Nem is tudom, mit kerestem, a lényeg, hogy a piros tollal összefirkált, félbehajtott A4-es lapkötegről eszembe jutott, hogy tavaly év elején végigcsináltam egy igazzy teljes évértékelést, és hogy milyen büszke voltam akkor magamra, és még következtetéseket és célokat is írtam!!! Mert jó lesz és még hasznos is!!!
Aztán az lett a dologból, hogy októberben egyszer megtaláltam azt a papírköteget, belenéztem, és hisztérikusan vihogva betettem a papírszemétbe (szóval most egy másik bukott tervet találtam meg, a 2017-es nano-jegyzeteimet), és utána kicsiit rugdaltam a falat, vagy mit szoktam mostanában csinálni, ha elégedetlen vagyok a dolgokkal. Mert mindaz, aminek tavaly év végén örültem, a kezdeti felívelés helyett beállt a földbe, emberekben, akiket reális és követhető példaképnek gondoltam, óriást csalódtam, és miután a céljaim imigyen elhullottak, a terveim is elég értelmezhetetlenek lettek.
2018 bassza meg, morogtam, és ha visszagondolok az idei évre, most is egy keserű, undok és nehéz évre emlékszem... pedig ha részletesebben végigveszem, mi történt, ez nagyjából alaptalan, sőt, úgy hülyeség, ahogy van.
Részint persze értem, miért érzem így, emberileg nem volt ez egy könnyű év, bántottak olyan emberek, akiktől nem vártam volna, kikoptam társaságokból, ahonnan nem akartam, és végleg elengedtem dolgokat, amikre azért sokáig vágytam. Jó dolgok is jöttek, nyilván, a wrimók nagyon elfogadó és többnyire könnyen szerethető társaság, és az is jó, hogy Noizékkal egész rendszeresen írunk együtt. De. De bánt, hogy az expatokra szinte egyáltalán nem jut már energiám, és zavar, hogy az irodában nagyon eslzigetelődött a "szoba". Hiányoznak az emberek, akik elmentek, akkor is, ha nekik ez többnyire előre- és továbblépés, és jobb lesz tőle az életük.
De hogy ezt leszámítva miért érzem rossznak ezt az elmúlt évet, az rejtély. Hiszen még terveket is megvalósítottam!!! Viszonylag rendszeresen járok edzésre (a pénztárcám jobban fogyott tőle, mint a derekam, de valami haszna azért van) (még nem tudom mi, ó, nyáron nem fáradt el a vállam úszás közben). Először felületesen, aztán keresztül-kasig végigjátszottam a Dragon Age: Inquisitiont (ahh, szívecske), és életemben először írtam fan fictiont is (soha nem miutatom meg senkinek, de én jól szórakoztam). Májusban életemben először üzleti útra mentem, és három napig a berni irodában dolgoztam, és a kollégák is cukik voltak, meg hát Bern. Az a város maga a csoda. Voltam nyáron a Balatonnál, csak két napot, de úsztam!!! A Balatonban!!! És hát ilyet talán többször kéne. Voltunk Mont-Saint-Michel mellett két napot, amikor a legnagyobb volt az apály-dagály, és teljeseb körülzárta a szirtet, és lenyűgözően hangulatos volt késő este bejárni a szinte üres apátságot, aztán visszagyalogolni a birkaszagú szállásra a meleg szeptemberi éjszakában, nézni a kivilágított templom fölé billenő Göncölszekeret, hallgatni a tenger halk moraját. Párizsban végre felmentem az Eiffel toronyba (200 méteren a liftben jutott eszembe, hogy tériszonyom van) és akkor már a Grande Arche-ba is, és Párizsban amúgy is mindig jó. A későoktóberi tihanyi kirándulás, ahová Siófokon át hajóval mentem, szintén csodálatos volt.
Rajzolni idén alig rajzoltam, és akkor sem azt amit terveztem (négy napja kényszeresen baglyos csomókat rajzolok, nagyon szépek, de néha mást is kéne csinálnom!!!) (aludni, például?), az inktober tervek tizedénél tartok azóta is, igaz, abból a három rajzból kettővel elégedett vagyok. Írni is kevesebet írtam, mint az elmúlt öt évben bármikor, azt hittem, majd a karácsonyi szabadság alatt legalább egy részét bepótolom, de egyelőre baglyokat kell rajzolnom, nincs más választásom. Aztán pedig már nincs annyi hátra a hónapból, hogy tényleg behozzam akár a nanowrimo-elmaradást, sóhaj.
Különösen, mivel most elmegyek megnézni az Aquamant, és lehet, hogy utána nem gonosz sárkányokon fog járni az eszem.
