A mai napot részint azzal töltöttem, hogy mindenhol elaludtam (de tényleg, ennyi koffeinnel a fejemben, ez nem ér már), részint azzal, hogy bután néztem magam elé, és azokra a daliás időkre gondoltam vissza, amikor az internet még vidám közösségi hely volt, nem valami furcsa kényszer, meg azokra a daliás időkre, amikor nem lassított le az sem, ha hosszú oldalakon át csak csonkolnak, beleznek, és vérrel elkevert egyéb testnedveket tunkolnak (bezúzott orr, takony; elfertőződött seb, genny; porban fetrengő frissen felhasított, kifogytam a szinonimákból és megjelölésekből; frissen hollóvájta szem, áááá), de ilyen daliás idők sosem voltak, a kemény és nyomorúságos szövegek mindig is megviseltek. És közben jó ez a könyv, meg hát a körülményeket figyelembe véve korrekt is - elvégre tizedik század, vikingek, hát ez van - csak az a mélység, amiben nekem ebbe bele kell másznom, az egy kicsit sok nekem.
Az sem vigasztal, hogy közeleg az emberevők kamrájának felderítése, és hogy közben tényleg nagyon jó ez a könyv, csak én most már valamit az aranyos rózsaszín kis pónikról szeretnék fordítani, de sürgősen és az irónia legkisebb szikrája nélkül, ha lehet.
