Tegnapelőtt épp arra gondoltam, hogy de hát már május van, miért nincsenek még itt; aztán tegnap már láttam őket, ahogy az eső elől menekülni próbáló bogarakat kapdossák; és ma már mindent betölt a hangjuk. Megjöttek a fecskék.
Nehéz, nehéz, a napokat valami olajos, ragacsos, lemoshatatlan keserűség üli meg, bevonja a tavaszt, a virágillatot, a napfényt, megmérgez mindent. Történeteket próbálok összerakni, időnként ezt-azt megértek belőle, és olyankor hol megijedek, hol elkeseredek. Felvidítani többnyire nem szokott a dolog, elég nehéz mostanában felvidítani engem. Mondanám, hogy a dolgok nem is törekednek rá, hogy épp engem és épp felvidítsanak, de az az igazság, hogy valami teljesen naiv és értelmezhetetlen módon azért én meg vagyok róla győződve, hogy engem valójában szeret az univerzum, és a dolgok egyáltalán nem ellenem esküdtek össze, csak rosszul futnak egybe (mert azt azért az úgy van, hogy bár meggyőződésem, hogy az univerzum valójában szeret engem, azért nem hiszem, hogy én vagyok az abszolút középpontja; legfeljebb egy csomópont, egy középpont a végtelenül sok közül, és néha ezért megeshet, hogy bár az univerzum szeret, a dolgok rosszul futnak egybe).
Kevéssé hasznos dolgokból például egész jól állok, sikerült kigubancolnom egy igen összekuszálódott történetet (bár nem hinném, hogy kész leszek vele akkorra, amikorra akartam), és egy másikat is átfésülgettem (annál tippelni sem mernék, mikor lesz kész valaha), néha virágzó orgonabokrok alatt ücsörögve rajzolok, és kontúrozásnál egészen ritkán keverem össze a mélykék filcet a feketével (igaz, akkor legalább egy teljes rajzot elrontok vele). Énekeltem napsütötte hegyoldalon a fűben heverészve, can vei la lauzeta mover, mikor kezdtük el szégyellni dallal megtölteni a völgyeket, hát nem az lenne az emberiség dolga. Vagy keverem a fajtám a pacsirtákkal? Voltam fodrásznál, és kivételesen nem beszélt, és olyanra vágta a hajam, amilyet kértem, ez is tragikusan áll a fejemen, de legalább csend volt közben. Olvastam okos cikkeket és néztem cuki videókat. Két kézzel próbálom visszagyömöszölni az agyamba a józan eszemet, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy teljes sikerrel.
Legyünk türelemmel.
