Ez volt az a nap, mai úgy kezdődött, hogy hideg tegnapi sültkrumplit ettem a vadonatúj McCafés ajándék bögrémből, miközben kérdéseket próbáltam egyeztetni, és semennyire sem fogott az agyam. Aztán rájöttem, hogy ha már emberek közé kell mennem, hajat is kéne mosnom, de nem volt melegvíz, de megfázva nem dugom hideg vízbe a fejem, de akkor hogyan mosok hajat, de nyíg, és aztán forraltam vagy tizenöt liter vizet egyesével, idegőrlő feladat. És persze mire egy órával később indulnom kellett, visszajött a melegvíz is, csak akkor már minek (azon kívül, hogy bosszantson, nyilván).
Ezek után összekevertem az interjú lehetséges helyszíneit, szerencsére pont időre átértem a megfelelőre, csak még kivörösödve és zihálva és dadogva kezdtem bele a technika beüzemeltetésébe és a kérdésekbe, és jó öt éve nem csináltam interjút, illetve ne már, egy óra, az rengeteg idő, szent ég, mivel lehet kitölteni egy órát, jaj nekem. Az interjúalany szerencsére szeret sokat és lassan és megfontoltan (és nagyon brit kiejtéssel) fejtegetni, úgyhogy néha szinte már félbe kellett szakítanom, hogy akkor a következő kérdés. Egyébként ritka kedves, okos, művelt és érdekes srác, és igenis lesrácozhatom, négy évvel fiatalabb nálam (és Budapest szerinte olyan, mint egy poszt-apokaliptikus Párizs, UGYE?). Tök jó dolgokat mondott, mondjuk az interjút egy ideig még nem lehet elolvasni, mert ahhoz valakinek le kell írnia (és nekem nyakamon a határidők) és egy ötvenplusz perces interjút leírni, hah, az rettenetes.
Amúgy meg sokat dolgozom és alszom és ma nem felejtettem el meglocsolni a növényeimet.
