétfőn még mindig volt, aki kabátban ült a szobában, rajtam annyi harisnya és farmer és zokni volt, hogy kibírtam dupla pulóverben. Elég nyomasztó a kilátás (teljes hiánya) (mármint szerintem a félkész épületszárny szemben azért nem nevezhető kilátásnak), de a mellettem ülő már annyit nyüszögött a falanszterről, hogy lassan puszta dacból megkedvelem az állványzatot és a nyers betont.