néha én sem értem

Azért az jelent valamit, hogy egy ponton a Crestfallenről inkább átváltottam a Heartworkre. Mármint még soha életemben, legdurvább korszakomban, a fanzine-írás legkísérletibb fázisában sem hallgattam önszántamból Carcasst*.

Oké, nem hallgatnám mindennap, de most pontosan ez kell.

*önszántamból sosem hallgattam, de azért az nem teljesen önszántamból volt, hogy nem hallgattam. Hú, de bonyolult ez.

majdnem azt írtam, hogy hasznosan töltöm az időmet

...pedig csak arról van szó, hogy beszkenneltettem végre az inktoberes rajzokat. Még három-négy hét utómunka, és kész is lesznek (hát nem volt valami pixeldús a szkennelés, azt kell, hogy mondjam, és ugyan elég sok mindent meglepően jól korrigált egy sima nagyítás, itt-ott recések a kontúrok. Arról nem is szólva, hogy a digitalizálás előtt már a rajzolásba is csúsztak annak idején hibák, amiket nem átallok hazug mód kijavítani). A rajzok egy része egész jó, egy része kicsit az ööö ezt is meg kéne mutatnom? kategória, majd meglátom, mi lesz velük.*

Nanowrimóval viszont életemben nem álltam még ilyen rosszul, eltelt már a fele hónap, és még mindig tízezer szó alatt vagyok. Egyetlen egyszer sem sikerült teljesítenem a napi penzumot. Hogy lesz így bármi is? Főleg vége? Motivációnak kitűztem, hogy addig nem vehetem meg az Inquisitiont, amíg nincs meg az ötvenezer szó - ha februárig nem hozom össze ezt a nyomorult fél disznót regényt, akkor februárig nem játszom.  Ez van.

*félúton elfelejtem az egészet, és valamikor két év múlva eszembe jut, de akkor már kínos lesz vele bármit is kezdeni.

mielőtt úgy tűnne, hogy már örökké csak morgok és nyafogok

Azért persze a mérleg valójában egyáltalán nem billen el a rossz irányba: a szombati koncert kellemes volt, vasárnap apámmal és öcsémmel ebédeltem, utána a barátaimmal írtam (perverz hobbijaink vannak, na), a hétfőt átaludtam, az új Order of the Stick rész hosszas nyűglődések után végre megint zseniális, és a fényképek alapján a vietnami kolléganőm és anyukám a terveknek megfelelően együtt ebédeltek ma Párizsban.

Most veszek magamnak pár liter narancslevet, és folytatom az alvást.

betegállomány

Szombaton nagyjából nyolc órát voltam ébren, egyszer felébredtem ebédelni, aztán hatkor felkeltem, szembesültem vele, hogy aznap estére én valami koncertre ígérkeztem? Lerobbant a villamos, lekéstem az első öt számot, ha jól emlékszem, fél kettőre otthon is voltam, egy telefonhívást leszámítva aludtam fél tizenegyig.

Jó, van valamicske lázam is (nem magas, de mérhető), kapar a torkom, taknyos vagyok és köhögök, fáj a fejem és a szemem, de az igazán durva az a hirtelen és letaglózó fáradtság, ami időnként rám szakad, és olyankor tényleg úgy alszom el, ahogy az angol mondja: belezuhanok, belezuhanok a semmibe.

helló péntek

Láttam már szimpatikusabb hétfőket.

Kibaszott szürke takony folyik az égből, tegnap ugyan legyűrtem a hányadék évvégi önértékelést, de még ki kéne tűznöm a jövő évi céljaimat (szeretném megőrizni az ép elmémet, ebben mi nem elég ambíciózus?), aludni akarok és írni, továbbá dolgokat megrugdalni nagyon-nagyon-nagyon-nagyon picsamód elbaszott frusztrált vagyok.

tudni sem akarom, freud erre mit mondana

Az álmok alapvetően befolyásolják a hangulatomat.

Azt hiszem, sok mindent elmond a mai napomról, ha elárulom, a mai körülbelül hatszáz munkaórányi álom legfelemelőbb pontja az volt, amikor rántott hússal töltött rántott húst ettem olajtól szétázott papírtányérról. Értem én, hogy Inception meg nyakig tiszta fraktál (esetleg rántott hús), de hát a jó mindenit már a tudatalattimnak, tényleg.

ennyire ne legyen már péntek

Nemnemnemnemnemakarok pont hétvégére megbetegedni, de úgy tűnik, mégis ez lesz. Az iszonyatos kimerültség mellé megérkezett a torokfájás és a takonykór is, enyhe köhögéssel kísérve, és én haladni akartam dolgokkal a hétvégén.

De legalább a Blade Runner 2049 jó volt.

szabadszerda

Délután fél négyig aludtam. Azt hiszem, kicsit fáradt lehettem.

Befejeztem az inktobert (az utolsó rajznál már nem működött a bal vállam; sosem tudtam, hogy a rajzoláshoz szükség van a bal vállamra), rögtön nekikezdhettem volna a nanowrimónak, de ehelyett azóta sem tettem - és még most sem fogom nagy hirtelen, mert először alaposan ki kéne találnom, mit írjak. Az előkészületeim pedig kimerültek abban, hogy nyomtattam egy nagyon szép munkafüzetet, hátha az motivál. A gond csak az, hogy a motiváció önmagában nem elég, agy is kéne, és ébren töltött órák, azokkal pedig nem állok jól.

De ha valóban és igazán és tényleg igaza van az alábbi képnek...

...decembertől agy nélkül se lesz soha többé egy perc szabadidőm sem!!! Alig várom már. Meg fogom próbálni kivárni a karácsonyi szabadnapokat, de szerintem már az is jellemóriásság, hogy nem vettem meg azonnal, és bármi egyébre tudok gondolni helyette.