Valójában négyen vannak, ma reggel egy-kettő-három-négyre
rázta ki őket a fa, és nagyot kergetőztek az egykori közért tetején. Kedden és
szerdán is csak kettőt láttam, egyszer a varjaktól próbáltak ellopni egy fél
pár cipőt (az egykori közért tetején, hol máshol), máskor a fenyőfába bújtak
be. Csütörtökön a vihar előszelével indultam, minden madár kushadt, nem láttam
őket sem, de ma reggel kipottyant a lombból mind a négy. Feketék-fehérek,
hangosak és vidámak, szarkák, szeretem a szarkákat. Is.
A macskákkal viszont már hetek óta rút bukásban vagyok, és
kéne még ehh, rengeteg, hogy meg legyen a terv, az időhiány mellett az a fő
baj, hogy unom. Több, mint egy éve csinálom már, szánalmasan eredménytelenül,
és a képek többsége még csak nem is szép.
Rájöttem, hogy idén már megint nem fogok eljutni egy napnyi
fesztiválra sem, kicsit nyűgös vagyok, de teljesen esélytelen lett volna
levonszolnom magam pót-Zajra múlt héten. És amúgy is, minek, nem lett volna
társaság, úgy pedig nem olyan vidám még egy barátságos fesztivál sem. A
szabadság viszont közeleg, várom már, nagyon várom már.
