Oké, a szorongás nagyjából elmúlt, jött a helyébe olyan szintű frusztrált harag, hogy azon csodálkozom, még senkit nem ütöttem meg (és nem azért nem, mert már elfelejtettem, hogy kell; nem felejtettem el, hogy kell). Dühös vagyok magamra, dühös vagyok a világra, dühös vagyok teljesen jól behatárolható emberekre teljesen jól behatárolható dolgok miatt, és közben elég szomorú is. A csoki nem segít rajta. A whisky sem segít rajta. Semmi nem segít rajta. Ez van.
