Álmomban Orbán Viktor látogatta meg érettségi előtt álló osztályunkat, miközben nekem lógós osztálytársak biológia tételeit kellett volna megírnom, és különben is, én csak az igazolást hoztam, hogy ezen a héten még nem jövök, mert fordítanivalóm van. Aztán felkeltem, és úgy bevágtam a térdem valami alattomos bútor-élbe, hogy felnyílt a három hét alatt kínkeservesen és szinte begyógyult horzsolás; nem nagyon, csak annyira, hogy csillagokat lássak a fájdalomtól, és összevérezze a pizsamám. Később hosszú és leküzdhetetlen hisztéria uralkodott el rajtam, hogy mit vegyek fel, aztán kitaláltam, persze azóta sem találom azt a felsőmet, és most már csak olyan helyen lehet, ami után vasalni kell, ebben a hőségben. Majd elvágtam a kezem alufóliával.
És még mindig nincs délelőtt sem.
És még mindig nem tudom, mit vegyek fel.
Miért nem születtem Peter Steele-nek, neki ezzel sosem volt ennyi gondja, és fogadjunk, hogy sosem álmodott magyar miniszterelnökökkel.
