Újabb dolgok, amikről rendes énblogba írni kéne, kedves naplóm, de legfőképp mindig fázom, és nyomorultul érzem magam. Múlt héten többször is mentem emberek közé, néha olyan emberek közé is, akiket nem, vagy nem nagyon ismertem, és megnéztem az új Star Wars filmet. Nem vagyok ügyes az emberi kapcsolódásaimban, sem a régiekben, sem az újakban, bár már megint rábeszéltem valakit, hogy írjon majd velünk, ha és amikor írunk a hivatalos éves kereteken kívül is a wrimókkal. Igazából nem értem, miért, alighanem a terelőkutya hajlam tört elő belőlem újfent, hogy a hasonló érdeklődésű emberek legyenek egy helyen, mert az mindig, ööö, igazából nem tudom, hogy jó-e. Sikerült meglátogatnom Grafikuslányt, és megismerkednem a Gyermekkel, még mielőtt leérettségizett volna (azért az első születésnapjáig kis híján sikerült elhúznom a dolgot, ami különösen úgy izgalmas, hogy olyan közel lakunk egymáshoz, hogy rálátunk egymás ablakára). Másfél hét masszív Aida hallgatás és nézés után egészen vicces volt megnézni a Monster High musicalt, amiben egyiptomi múmiák szőtték a cselt és a románcot Boo York koporsóforma felhőkarcolói és egy baljós, rózsaszín üstökös alatt, cukiság, és a Gyermek csak erre hagyta abba a sírást (de erre táncolt is). A hét egy későbbi pontján kiválót ebédeltünk Edemmel, és utána pompásat kávéztunk is, szokás szerint. Közel két és fél éve először előfordult, hogy kihagytam egy napot a fényképes tumblr-en, mert egészen egyszerűen már nem okoz örömet, hogy azzal is vesződjek, és aznapra kifogyott a várólista, és inkább valami egészen mást csináltam, amiben szerepelt a késő esti pánikszerű posztolást nagyban akadályozó túl sok bor és a túl sok cigaretta is. Így múlik el a világ dicsősége, tudom, hogy így múlik el, szerintem nemsokára le is állok az egésszel, mert már csak a munkát érzem benne és a kínlódást, és ahhoz még visszajelzésben sem fizetnek eleget. A másikkal sem tudom, meddig vacakolok még, egyelőre van annyi kész és részint sorba is rendezett anyag, hogy ha a feltöltés nyűgjét valahogy elviselem, akkor is kibírok egy bő félévet. Persze ezt valójában úgy kéne felfognom, hogy közel két és fél éven át mindig volt fénykép az egyik helyen, és irdatlan mennyiségű anyagot összekalapáltam már a másikhoz is, csak néha jó érzés lenne, ha látnám valami eredményét is azon kívül, hogy kezd betelni a merevlemezem. A macskákkal is haladok, például így karácsonyra megérkezett az első elutasítás, teljesen jogos, és én is látom, hogy még mindig fölöslegesen aprólékos, amit csinálok, és nem tudom megtalálni az egyensúlyt.
Ennek örömére venni fogok magamnak egy karácsonyi égősort, mert ha valamire, akkor arra nincs szükségem.
