szökőnap

Szóval ma délelőtt voltam benn szerződést aláírni, ekkora vastag mappám van tele papírokkal, és kaptam céges tollat is, szóval lassan már majdnem elhiszem, hogy jövő héttől irodába fogok járni és normális munkaidőben dolgozni. Orsie fog betanítani, és application / szoftver tesztelő leszek, ha nagy leszek, és igazából nagyon izgulok, mert mi van, ha jövő hétfőn bemegyek, és kiderül, hogy mégsem tudom, hol kell bekapcsolni egy számítógépet? Félelmeim reálisak és megalapozottak.

Szombaton  Orsie-val és Abdullal voltunk koncerten, bennem komolyan nem merült fel, hogy februárban szabadtéri koncertet szervez bárki, le is léptünk a felénél, mert már teljesen összefagytunk. Jó, volt mellé szalonnasütés is (még mindig olyan szaga van a kabátomnak, mintha Islay whiskyben mosnám) (márpedig az micsoda pazarlása lenne az erőforrásoknak), és forralt bor is, de legfőképp hideg, nincs itt még ennek az ideje. Meg a közönség is kicsit furcsa volt, szerencsétlen ropilány, aki nem tudott járni a tizenöt centis, tűsarkú szandálkájában, görcsösen eltartott kisujjal fogta a söröskorsót, és olyan arccal nézett a világba, hogy a macska a köszörűkövön lelazult reggae-mesternek tűnt volna mellette. A rocknagyi a lila csíkos harisnyában viszont nagyon lazán tolta, a Rolling Stones feldolgozásnál az volt az érzésem, hogy hja, ő ezt még friss slágerként szerethette meg, és most is úgy zúz, ahogy akkor tette, vagy csak ő is rohadtul fázott, és azért ugrándozott, hogy kimelegedjen (most egész nap az Egy napon, amikor  Micimackónak...-ot fogom énekelni, jaj nekem).

Több izgalmas most nem jut az eszembe, kérem kapcsolja ki.

kicsit nyűgös vagyok

A közös írogatás végén kicsit aggasztott, hogy mennyire nem haladtam semmivel sem ma délután.

Most, hogy a gépem valahogy az öt bezárt és épp másolt fájlból hármat másolás helyett visszaállított a reggeli állapotába*, inkább örülök neki, hogy csak ennyit buktam.

Nem baj, még szerencse, hogy két gépen dolgozom felváltva, és egy pendrive-val mozgatom köztük az anyagot, és időnként mindent elküldök magamnak emailben is (valamint archiválok dropboxba), de ilyenkor mindig eszembe jut, amikor egyszer úgy füstölt el a vinyóm, hogy volt egy nagyjából leadásra kész, kb. 800 oldalas fordítás, amiről nem volt másodpéldányom, meg egy határidőm még azon a héten. Meglett, egy barátunk másfél napot dolgozott rajta, de meglett.

Istenem, erről most megint nagyon furcsa, erősen bizarr és végtelenül szomorú időszakok jutottak eszembe, nem is tudom, hogy a világ legnagyobb és legtejszínesebb sütijét kell bedobnom erre a megrázkódtatásra, vagy egy bögre whiskyt.

*elképzelésem sincs róla, hogyan, de mind a három fájlnak az utolsó valós mentés időpontja szerepel a "létrehozás időpontja" alatt, az utolsó mentés időpontja viszont reggeli. Feltaláltam az időutazást, vagy nem is tudom. Én személy szerint másolni próbáltam.

lassan kopoltyúm nő

Már azt sem tudom, hol ejtettem el a fonalat, és egyáltalán fonal volt-e, vagy kenyérmorzsa, pedig nem mindegy, melyik mesében van az ember.

Egyfolytában esik az eső, nem szeretem, a spanyol lány először kinevet, aztán amikor a fél társaság egyszerre kezdi el törölgetni a szemüvegét, lelkesen közli, hogy ó, hát ezért nem szeretitek. Helyeslek, pedig ez csak egy az ezer ok közül, például a hajam is megázik, és egyáltalán. Szenvedek a magassarkú csizmáimmal, a legszebb sajnos elkezdett szétesni, nem az intenzív használattól, csak hát dacára annak, hogy minden évben gondosan bekenem, elöregedett az anyag. Kevésbé lenne nyomasztó, ha nem látnám a tükörben, hogy nem csak a csizmámmal történik ilyesmi, bár azért szerencsére a homlokom még nem kezdett hirtelen visszahámlani az alapig, és remélem, a továbbiakban is legfeljebb csak ráncos lesz.

A táska-kérdés viszont teljesen váratlanul boldog véget ért, anyai közvetítéssel örököltem a nagynénémtől egy csodálatosan szép világosbarna bőrtáskát. És két kockás sálat is, szóval kockás sálból egyre nagyobb világhatalom vagyok.

Legyen már tavasz, és mondjuk tényleg tavasz, ne rögtön nyár. Tudom, vannak igényeim.

son ar chistr

Vidám breton népiességet hallgatok arról, hogy igyá’ cidre-t, jó és olcsó, anyám még letekerte a taxi ablakát, és megjegyezte, hogy jól néz ki a kabátzsebemből diszkréten kikandikáló, félig teli sörös doboz (ha nem is kapkodva, de sietve dobtuk be az ebédet, mielőtt indult volna ki, a reptérre), persze az élet nem fenékig alacsony alkoholtartalmú, szénsavas ital, de még csak nem is tejföl, igaz, az már azért sem lenne jó, mert a félig teli tejfölös doboz biztonságos tárolására a legkevésbé sem alkalmas a kabátzsebem.

Volt napsütés és eső és sétáltunk és voltunk fürdőben és tele van a hűtőm sajttal, és továbbra sincs kedvem ennél bővebben írni bármiről.

továbbra sem izgalmas

A táskanézés mindenben teljesítette az elvárásokat, láttam egészen elképesztő tereptárgyakat, érthetetlen okból létrehozott valamiket, és egy táskát, ami mindent tudott, amire nekem táskában szükségem volna, épp csak elképesztően és förtelmesen rusnya. Megkönnyebbülés. Mármint bizonyos szempontból, más szempontokból pedig középtavaszig majd nem megyek sehová, ahová az uniszex cél-hátizsák nem kellően elegáns, utána megint szezonba jön a tavaly kapott málnarózsaszín csoda. A női táskákkal is úgy vagyok, mint a magassarkú cipőkkel: értem én, látom is, ha szép, de akkor is mindenem fáj tőle.

Írtam ám sok más okosat is, csak azokhoz képeket kéne gyártanom, és mindig állatokat csomózok helyette. Egyfolytában esik az eső, és amikor néha süt a nap, akkor meg úgy fúj a szél, hogy még kevesebb ideig lehet kibírni a szabadban, az esőtől legalább csak a kedvem lesz rossz, nem kezd azonnal fájni az arcom és a homlokom (szereznem kéne már olyan sarkkutató-bankrabló fejfedőt, bár tartok tőle, hogy kicsit furcsán néznének rám a városban).

boltkóros

Épp eldöntöttem, hogy most jól írok valamit, aztán ránéztem az órára, és eszembe jutott, hogy még zárás előtt meg kell néznem a leárazott női táskákat, nem azért, mert venni akarok, hanem hogy egy újabb szezonra megnyugtasson a tudat, hogy úgysem gyártanak olyat, amilyen nekem kéne.