hát majdnem

Akartam még valami értelmeset írni januárban, de azt hiszem, ez már nem jön össze, nagyjából vakon gépelek, a szemem úgy döntött, mára neki már elege van, és a betűket duplán látja, amúgy pedig fáj. Ami azt illeti, kicsit nekem is elegem van, napok óta hol esik, hol szakad, és közben néha fagy, ami igazán nem civilizált városba való. Furcsa történetek mászkálnak a fejemben, jobban megnézve mind ugyanaz, és néha verseket írok, ami aztán végképp nem embernek való. Kicsit nehezen viselem ezt az öregedés dolgot, de hát valahogy fel kell készülnöm arra, hogy idén negyven éves leszek, és ööö leginkább úgy szeretném megünnepelni, hogy átugrálom az egész éjszakát olyan zenékre, amiket szeretek, na ezért vannak bajaim az öregedéssel, mert az emberek többnyire ilyenkor már decens sörök mellett akarnak punnyadni vagy tizenöt éve. Nem a koromnak megfelelő élethelyzetben vagyok, ennek megfelelően nem is a koromnak megfelelő elképzelésekkel, és ez néha nehéz, mert mi az, hogy negyven, és pontosan mi történt az elmúlt huszonpár évben, már amire érdemes visszaemlékezni, és nem csak azért, hogy tanulhassak a hibáimból? Eh. Nem erről akartam írni.

Vannak persze tök jó dolgok, néha süt a nap, és a nővéremék véglegesítették az ideiglenes fehér jószágot, de erről majd bővebben is akarok írni, és képekkel, mert hát ha már vannak cuki kutyák, akkor igazán mindenki jobban jár, ha képeket is nézegethet. Cuki képeket.

gyorsjelentés

Elég hektikus volt az előző hétvége, családi programok közé szuszakolt sörözéssel, rendszeres hajnal kettő-három-négy körüli hazaéréssel, másfél órával később keléssel, rohanással, délutáni alvás helyett paracetamollal és tévével. Öreg vagyok én már ehhez, a végén össze is csuklottam, mint egy túlterhelt kempingágy, és még most is csak valami kása van az agyam helyén, pedig utol kéne érnem magam.

De kaptam gyönyörűséges piros és fekete ruhákat, lila pulóvert, háromféle sajtot, lazacot és több tucat palacsintát, és még rengeteg mindent, például egy vödör töltött káposztát.

légköri nyomás

Túl sok minden van, amiről nem akarok írni, túl sok minden van, amiről lusta vagyok írni, amihez sokat kéne magyarázni, sok fényképet kéne összevágni, és egyáltalán, minek. Kocsmákban ülünk, kocsmák előtt állunk, egyszer én lejmolok cigit, máskor én adok, lassan az idegenekkel folytatott beszélgetések is rutinná kopnak, kellemes, begyakorolt kis koreográfiákká, amiben mindannyian nagyon örülhetünk önnön jófejségünknek. Én igazából annak örülnék, ha nem fáznék, ha nem haszontalan dogokon járna az eszem, ha nem akarna kettéhasadni a fejem, ahányszor havazik.

ahhoz sem

Vagy hatszor javítottam át, és még mindig rossz. Persze, ahol elágaznak a szálak, ott mindig megvan az esélye, hogy nem jön ki a szigorú alul-felül-alul-felül, de ezt aránytalanul elbarmoltam… Akkor is, ha az összhatás amúgy szép.

adjatok nekem őszibarackot és málnát, és minden jobb lesz

Csináltam egy teljesen szép rajzot, csak az a gond, hogy hiába teljesen szép, ha nem hasonlít az illetőre. Azt hiszem, mégis át kell gondolnom, hogy az állatlábak csomózásán kívül értek-e bármihez. Ma már a kávémat is elsóztam, szóval komoly kétségeim vannak.

amúgy

Mondhatnám, hogy történnek azért dolgok is, de mostanában éppen nem.

(Tisztelettel kérném a mindenséget, hogy rossz dolgok lehetőleg ne is történjenek, esetleg soha többet.)

a róka orra nem elég hegyes, tudom

Szóval nagyjából így néz ki, amit a legutóbb fel akartam tölteni, és amiből az elszíneződött hátterű vackok lettek, mert a blogger annyira ótvarul konvertálja feltöltéskor a jpg-t. Egyelőre ezekből lehet hajtogatni, építgetni, sormintát kirakni. Puszta kíváncsiságból nyomtattam már két tetraédert, és működik a dolog, de nem volt lelkierőm kiszínezni és lefényképezni, hogy milyen kis csinos.

ez az év is elkezdődött

A könnyű sikerélmények jegyében csomózom az állatokat rogyásig, és próbálok nem idegen halni, amikor háromnegyed óra kőkemény agyalással nem sikerül egyetlen épkézláb mondatot sem összetákolnom, bár teljesen maguktól és nagyjából a helyükre esnek benne olyan szavak, hogy „opulent”. Ha az olyan szavak esnének a helyükre, hogy tenni, venni, lenni, az sokkal hasznosabb lenne, de azok rohadtul nem. Tárgyal az alany az állítmánnyal, nem, nem soha.

Közben karikaturistákat mészárolnak Párizsban, és ez akkor is megrázó, ha nekem személy szerint a francia humor 99%-ához hasonlóan az ő munkásságuktól is előbb volna sírhatnékom, mint nevethetnékem (inkább egy gyökérkezelés, mint egy Louis de Funes film, ez az én személyes hitvallásom). De hát annyi minden nem tetszik, és mégsem érzem úgy, hogy kalasnyikovval kéne felszámolnom, mármint jól van, az érzés maga olykor megkörnyékez egyes könyvkiadók kapcsán, de nem csak a szigorú magyar fegyverviselési törvények tántorítanak el tőle. Tökéletesen közhelyes gondolataim vannak a témában, #JeSuisCharlie meg minden, ráadásul amikor egyszer valaki épp azzal a nagyon elkoptatott érvvel fárasztott, hogy de hát idegbeteg kisebbségekkel minek viccel az ember, az is eszembe jutott, hogy annak idején mi mennyit vicceltünk a black metallal, aztán mégsem éreztük volna jogosnak, ha bekopogtat Varg Vikernes valamelyik magyar híve, és fatemplom híján minket gyújt fel. Persze aztán egyetlen igazán vicces darabot sem találtam, ami egyrészt azt jelzi, hogy még mindig nincs beszkennelve a tizede sem az anyagnak, másrészt azt, hogy hmmm, hát sokat változott tizenhét év alatt a humorérzékem (bár a francia humort már akkor sem fogtam fel). De szóval ne már. Ez ne legyen már érv. Főleg, mert ha valaki épp nagyon meg akar mártíromulni a Próféta szakállára, az megteszi vicc nélkül, lásd hulladék fivérek hulladék cimborája a kóser boltban. Az ő áldozatai pontosan mivel is provokálták? És nem, az nem elfogadható válasz, hogy a puszta létükkel.

Szóval ilyen vidám dolgok vannak, bár azért közben néha vannak tényleg vidámak is, például Impatienttel voltunk moziban és fröccsözni és hajnal hatig hamburgerezni, és aztán meglátogattuk Nimandit és az ikreket Sulemiával, egy hétre rá pedig Fleó születésnapját ünnepeltük. Közben szert tettem lila szemhéjfestékre, és arra a felismerésre, hogy igazából én teljesen tudok pont annyira sminkelni, amennyire nagyjából szeretnék. Sőt, egy kicsit erősebben is, de épp nem találom a civilizált szempillaspirálomat, csak azt, ami 1000%-al dúsabbnak mutat minden szálat, és sajnos teljesen légyláb-szerűnek is. Néha félek is, hogy sikerül tépőzárasra festenem a szempillámat, mint a skót lányoknak, és egyszer pislogok egyet, aztán már csak két kézzel lehet szétfeszegetni a szemhéjam.

(És persze mikor máskor érdemes beleolvasni a következő könyvbe, mint az ezerszer lekésett határidő utolsó utáni pillanata utáni pillanatban. Jaj már.)

szétszórt

Ma eddig csak a kesztyűmet és a sálamat hozták utánam jszándékú idegenek, ilyenkor leginkább azon aggódom, hogy még mit veszthettem el, és hol. Már a józan eszemet elveszítve, de azt olyan régen és olyan apránként, hogy ha valaki utánam akarná hozni, annak keményebb dolga lenne, mint Harry Potternek Voldemort lélekdarabkáival.

Azt hiszem, itt még nem volt szó a poliéder projektről, azaz arról, hogy akarok különféle szabályos sokszögekre különféle állatokat csomózni, és akkor abból majd össze lehet rakni különböző szabályos testeket. Egyelőre az a terv, hogy minden illeszkedni fog mindennel, van már két teszt-tetraéder kinyomtatva, behajtogatva, csak le kéne fényképezni egyszer. Addig csak néhány háromszög, néhány négyszög, szóval alapok.

Ó, a francba, a négyzeteket a másik gépen felejtettem, és a kutya is megette a leckémet. Arról nem is beszélve, hogy már megint milyen ótvar mocsok színre konvertálta a blogger a kép fehér hátterét feltöltés közben? Ééééédes Istenem, ezt miért.

#firstworldproblem

Baromira idegesít, amikor a telefonon „beakad” az ujjam, és az még hagyján, hogy milyen hülye linkeket nyit meg néha görgetés és lapozás helyett, de facebookon már lájkoltam, követtem, és bejelöltem olyasmiket, amiket hátööö, hát eszem ágában sem lett volna, soha. Oké, valamelyik ismerősömnek tetszett, vagy valami újságosság megosztotta, de bocs, én nem, én biztos nem. Persze vagyok annyira paranoiás, nyilván nem véletlen, hogy az az extra kis bejelölősségesség pont abban a sávban van, ahol az ember az érintőképernyőn gördítene, de a mindenségit már, előre rettegek tőle, hogy mi lesz, ha egyszer nem veszem észre időben, hogy bejelöltem valakit, akit eszem ágában sem lett volna, és visszajelöl? Hát és nem blokkolhatok előre mindenkit.

Eh. És még ha nem csak emaileket és facebookot néznék a telefonomról. Akkor mi lenne.

ja, tényleg

Boldog szüli, izé, új évet.