A legutóbbi fodrász szerint elég nehéz ezzel a hajjal, nekem is, neki is, és egy pillanatra szinte megsajnáltam, de hát neki csak tíz percig kellett nyesegetnie a végén az elegyetlenedést, nekem meg mindig ilyen. Szokás szerint eljutottunk arra a pontra is, ahol be kellett vallanom, hogy semmi szörnyűséget nem követtem el a hajam ellen az elmúlt időszakban, mindig is ilyen volt, kivéve azt az időszakot, amikor annyival ilyenebb, és csupán pihék nőttek a fejemen. Ilyenkor mindig elgondolkozom rajta, hogy én most ennyire földönkívüli mutáns ufó vagyok, vagy mi van már, mellesleg azt is mondta, hogy ő tényleg levágná a töredezett végeket, ha már azt kértem, de nincs belőle sok, mert egyszerűen előbb elkopik a hajam, mint hogy eltörne, csodálatos. Formátlan, de egészségügyileg rendbe vágott hajjal vághatok neki az elkövetkezendő időszaknak.
A nap jó híre, hogy mégsem vesztettem el a pendrive-omat, rajta minden munkámmal, amit napok óta nem tettem át egyik gépről a másikra, de másikról az egyikre sem, ennek örömére azóta nem haladok semmivel. A napnak vannak rossz hírei is, vagy inkább csak szomorúak, mindig nehéz, amikor valaki már kifelé megy az életből, és mikor lesz már örök élet és örök ifjúság, vagy valami, amitől kevésbé nehéz, hogy nincsen (itt e földön, bár amúgy nem az apokalipszist sürgetem, addig még rengeteg dolgot el kéne intéznem).
A westie-kről majd akkor, ha legalább egy köteg képet összevagdaltam már hozzá, elöljáróban csak annyit, hogy a westie-k akkor is cukik, ha nagyon sokan vannak.
de vannak olyanok is
Amikor három óra alvás utána arra ébredek, hogy nagyon furcsa fény árad be az ablakon, tompa és súlyosan okkersárga, egészen földöntúli, és rájövök, hogy épp most kel fel a nap, kinézek, és tényleg, a vaskos felhőpaplan alatt épp csak egy csíknyi óarany, persze mire megtalálom a fényképezőgépem, már nem vág ki a napkorongból pont egy negyedet a toronyház sarka két villamosmegállóra tőlem, de még mindig olyan sötétsárga a ragyogás, hogy az szinte már nem fény, hanem teher.
Persze négy kép után úgy zuhantam vissza az ágyba, hogy az ablakot sem csuktam be, és a képeket sem néztem meg azóta sem, ez még meglepetés lesz, mint az adventi naptár perforált kis fülecskéje alatt rejlő, esetlen torta, plüssmackó, angyal; nem várok sokat, csak azt, hogy eszembe jusson az a döbbenet, az a hála, az a nem pirosló, nem véres, hanem fojtóan aranyló, hajnali csoda.
De az voltaképp épp elég.
Persze négy kép után úgy zuhantam vissza az ágyba, hogy az ablakot sem csuktam be, és a képeket sem néztem meg azóta sem, ez még meglepetés lesz, mint az adventi naptár perforált kis fülecskéje alatt rejlő, esetlen torta, plüssmackó, angyal; nem várok sokat, csak azt, hogy eszembe jusson az a döbbenet, az a hála, az a nem pirosló, nem véres, hanem fojtóan aranyló, hajnali csoda.
De az voltaképp épp elég.
sok
Mostanában nagy az internet, és én meg kicsi vagyok, nyomaszt és bosszant ez a rengeteg minden, ami mindenhol van és árad és árad és árad, és egy pillanatra sem hagy békét, és agyonverték felgyújtották ellopták csődbe megyünk mind meghalunk de én jobban tudom de nem is mert én még jobban elütötte leszúrta szétrohadt áááá. Ilyenkor nem szeretem a világot, és az országot nem szeretem még annyira sem, itt mintha mindig csak rossz dolgok történnének, mindenki csak borzalmas dolgokat linkel, felháborító és ijesztő és iszonyatos, és máshol bezzeg ilyen nincs is dolgokat, és persze, tudom, hogy tényleg a világ egyik segglyuka, és hát valóban egyre fekélyesebb és szarosabb, de néha úgy érzem, részint azért is, mert az emberek már mintha büszkék lennének rá, hogy itt minden mennyire szégyenletesen szégyenletes.
El akarok innen menni, igen.
El akarok innen menni, igen.
Orson Scott Card: A Holtak Szószólója
Bevallom egészen őszintén, hogy a Végjátékot nem szerettem. Ender sok volt, egészen egyszerűen sok, és sok volt a kegyetlenkedés, a nyomorúság, a bánat, sok volt, ahogy az emberek használták egymást, és hogy egyszerűen olyan „jutalom” úgysem várhatta őket a végén, amiért megérte volna széttrancsírozni egy alapvetően jóravaló kisgyerek pszichéjét (bár legalább a Stephenson féle Gyémántkor egész vonulatait helyezte új megvilágításba a regény; így jár, aki későn pótolja a kötelezőket, és az eredetinél előbb látja a homázst). Az emberiség túlélése? Ugyan, az nem jutalom, az cél; és összességében milyen szomorú, hogy csak így képzelhető el.
Cikk az SFmag.hu-n.
esik
...de pont úgy, ahogy csak művészien beállított, párizsi fotókon szokott. Úgy nem tud még a londoniakon sem, az angolok egészen máshogy kezelik az esőt, kevésbé akarják kihozni belőle, hogy még ez is érzéki, mert ilyenkor sokkal jobban esik a meleg lámpafény, a forró kávé, a, ööö, az interneten legtöbbször megosztott képek alapján a jó puha függöny, és a szemközti háztetők. Mit értek én ehhez.
Csodálatos és jelentéktelen drámák hete volt ez, villámlott és meg is áztunk, és ittunk sört is, és én ezen kívül vettem két üveg rozét. Rajzoltam madarakat, és alighanem csináltam valami értelmesebbet is, de esküszöm, nem emlékszem.
Ó, most már nem is úgy esik, mint a művészien beállított képeslapokon, hanem mintha kinyitották volna odafenn a zuhanyt.
Valaki szólhatott volna, hogy kezdjek el bárkát építeni, vagy legalább hozzam magammal a tusfürdőmet.
Csodálatos és jelentéktelen drámák hete volt ez, villámlott és meg is áztunk, és ittunk sört is, és én ezen kívül vettem két üveg rozét. Rajzoltam madarakat, és alighanem csináltam valami értelmesebbet is, de esküszöm, nem emlékszem.
Ó, most már nem is úgy esik, mint a művészien beállított képeslapokon, hanem mintha kinyitották volna odafenn a zuhanyt.
Valaki szólhatott volna, hogy kezdjek el bárkát építeni, vagy legalább hozzam magammal a tusfürdőmet.
ismét a színvonal
Mostanában az a napirend, hogy három-négy óra alvás után vetít az agyam valami borzalmasan retteneteset, úri kedve szerint ijesztőt vagy nyomasztót, és akkor felébredek, és nem tudok tovább aludni. Néha megpróbálok mégis, és van, hogy sikerül. Ebben lényegesen több a köszönet, mintha felkelnék, és csak ülnék buta fejjel, ilyenkor többnyire még a teafőzésre sem vagyok alkalmas, mármint félúton leöntöm magam vízzel, szerencsére még hideggel, és csak takarítanom kell, nem a rám olvadt zoknit hámozni a lábamról, mielőtt teljesen a bőrömbe kötne. Eh, teljességgel használhatatlan vagyok bármire, valaki adjon egy nem tudom, mit, egy tál rakott krumplit mondjuk, azt szeretem.
A lényegtelen dolgok persze mind rendben vannak, például páratlan csoda és döbbenet: pompás kis táblázataim alapján 7, illetve 6 hétre előre kész van, milyen fényképeknek és rajzoknak kell kimennie tumblr-en. Jó, fényképekből egyszer már volt ilyen, és hát még fel is kell tölteni (fujj, felcímkézni, és akkor lerohad a tumblr, meg már megint kibogozhatatlanul más sorrendben hajlandó csak betenni a képeket, meg miért fagyott le a böngésző? jaj), de akkor is, döbbenetes. Illetve azt jelenti, hogy ha holnap megalkotom életem legszebben befont hátszőrű kisállatát, azt sem tudnám másfél hónapon belül sehová beszuszakolni, jelzem, így jártak a macskák is, még augusztusban elkezdtek összecsomózódni, de október 30. volt az első szabad hely. Lassan egy SZTK várólistájára emlékeztet a dolog, de addig jó, amíg van ötlet és kép (semmi sem lesz olyan látványos úgysem, mint a kiszínezett farkasok, például, mert semmit sem fogok kiszínezni). Egyébként kaleido-csomókból épp ma értem a 25. hét végére, ez 175 képcsoport, az sok, még akkor is, ha én azt is látom, milyen kevés az összesített képmennyiséghez képest. Bevallom, amikor elkezdtem, szokás szerint több pozitív visszajelzésről álmodoztam, de valamikor a százhuszadik vacak környékén átgondoltam, hogy igazából ez engem szórakoztat a legjobban, a többi nem érdekel. Annyira. Jó, hát jó lenne mondjuk megdönteni a heti négy visszajelzésnyi átlagot (hét bejegyzésre, minden lájkot és megosztást összeadva – összeszorozva kevesebb lenne, 1*1*1*1=1), de ha nem, hát nem.
Oké, azt hiszem, az internetet ma a fűszeres sütőtök ízű óvszer képe nyerte meg. Feltételezem, csak az őszi fogyasztói mámort, a Starbucksot, a Lusht és a többi hipster-ellátót kifigurázó élc. Remélem. (Igazából nem tudom, miért, hát semmi baj nem lenne azzal sem, ha az óvszer-gyártók is ráállnának a szezonális igényekre, legyen csak citromos-mentás a forró nyárinapokra éjszakákra, mit fáj az nekem, bár gondolom, a sültkolbászos-mustáros már csak nagyon szűk közönségnek jönne be.... vagy vagonszám kéne gyártani minden Oktoberfestre.)
A lényegtelen dolgok persze mind rendben vannak, például páratlan csoda és döbbenet: pompás kis táblázataim alapján 7, illetve 6 hétre előre kész van, milyen fényképeknek és rajzoknak kell kimennie tumblr-en. Jó, fényképekből egyszer már volt ilyen, és hát még fel is kell tölteni (fujj, felcímkézni, és akkor lerohad a tumblr, meg már megint kibogozhatatlanul más sorrendben hajlandó csak betenni a képeket, meg miért fagyott le a böngésző? jaj), de akkor is, döbbenetes. Illetve azt jelenti, hogy ha holnap megalkotom életem legszebben befont hátszőrű kisállatát, azt sem tudnám másfél hónapon belül sehová beszuszakolni, jelzem, így jártak a macskák is, még augusztusban elkezdtek összecsomózódni, de október 30. volt az első szabad hely. Lassan egy SZTK várólistájára emlékeztet a dolog, de addig jó, amíg van ötlet és kép (semmi sem lesz olyan látványos úgysem, mint a kiszínezett farkasok, például, mert semmit sem fogok kiszínezni). Egyébként kaleido-csomókból épp ma értem a 25. hét végére, ez 175 képcsoport, az sok, még akkor is, ha én azt is látom, milyen kevés az összesített képmennyiséghez képest. Bevallom, amikor elkezdtem, szokás szerint több pozitív visszajelzésről álmodoztam, de valamikor a százhuszadik vacak környékén átgondoltam, hogy igazából ez engem szórakoztat a legjobban, a többi nem érdekel. Annyira. Jó, hát jó lenne mondjuk megdönteni a heti négy visszajelzésnyi átlagot (hét bejegyzésre, minden lájkot és megosztást összeadva – összeszorozva kevesebb lenne, 1*1*1*1=1), de ha nem, hát nem.
Oké, azt hiszem, az internetet ma a fűszeres sütőtök ízű óvszer képe nyerte meg. Feltételezem, csak az őszi fogyasztói mámort, a Starbucksot, a Lusht és a többi hipster-ellátót kifigurázó élc. Remélem. (Igazából nem tudom, miért, hát semmi baj nem lenne azzal sem, ha az óvszer-gyártók is ráállnának a szezonális igényekre, legyen csak citromos-mentás a forró nyári
szalmakalap és női unalmasság
Ülök a mozi kávézójában, a hosszú kávé, a tej és az internet mellett, ebből több dolog sincs épp otthon, legfőképp kávé és tej. Kint döbbenetesen ősz van, mintha nem is szeptember eleje lenne, hanem mondjuk egy épp csak közepesen szürkére sikerült darabka november, ez annyiban zavar, hogy az előbb épp kis fehér vászonsapkákat próbálgattam napszúrás ellen, és megtaláltam a szalmakalapot, ami nagyon jól áll ugyan, ellenben egy ruhámhoz sem illik. És rendes szalmakalap, aminek nagy hátránya, hogy nem lehet begyűrni a táskába városnézés közben, igazából én egyáltalán semmi olyat nem szeretek megvenni soha, amit nem lehet begyűrni a táskába, ezért nem lesz soha például autóm, mármint lendkerekesnél igazibb. Szóval végül a szalmakalap maradt a helyén, csíkos és szalagos és gyönyörű, de mihez venném fel? Elegáns. Én pedig többnyire nem vagyok az, különösen nem olyankor, amikor fenyegetne a veszély, hogy napszúrást kapok: olyankor sétálni akarok, hátizsákkal, fényképezőgéppel, vizespalackkal, szendviccsel, és nincs az az elegáns női cipő és elegáns női táska, ami erre alkalmas lenne.
Ha már strandholmikat néztem, persze rám tört a szokásos és kötelező önostorozás, és hogy futni kéne és testedzeni és lefogyni és megizmosodni, és gyönyörűvé válni nagyjából egy csapásra, mert most nem vagyok gyönyörű. De hát igazából soha nem is voltam, szóval mi van már, hagyjuk már egymást békén, nagyjából és körülbelül a mezőnynek ugyanahhoz a részéhez tartoztam mindig is, mint most, korosztályomban olyan semmi igazán különös.
Na jó, ennek az egésznek semmi értelme Végül vettem egy kék-fehér csíkos bikinit (ritka, hogy leárazás végére maradjon mindkét komponens a méretemben), egy fehér vászonkalapkát (tökéletesen begyűrhető bármilyen táskába, de nagyon hamar nagyon koszos lesz - viszont cuki!!!) és két barna harisnyát, azt nyilván nem strandolásra, hanem mert lassan már csak mintás harisnyáim vannak, és azok nem jók a mintás ruhákhoz. Jézusom. És még ha karcsú lennék és szép, és minden ruha jól állna, akkor mi lenne. Hogy állnám meg, hogy ne vásároljam meg azonnal az összeset. Úristen, mennyire fárasztó hiúnak lenni. Annyi értelmesebb dolog is járhatna a fejemben, mint hogy a bordó jobban tetszene, de a csizmám színe egy árnyalattal melegebb, vagy hogy ez nagyon szép, de vasalhatatlan.
Ha már strandholmikat néztem, persze rám tört a szokásos és kötelező önostorozás, és hogy futni kéne és testedzeni és lefogyni és megizmosodni, és gyönyörűvé válni nagyjából egy csapásra, mert most nem vagyok gyönyörű. De hát igazából soha nem is voltam, szóval mi van már, hagyjuk már egymást békén, nagyjából és körülbelül a mezőnynek ugyanahhoz a részéhez tartoztam mindig is, mint most, korosztályomban olyan semmi igazán különös.
Na jó, ennek az egésznek semmi értelme Végül vettem egy kék-fehér csíkos bikinit (ritka, hogy leárazás végére maradjon mindkét komponens a méretemben), egy fehér vászonkalapkát (tökéletesen begyűrhető bármilyen táskába, de nagyon hamar nagyon koszos lesz - viszont cuki!!!) és két barna harisnyát, azt nyilván nem strandolásra, hanem mert lassan már csak mintás harisnyáim vannak, és azok nem jók a mintás ruhákhoz. Jézusom. És még ha karcsú lennék és szép, és minden ruha jól állna, akkor mi lenne. Hogy állnám meg, hogy ne vásároljam meg azonnal az összeset. Úristen, mennyire fárasztó hiúnak lenni. Annyi értelmesebb dolog is járhatna a fejemben, mint hogy a bordó jobban tetszene, de a csizmám színe egy árnyalattal melegebb, vagy hogy ez nagyon szép, de vasalhatatlan.
itt van az ősz, itt van, és a többi
Azt hiszem, ma kis ízelítőt kaptam az elkövetkezendő hónapok leggyakoribb programjából, ami a „félig felöltözve állok, és nagyon elveszetten nézek a semmibe” címet viselheti. Elmúlt a nyár, és én már elfelejtettem, mit szoktam viselni amúgy és egyébként. Újra számot kell vetnem az ingeimmel, a garbóimmal és a pulóvereimmel, utóbbiak sajnos nagyon megfogyatkoztak, és már másfél éve hiába vadászok utánpótlást a meleg, mégsem zsák típusú daraboknak.
Később szembesültem azzal a megoldhatatlan problémával is, hogy a legjobb cipő is csak addig vízálló, amíg nem folyik be rajta felül a kereszteződésben hömpölygő eső, de hát az olyan helyzet volt, hogy vagy ez, vagy még most is ott állnék a hatvanas megállójában, mert úgy szakad. És azért lássuk be, bármilyen festői is volt úgy másfél percig a gyöngyfüggönyként suhogó istenverése, jobb itthon, száraz ruhában, kényelmesen – oké, a cipőm, a farmerem és a táskám még napokig száradni fog, de egyelőre úgy tűnik, semmiben nem esett nagy kár. Annak ellenére, hogy a zseniálisan szigetelt táska ebben az esőben már a fölé lógó esernyő dacára is beázott a cipzárnál – majd, mivel tényleg jó szigetel, a víz megállt a táska aljában, és csendben tocsogott. Ha nálam lett volna a vázlatfüzetem, vagy ha a gépet nem védi meg a tokja, akkor most azért nagyon morcos lennék. Azok a konstrukciós hibák a legrosszabbak, amikor valaminek a kifejezett és szándékos erőssége lesz a veszte.
Ezen kívül valahogy és valamiért megint előkerültek a trubadúrok is, és most akkor felváltva kell középkori okcitánt és jelenkori bretont hallgatnom. Jó ez, és egyáltalán nem rossz, csak kicsit több idő kéne pusztán zenehallgatásra. És még minden másra is.
Később szembesültem azzal a megoldhatatlan problémával is, hogy a legjobb cipő is csak addig vízálló, amíg nem folyik be rajta felül a kereszteződésben hömpölygő eső, de hát az olyan helyzet volt, hogy vagy ez, vagy még most is ott állnék a hatvanas megállójában, mert úgy szakad. És azért lássuk be, bármilyen festői is volt úgy másfél percig a gyöngyfüggönyként suhogó istenverése, jobb itthon, száraz ruhában, kényelmesen – oké, a cipőm, a farmerem és a táskám még napokig száradni fog, de egyelőre úgy tűnik, semmiben nem esett nagy kár. Annak ellenére, hogy a zseniálisan szigetelt táska ebben az esőben már a fölé lógó esernyő dacára is beázott a cipzárnál – majd, mivel tényleg jó szigetel, a víz megállt a táska aljában, és csendben tocsogott. Ha nálam lett volna a vázlatfüzetem, vagy ha a gépet nem védi meg a tokja, akkor most azért nagyon morcos lennék. Azok a konstrukciós hibák a legrosszabbak, amikor valaminek a kifejezett és szándékos erőssége lesz a veszte.
Ezen kívül valahogy és valamiért megint előkerültek a trubadúrok is, és most akkor felváltva kell középkori okcitánt és jelenkori bretont hallgatnom. Jó ez, és egyáltalán nem rossz, csak kicsit több idő kéne pusztán zenehallgatásra. És még minden másra is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)