Mész

Igazából ez egy másik történethez kapcsolódik, ami sokkal hosszabb, lényegesen zavarosabb (még ennél is!), és évek óta a köddé váló, nagy közös tervek semmijében lebeg. Állítólag azért ez itt még működik magában is, nem tudom, nem jutott jobb az eszembe. (Olyan jó meg úgysem lesz már, mint a Flandria.)

     Nézte, hogy alszik a fia. A takarót félig lerúgta, félig magára csavarta, pucér lába kilógott az éjszakai hidegve, a bal karját a feje fölé emelte, a vastag kelmét az arcára húzta. Gyermekkorában így aludt, és olyan megdöbbentő volt egy felnőttben visszalátni ezt a nemtörődömséget, hogy az asszony egy pillanatra elfeledkezett az emésztő fájdalomról és haragról is.
     Emlékezett még rá, mikor látta így utoljára. Húsz éve volt, az ostrom előtt pár hónappal. Tudták, már hogy háború lesz, veszekedtek rajta épp eleget: a férje azt mondta, menjenek keletre, az ő szülővárosába, meneküljenek, amíg még lehet… de az asszony itt született, itt nőtt föl, büszke volt és makacs, és megingathatatlanul hű az otthonához. A férfi elment és elvitte a fiukat is. Ő maradt: gyermektelen volt, de még anya. És az anyák feláldozhatták magukat, hogy megvédjék az otthonukat. A gyermekeiket. Odaadták magukat a kőnek, hadd legyenek a föld eleven dühe, ha a falak és a bástyák elesnek.
     A férje árulása, hitvány gyávasága most is haragra lobbantotta, de a láng hamuba holt, ahogy eszébe jutott az üres ház. Egy tavaszon és egyetlen gyermektelen nyáron át sodródott napról napra, mint egy… kísértet. Megborzadt. Húsz év szenvedés után is csak akkor gondolt magára kísértetként, ha az élete utolsó hónapjait idézte fel. Az a szörnyeteg, amivé a várost védve változott, valami más volt. Valami elevenebb, még ha csak a gyűlölet hajtotta is.
     Az ágyon alvó férfi megmozdult, és az asszony önkéntelenül is odahajolt, és végigsimított a homlokán. Az ujja hófehér volt a hófehér lepel alatt, göcsörtös és merev a mésztől, ami a falba kötötte a halandó testet; az égető mésztől, ami lángra lobbantotta és visszamarta a haragját a világba… Tűz volt az ujja és halál, és ezen nem változtathatott a szeretet sem.
     Megérintette a fia arcát. A férfi megdermedt, és az asszony érezte, hogy retteg. Küzdött volna az érintés ellen, de mozdulatlanul hevert: a mész varázsa megbénította, kiszívta minden erejét, rémképekké torzította az álmait.
     Az asszony hátrahúzódott, és a tulajdon arcába mart, úgy jajongott.
     Kísértet volt, és a gyűlölet csak még halottabbá tette.


2016.