a villamos

A villamosközlekedés, főleg reggel, az egy olyan, hogy én megértem a miértjeit, de elég pontosan leképzi, mi a baj ezzel az egész nyomorult világgal.

Igazi közlekedési csomópontban lakom, 3+1 villamos végállomásánál, és akkor az érintőlegesen átsuhanó buszokat nem is említeném, már csak azért sem, mert azokkal legfeljebb a rétre vagy a gyorsétterembe járok. A 3+1 villamosból mostanában engem csak három érdekel, azokkal jutok be a nagyvilágba városba, és ezek közül is kiemelt szerepet élvez a 17-es, mert az visz be a munkahelyemre.

A végállomáson egy ideje van már egy szép, villogó információs tábla, ami azt hivatott mutatni, melyik jármű milyen irányba mikor indul majd el. Körülbelül annyira pontos módszer, mint kávézaccból megtippelni a lottószámokat: ahhoz képest, hogy a villamosok végállomásáról van szó, az esetek többségében nem az a villamos indul elsőnek, vagy ha mégis, hát biztos nem annyi idő múlva, mint ami ki van írva. Rutinos utazó már felismer bizonyos jeleket, például ha két megálló hosszan visszatorlódtak már a beérkező villamosok, de a következő indulás tizenöt perc múlva van kiírva, akkor az történt, hogy az épp benn álló három jármű valamiért nem tudott időben elindulni, ezzel lekerült a jelzőtábláról, és most teljesen véletlenszerű, milyen sorrendben fogják őket a lehető leghamarabb kizavarni a forgalomba.

Ma például megint esett a hó. Ez kivételesen csak azért számított, mert amint kiléptem a latyakba, elromlott a kedvem - plusz két fok, a földön már víz, a tócsákban latyak, és estére úgyis elolvad az egész. Elvergődtem a villamosig, felszálltam a tizenhetesre, ahol olyan szag volt, mintha a mostanában divatos, ún. fosós-hányós vírus épp a szerelvény közepén döntött volna amellett, hogy ideje testet ölteni. Számot vetettem a sorsommal: a negyvenegyes úgyis azonnal indul, legfeljebb majd átszállok, de ezt nem.

A negyvenegyesről indulás helyett káromkodva levágódott a vezető, egy alacsony nő, és egy ideig dühödten rángatta a visszapillantó tükröt, aztán elment erősítésért. Pár perc múlva visszatért két tagbaszakadt férfi kollégával, akik nagy nehezen beállították neki a tükröt - ha még egyszer valaki behajtja, én agyonvágom, fogadkozott teljesen érthető ingerültséggel a villamosvezető, akinek ekkor már csak újra kellett kérnie egy szabad jelzést, hogy hat-nyolc perc késéssel elindulhasson. Addigra a fél villamos átszállt a tizenhetesre, mert a negyvenegyes indulását törölték, és már senki sem tudta, mikor megy melyik - viszont a tizenhetes nem indulhatott el a negyvenegyes előtt, szóval mindenki várt. Egy ponton megérkezett a tizenkilences is, hogy végképp összezavarja az embereket, és a negyvenegyes maradék utazóközönsége is pánikszerűen leszálljon. A villamos ekkor végre megkapta a jelzést, csengetett és azonnal indult.

Meglátásom szerint az egész világ valahogy így működik. Talál az ember valahol egy információs táblát, de az is csak a bajnak van.