szeszélyes

Igazi április van, süt a nap és szemerkél az eső, felszállok a villamosra, kicsivel arrébb két megálló közt megállunk, mert valamivel lejjebb baleset történt, mindenki szálljon csak le, akkor már zuhog. Innen azért még nem gyalogolnék haza, mire visszaverekszem magam egy megállóig, már majdnem eláll, aztán újra esik. Bemenekülök egy bevásárlóközpontba, ténfergek, nem veszek fehér ruhát, visszamegyek a villamosmegállóba, még mindig nem jutok haza, már megint esik az eső, visszaoldalgok a boltba, és veszek fehér ruhát. Másnap délelőtt nincs nyitva az iroda (ELMÜ karbantartás), elmegyek végre hajókázni, pont olyan jó, mint vártam, vagy még jobb. Többször kéne ilyet, a déli iroda-hiányt leszámítva, mert azt valamikor be kell még hozni, és jaj, szívesebben dolgozom nyolc órát egyfolytában, mint néha ötöt, és többször kilencet. Napfénybe forgatott napok, ha nem esik, reggelente igyekszem pár percet csak úgy ülni a Batthyány téren, és nézni a beérkező hajókat, igyekszem okosan beosztani az estéimet, még nem alakult ki teljesen, miből mennyi fér bele ebbe az új életbe. De szépségből egyelőre sok.