Igazából én azt élvezném, ha a magyar könyvkiadás már nem tudna meglepni, különösen ilyesmivel. De amikor egy kiadóvezető acsarkodó hisztit vág le, amiért ajánlva mertük neki elküldeni a számlát, hát ő úgy nem veszi át, és mi ez a sértés, hogy azt hisszük, hogy amúgy letagadná, hogy megérkezett a számla (ööö, hát, ugye arról nem is beszélve, hogy és ha elvész a postán???), akkor azért elkerekedik a szemem. Persze miután ugye ő és úgy és azt és nem veszi át, mert ő sokat utazik és nem ér rá, hogy csak úgy postára menjen, szépen visszatért hozzánk a(z addigra épp lejárt) számla, és amikor megkérdezzük, hogy mégis, most akkor mi is ez az egészen érdekesnek tűnő helyzet, akkor mi vagyunk az aljas rohadékok.
Elmegyek péknek.
