Elmentem vásárolni, hazaértem, az egész emeleten olyan brutális fűszag terjengett, hogy az valami hihetetlen. Nem tudom, hol és kik szívták (kb. csak nyugdíjasok laknak ezen a szinten meg a gondnok) de nem mertem volna benyitni hozzájuk, ha csukott ajtón keresztül is ilyen erős volt...
(Egyébként tény, hogy én is ezen a szinten lakom, de akkor nagyon megdöbbentem volna, ha tőlem hömpölyög a gandzsa-szag. Bár legalább önmagában meg is magyarázta volna, miért nem emlékszem rá, hogy tőlem ez hömpölyög, de nálam sajtos-hagymás melegszendvics illat volt, nekem egyszerű vágyaim vannak.)
egyébként
Persze történnek dolgok, további születésnapolások, családilag is, és kiállításmegnyitó, és az ördög kvantumvonatai, és minden, csak általában vagy álmos vagyok, vagy csendben és dermedten rettegek a nyakamba szakadt határidőktől.
Azért Oslo és Utoeya kegyetlenül perspektívába rakja a dolgokat. Szerencsétlen kölykök, azon a cseppnyi szigeten... és az az utolsó, gyáva féreg, aki először odahívta maga köré őket, aztán tüzet nyitott.
Annyira szörnyű ez az egész, hogy még neki sem tudok rosszabbat kívánni, mint hogy csak egyszer, egy pillanatra fogja fel, mit is tett.
Annyira szörnyű ez az egész, hogy még neki sem tudok rosszabbat kívánni, mint hogy csak egyszer, egy pillanatra fogja fel, mit is tett.
születésnap utáni depresszió
Amikor már kicsit megapadnak a kívánságok és az ajándékok és a vicces dolgok, és az emberre rátelepszik a KOR. De igazából az is lehet, hogy csak a határidők tudata, és ez az egész nem is születésnap utáni, hanem határidők közti depresszió.
Úgy tűnik, mostanában hatnak rám az olvasmányélményeim, most például egészen tizenhat éveshez méltóan hisztériázom azon, hogy bezzeg X és Y nem köszöntött fel a facebookon (szerintem mondjuk inkább az a csoda, hogy tavaly megtették), illetve hogy Z pedig igen, és egyáltalán, Z honnan került elő, és miért, és pont, amikor azt hittem, kezdem már érteni az embereket. Z amúgy tényleg mérhetetlenül idegesít, mert nem értem, és számomra az rémségesen rettenetes, ha valamit nem értek, komolyan, megőrülök. Ha legalább bántana a dolog, de nem, csak idegesít, idegesít, hogy miért nem értem. Buta-e vagyok. (Majd megkérdem valamely férfiismerősömet tömény alkoholok ködében, de szerintem ők sem fogják érteni, és akkor együtt leszünk buták-e.)
Egyébként ha jól nézem, tényleg nem írtam arról az iszonyú megrázó élményről, hogy két és fél hete egyszere csak hirtelen meghalt a szomszédom, épp lelkesen sminkeltem, hogy elmenjek otthonról, amikor kétségbeesetten becsengetett a n agyjából velem egyidős, épp könyökig begipszelt lánya, hogy a mesterséges lélegeztetéssel hogy állok, aztán mire fél perccel később találtunk egy szomszédot, aki állt vele valahogy, már a mentők is kinn voltak. De hiába. Olyan rendes ember volt, tényleg, amikor tavaly kizártam, még kávét és palacsintát is adott, nem csak azt engedte meg, hogy telefonáljak tőlük, és néha beszélgettünk valami keveset is, amikor épp találkoztuink a folyosón, és tényleg olyan jó ember volt. Nagyon megrázott ez az egész, és rettenetesen sajnálom a lányát, borzalmas lehet szegénynek.
Nyilván részint azért csak most írok róla és azért ennyire mintegy mellékesen, mert teljesen nem tudom, mit lehet kezdeni ezzel, tele van nagyon szomorú és végleges dolgokkal, és izé, én ilyenkor legfeljebb Verdit hallgatok, de civilizáltan megnyilvánulni nem tudok úgysem.
Sört kéne inni most. Attól sosem lesz költői hangulata az embernek.
Úgy tűnik, mostanában hatnak rám az olvasmányélményeim, most például egészen tizenhat éveshez méltóan hisztériázom azon, hogy bezzeg X és Y nem köszöntött fel a facebookon (szerintem mondjuk inkább az a csoda, hogy tavaly megtették), illetve hogy Z pedig igen, és egyáltalán, Z honnan került elő, és miért, és pont, amikor azt hittem, kezdem már érteni az embereket. Z amúgy tényleg mérhetetlenül idegesít, mert nem értem, és számomra az rémségesen rettenetes, ha valamit nem értek, komolyan, megőrülök. Ha legalább bántana a dolog, de nem, csak idegesít, idegesít, hogy miért nem értem. Buta-e vagyok. (Majd megkérdem valamely férfiismerősömet tömény alkoholok ködében, de szerintem ők sem fogják érteni, és akkor együtt leszünk buták-e.)
Egyébként ha jól nézem, tényleg nem írtam arról az iszonyú megrázó élményről, hogy két és fél hete egyszere csak hirtelen meghalt a szomszédom, épp lelkesen sminkeltem, hogy elmenjek otthonról, amikor kétségbeesetten becsengetett a n agyjából velem egyidős, épp könyökig begipszelt lánya, hogy a mesterséges lélegeztetéssel hogy állok, aztán mire fél perccel később találtunk egy szomszédot, aki állt vele valahogy, már a mentők is kinn voltak. De hiába. Olyan rendes ember volt, tényleg, amikor tavaly kizártam, még kávét és palacsintát is adott, nem csak azt engedte meg, hogy telefonáljak tőlük, és néha beszélgettünk valami keveset is, amikor épp találkoztuink a folyosón, és tényleg olyan jó ember volt. Nagyon megrázott ez az egész, és rettenetesen sajnálom a lányát, borzalmas lehet szegénynek.
Nyilván részint azért csak most írok róla és azért ennyire mintegy mellékesen, mert teljesen nem tudom, mit lehet kezdeni ezzel, tele van nagyon szomorú és végleges dolgokkal, és izé, én ilyenkor legfeljebb Verdit hallgatok, de civilizáltan megnyilvánulni nem tudok úgysem.
Sört kéne inni most. Attól sosem lesz költői hangulata az embernek.
ma jól megy ez a boldog születésnapot dolog
Nekem is pont ilyen kis tűzköpő volt a tortámon! És tök jó barátaim vannak, mert meglepnek sajátrajzos tortával és koros Jamesonnal és ajándékutalvánnyal és Rettenetes Könyvvel és birkaízű csokival, és linkelnek nekem Faith No More-t pedig nem is olyanosok, és kívánnak nekem boldog születésnapot, és örülnek velem, és milyen jó dolog már a születésnap!
(És még az időjárás is ír lett a whiskey mellé, hideg szürkeség esik az égből, és ez a tegnap estig nyúlósan hentergő hőség után olyan jó, hogy kérni sem lehetne jobbat; nyilván, mert születésnapom van.)
(És még az időjárás is ír lett a whiskey mellé, hideg szürkeség esik az égből, és ez a tegnap estig nyúlósan hentergő hőség után olyan jó, hogy kérni sem lehetne jobbat; nyilván, mert születésnapom van.)
hiánypótlás, remélhetőleg azért 30 napon belül
Most az van, hogy kihagytam még utazgatás közben helyet a különféle útibeszámolóknak, és azok ott bukkannak majd fel, nagyjából a helyükön, és nem itt, az oldal tetején. Szóval néha érdemes lesz lebarangolni egész júniusig - bár egyelőre visszafelé haladok, és elsőnek a Távolról indít 3.0, avagy a jódos kesernye bosszúja c. fejezettel emlékeztem meg vidám borvidékes hétvégénkről.
Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2. rész
Mert ez a rész most bizony az akcióról szól. Voldemort hét életéből, a hét horcruxból négy még hátra van (még szerencse, hogy nem macska), és ebből háromról azt sem tudjuk, mi a fene lehet. A negyedikről is csak azért, mert az bizony maga Voldemort, márpedig hozzá csak akkor érdemes egyáltalán odasündörögni, ha a másik három már kipipálva – és ez nem olyan egyszerű, főleg, hogy Voldemort is keresi őket.
Cikk az SFmag.hu-n.
morg
Például azért is fogom lemondani az itthoni internetet szerintem hó végén, mert hiányzik a fenének, hogy rögtön az első reggeli e-mail iszonyatosan feldühítsen.
hah
Úgy nyavalyoghatnék, de ehelyett csak belenézek a kamerába, és azt mondom:
Tök jó volt az utolsó rész, bár Alan Rickmant azért nem tudták meggyőzően huszonegy évesre sminkelni.
HARRY POTTER!
Tök jó volt az utolsó rész, bár Alan Rickmant azért nem tudták meggyőzően huszonegy évesre sminkelni.
de ez úgy húsz éve lett volna aktuális
Szembesültem vele, hogy van egészen mai magyar gimis romantikus sorozat, és beleolvastam a 3. kötetbe (4. nem volt a boltban) és azt hiszem, függő lettem. Mert... Mert semmi sem reális benne, csak az, hogy a kamaszlányok tényleg teljesen ilyenek.
A felismerés valahol annál a résznél érhetett, amikor Hősnőnk napokig bőg, mert kiderül, hogy Szíve Szottya más leánnyal jár, és ezen a ponton azt gondoltam, hogy ne már, ez azért így ebben a formában nem igaz.
Csak aztán eszembe jutott az a kép, hogy olyan hajnali három lehet, én az ágyamon ülök, miután a háztartás összes gyertyáját elégettem (ezek kilencven százaléka úgyis a szobámban volt, mert nem csak geek voltam, de kezdő gót is), és a viaszba olvadt gyufákat basztatom a viaszba nem olvadt gyufákkal (rengeteg gyufám volt, miután az öcsémnek karácsonyra gyufásdobozokból építettem űrhajót), és ott BŐGÖK, mint egy állat, vagy nem, mert olyan állat azért Darwinnak hála nincs is, ami így bőgne, és hirtelen felrobban a hamutartó, amiben addig a dolgokat gyújtogattam, és egy nagyobb szilánk lyukat éget a bal bokámra. Meg az ágyneműbe is, persze, de az nem fáj olyan közvetlenül. A lábamból ezek után hetekig folyt valami zöld, és persze a kamaszregényekkel ellentétben sosem lettünk egymáséi szívem akkori Szottyával... De nem tagadhatom le, hogy volt ilyen. Pláne, mert a nyoma ott van a bokámon a mai napig.
És olyan jó lett volna, ha a kamaszregények kötelező fordulatai néha mégis igazak, már ami az összejöveteleket és egyéb délutáni teákat illeti.
Nem, egyébként nem, én félig akkor, félig úgy húsz év fáziskéséssel láttam, milyen az, amikor a Menőfiú valóban összejön a Rendeslánnyal; és nem. Nagy és határozott NEM, ha netán szavazni kéne a kérdésben.
És persze én sosem voltam igazi Rendeslány, legfeljebb egy rendetlen geek lány, és egyáltalán, ma goromba volt velem az élet (bemászott egy borzalmasan nagydarab pók az ablakon, és a párnám alá akart költözni, mielőtt kidobtam volna, és nagy szívtörésem jelölt be szociális világhálózaton, WTF, Bastille Nap volt, nem lehetne, hogy az érzelgősség helyett királyokat gyilkolunk?, valamint állítólag sörözéseken dolgokat mondtam, amikre nem emlékszem, és egyáltalán, öreg vagyok, és a hétvégi képek alapján csúnya és kövér is, IGEN) csak néha nagyon nehéz visszagondolni azokra az időkre anélkül, hogy egyszerre kezdenék el rettegve bőgni és az időgépem keresni, na.
A felismerés valahol annál a résznél érhetett, amikor Hősnőnk napokig bőg, mert kiderül, hogy Szíve Szottya más leánnyal jár, és ezen a ponton azt gondoltam, hogy ne már, ez azért így ebben a formában nem igaz.
Csak aztán eszembe jutott az a kép, hogy olyan hajnali három lehet, én az ágyamon ülök, miután a háztartás összes gyertyáját elégettem (ezek kilencven százaléka úgyis a szobámban volt, mert nem csak geek voltam, de kezdő gót is), és a viaszba olvadt gyufákat basztatom a viaszba nem olvadt gyufákkal (rengeteg gyufám volt, miután az öcsémnek karácsonyra gyufásdobozokból építettem űrhajót), és ott BŐGÖK, mint egy állat, vagy nem, mert olyan állat azért Darwinnak hála nincs is, ami így bőgne, és hirtelen felrobban a hamutartó, amiben addig a dolgokat gyújtogattam, és egy nagyobb szilánk lyukat éget a bal bokámra. Meg az ágyneműbe is, persze, de az nem fáj olyan közvetlenül. A lábamból ezek után hetekig folyt valami zöld, és persze a kamaszregényekkel ellentétben sosem lettünk egymáséi szívem akkori Szottyával... De nem tagadhatom le, hogy volt ilyen. Pláne, mert a nyoma ott van a bokámon a mai napig.
És olyan jó lett volna, ha a kamaszregények kötelező fordulatai néha mégis igazak, már ami az összejöveteleket és egyéb délutáni teákat illeti.
Nem, egyébként nem, én félig akkor, félig úgy húsz év fáziskéséssel láttam, milyen az, amikor a Menőfiú valóban összejön a Rendeslánnyal; és nem. Nagy és határozott NEM, ha netán szavazni kéne a kérdésben.
És persze én sosem voltam igazi Rendeslány, legfeljebb egy rendetlen geek lány, és egyáltalán, ma goromba volt velem az élet (bemászott egy borzalmasan nagydarab pók az ablakon, és a párnám alá akart költözni, mielőtt kidobtam volna, és nagy szívtörésem jelölt be szociális világhálózaton, WTF, Bastille Nap volt, nem lehetne, hogy az érzelgősség helyett királyokat gyilkolunk?, valamint állítólag sörözéseken dolgokat mondtam, amikre nem emlékszem, és egyáltalán, öreg vagyok, és a hétvégi képek alapján csúnya és kövér is, IGEN) csak néha nagyon nehéz visszagondolni azokra az időkre anélkül, hogy egyszerre kezdenék el rettegve bőgni és az időgépem keresni, na.
teljesen dögrováson
Éghajlati menedékjogot fogok kérni valahol az óceáni klímában, és az elmúlt napok adatai alapján senki sem meri majd elutasítani.
jódos kesernye
A távolról indítósokkal (AnnGel, Jud, BePe, Brainoiz, Woof és jómagam) ismét indítottunk egyet távolról, csak ezúttal nem júniusban, és nem Pécsett, hanem egy hónappal később, Nemesvámoson.
A szállás remek volt, mindenkinek csak ajánlani tudom, lehet vinni gyereket, kutyát, kemény barlangásztársaságot is. A jókora családi ház felső emeletén egész nagy csapat elfér, és a háziak lenyűgötzően barátságosak. A pincében található interaktív pálinkamúzeumban mindenből van egy kicsi: meggyel ágyazott szilva, datolyán és mézen érlelt körte, de a marconáknakk akad karcos, férfias házipálinka is.
Első este Woof és a házigazdánk, Csaba közösen főztek bográcsban marhapörköltet, miközben mi a hőségre való tekintettel irtózatos mennyiségű rozénak vetettünk véget. A pörkölt aztán kellően megalapozta a további borok helyét, és kedvenc Cégtársammal éjjel kettőig beszélgettünk, sőt, utána még a maradék bort is visszatettük a hűtőbe, és a lépcsőn sem estünk le.
Másnap reggel az erkélyen kávézva néztük, ahogy az addig békésnek tűnő háziúr fegyvert ragad, és irtóztató mészárlásba kezd a baromfiak között. "Jaj, de hát még a csőrét is befogta, hogy ne panaszkodjon", jajgatott a szárnyas helyett AnnGel, ám Brainoiz nem mentette meg a szerencsétlen jószág életét - ő arra hivatkozott, hogy nincs nála a minden szuperhősséghez kötelező köpeny, de igazából mind tudjuk, hogy ez azért volt, mert nem ír. Ha már úgyis egész hétvégén mindenre az volt az érvünk, hogy Brainoiz nem ír. Talán csak a vonat nem azért késett.
Miután megreggeliztünk az előző délután szerzett, húszfős társaságra méretezett készletekből, Csaba levitt minket Csopakra, és a hőségrekordban nekiálltunk a vonatozás nehéz mesterségének. A MÁV láthatóan nem érezte még szükségét annak, hogy egy ilyen mellékes turisztikai célpontra, mint a Balaton, mondjuk ne ugyanazokat a vonatokat küldje, amiket 1980-ban: nagyon helyre kis időutazás volt a dolog, csak nem a jobbik fajtából, hanem abból, amikor az ember két réteg ruhán át is ráolvad a műbőrre.
Badacsonyban felkapaszkodtunk a hegy derekára, és beestünk egy pincébe, ahol egész addig ültünk, amíg mindenki át nem fagyott (pedig azt hittem volna, kézenfekvő gondolat, hogy ha stabil 15 fokos pincékbe készülünk, viszünk kardigánt, de nem), aztán leereszkedtünk a csodás terasz-lugashoz, ahol méhek döngicséltek a szőlővirág között, félérett fürtök lógtak mindenütt, és minden pillanatban fotogén volt a Balaton. A ház dark fantasy írója egy kicsit szerette a kamerát, ebből születtek vicces képek is, amin szerintem Nosferatura, az érintett szerint viszont egy tébolyult robotra emlékeztet. Szőlőlugasban.
Hazafelé még megálltunk fröccsözni és hideg bodzaszörpöt inni Csopakon, aztán visszatértünk a bázisra, ahol irreális méretű bőségtál várt minket a házigazdák jóvoltából. Azt hiszem, ezen a ponton megbocsátottuk a reggeli gyilkosságokat is, mert kevés jobb dolog van a friss, ropogós csirkecombnál (esetleg a zöldfűszeres tejfölös szósz, a pikáns tepsis krumpli és a friss zöldségek). A másnap reggeli indulásra való tekintettel ezúttal már csak éjfélig borozgattunk, jóval visszafogottabban, és szerencsére ezúttal sem esett le egyikünk sem a lépcsőn, sőt, volt, aki utána még hosszan olvasott.
Vasárnap aztán az ég egybeolvadt a betonnal, megálltunk egy benzinkútnál az elhagyatott Birka csárda mellett, majd elértünk haza, és ennyi volt. Ha jól emlékszem.
A szállás remek volt, mindenkinek csak ajánlani tudom, lehet vinni gyereket, kutyát, kemény barlangásztársaságot is. A jókora családi ház felső emeletén egész nagy csapat elfér, és a háziak lenyűgötzően barátságosak. A pincében található interaktív pálinkamúzeumban mindenből van egy kicsi: meggyel ágyazott szilva, datolyán és mézen érlelt körte, de a marconáknakk akad karcos, férfias házipálinka is.
Első este Woof és a házigazdánk, Csaba közösen főztek bográcsban marhapörköltet, miközben mi a hőségre való tekintettel irtózatos mennyiségű rozénak vetettünk véget. A pörkölt aztán kellően megalapozta a további borok helyét, és kedvenc Cégtársammal éjjel kettőig beszélgettünk, sőt, utána még a maradék bort is visszatettük a hűtőbe, és a lépcsőn sem estünk le.
Másnap reggel az erkélyen kávézva néztük, ahogy az addig békésnek tűnő háziúr fegyvert ragad, és irtóztató mészárlásba kezd a baromfiak között. "Jaj, de hát még a csőrét is befogta, hogy ne panaszkodjon", jajgatott a szárnyas helyett AnnGel, ám Brainoiz nem mentette meg a szerencsétlen jószág életét - ő arra hivatkozott, hogy nincs nála a minden szuperhősséghez kötelező köpeny, de igazából mind tudjuk, hogy ez azért volt, mert nem ír. Ha már úgyis egész hétvégén mindenre az volt az érvünk, hogy Brainoiz nem ír. Talán csak a vonat nem azért késett.
Miután megreggeliztünk az előző délután szerzett, húszfős társaságra méretezett készletekből, Csaba levitt minket Csopakra, és a hőségrekordban nekiálltunk a vonatozás nehéz mesterségének. A MÁV láthatóan nem érezte még szükségét annak, hogy egy ilyen mellékes turisztikai célpontra, mint a Balaton, mondjuk ne ugyanazokat a vonatokat küldje, amiket 1980-ban: nagyon helyre kis időutazás volt a dolog, csak nem a jobbik fajtából, hanem abból, amikor az ember két réteg ruhán át is ráolvad a műbőrre.
Badacsonyban felkapaszkodtunk a hegy derekára, és beestünk egy pincébe, ahol egész addig ültünk, amíg mindenki át nem fagyott (pedig azt hittem volna, kézenfekvő gondolat, hogy ha stabil 15 fokos pincékbe készülünk, viszünk kardigánt, de nem), aztán leereszkedtünk a csodás terasz-lugashoz, ahol méhek döngicséltek a szőlővirág között, félérett fürtök lógtak mindenütt, és minden pillanatban fotogén volt a Balaton. A ház dark fantasy írója egy kicsit szerette a kamerát, ebből születtek vicces képek is, amin szerintem Nosferatura, az érintett szerint viszont egy tébolyult robotra emlékeztet. Szőlőlugasban.
Hazafelé még megálltunk fröccsözni és hideg bodzaszörpöt inni Csopakon, aztán visszatértünk a bázisra, ahol irreális méretű bőségtál várt minket a házigazdák jóvoltából. Azt hiszem, ezen a ponton megbocsátottuk a reggeli gyilkosságokat is, mert kevés jobb dolog van a friss, ropogós csirkecombnál (esetleg a zöldfűszeres tejfölös szósz, a pikáns tepsis krumpli és a friss zöldségek). A másnap reggeli indulásra való tekintettel ezúttal már csak éjfélig borozgattunk, jóval visszafogottabban, és szerencsére ezúttal sem esett le egyikünk sem a lépcsőn, sőt, volt, aki utána még hosszan olvasott.
Vasárnap aztán az ég egybeolvadt a betonnal, megálltunk egy benzinkútnál az elhagyatott Birka csárda mellett, majd elértünk haza, és ennyi volt. Ha jól emlékszem.
utálom a sztereotípiákat
"Ha hiányzik a nagymama főztje, azok a házias jellegű ízek, amelyek a vidéki konyhát jellemzik, akkor a legjobb helyen jár!"
Hja, nagymamák csak vidéken teremnek, városi nagymamák nincsenek, nem házias nagymamák sincsenek, végül is tény, hogy az onoka világra jöttével pl. az orvosok is azonnal növesztenek egy tanyát, és a saját barackfájuk terméséből főtt lekvár lesz egyetlen gondolatuk, fő kötelességük, létük alfája és ómegája.
Hja, nagymamák csak vidéken teremnek, városi nagymamák nincsenek, nem házias nagymamák sincsenek, végül is tény, hogy az onoka világra jöttével pl. az orvosok is azonnal növesztenek egy tanyát, és a saját barackfájuk terméséből főtt lekvár lesz egyetlen gondolatuk, fő kötelességük, létük alfája és ómegája.
de emberek, most komolyan. de nagyon komolyan. de tényleg.
Ma üzent nekem az iwiw, hogy levelem van (meg aztán a myspace is, de ahhoz már nem volt merszem), és beléptem, természetesen szemét volt, de teljesen meglepődtem, hogy élő emberek még online vannak abban a rendszerben. És rendszeresen. 2011-ben.
No mindegy, akkor már megnéztem a felgyülemlett szemetet, és találtam ezt, amitől zselésre kocsonyásodott azonnal az agyam, hogy MI A SZENT SZAR, és hogy emberek ezt komolyan továbbküldik másoknak, és nem szárad le a kezük tőle, de tőből, és visszamenőleg.
No mindegy, akkor már megnéztem a felgyülemlett szemetet, és találtam ezt, amitől zselésre kocsonyásodott azonnal az agyam, hogy MI A SZENT SZAR, és hogy emberek ezt komolyan továbbküldik másoknak, és nem szárad le a kezük tőle, de tőből, és visszamenőleg.
A mi a jó kurva élet? Ennél még a kiscicákra rámontírozott kínai bölcseletek is inkább, Coelhoval nyakonhányva kétszer.Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: olvasd - bocs
Egy lány megkérdezi a pasiját, hogy csinos-e?
A fiú azt mondta nem!
A lány megkérdezte szeretne-e vele örökké lenni?
A fiú azt mondta nem!
Megkérdezte, ha elmenne sírna?
A fiú azt válaszolta nem!
Eleget halott ezért elment, könnyek csorogtak le az arcán,
hirtelen a fiú elkapta a lányt és azt mondta:
Te nem vagy csinos, te gyönyörű vagy!!!!!!!!!
Nem SZERETNÉK veled örökké lenni, hanem AKAROK!!!!!!
Ha elmennél nem sírnék, hanem meghalnék!!!!!!!!!
Küld el ezt a levelet mindenkinek a listádon!!
Nekem is!
Ma este éjfélkor az igaz SZERELEM valóra válik, azaz, hogy SZERETNEK!!!!!!!!
Valami jó dolog fog veled történni holnap 13 és16 óra között,, ami holnap lehet!
akár a neten, akár az utcán, bárhol!
Ha kitörlöd ezt a levelet szerencsétlenség lesz rajtad:
10 párkapcsolatban 10 éven át, DE ha elküldöd minden ismerősödnek, akkor biztonságba leszel 14 percen belül!!!
újra itthon
Közben nem csak hazaértem, de megünnepeltük D. legújabb államvizsgáját is, több részletben több emberre ráöntöttem mindenféle söröket, és megtudhattuk, hogy a Gödörben mostantól betétdíjas műanyag poharat is kell váltani az iszákossághoz.
Élménybeszámoló és több tonna fénykép majd egyszer, sok kacsával és még több virággal (természetesen).
Élménybeszámoló és több tonna fénykép majd egyszer, sok kacsával és még több virággal (természetesen).
itt a vége, legalábbis erre a nyárra
Mivel pénteken benn, Párizsban nem kaptam ananászt, márpedig én megálmodtam, hogy nekem ananászt kell most a hús mellé-alá tettem, elmentem helyben is vásárolni, természetesen nem volt ananász, csak a zöldségesnél, akivel beszélni kellett, és aki ennek megfelelően rögtön levonta a következtetést, hogy német vagyok, mert fehér ember, aki nem beszélni franszia, az nyilván csak német lehet. Viszont szert tettem ananászra, és főztem, vagy sütöttem, határeset. És kacsákat is fényképeztem, és nekiláttam csomagolni is, és aztán hazaérkezett a család, és elmentünk nagy, véres steakeket enni, mert a jó steaknek az a dolga, hogy nagy is legyen és véres is.
Másnap indulás előtt még kirándultunk a környék számolhatatlan kastélyainak egyikéhez, szép volt, pacik is voltak, de az utolsó délelőtt már mindig olyan szomorú, akkor is, ha vannak pacik. Teszteltük még az ananászt (és tényleg azt adtak el nekem, még ha németnek is néztek mellé), aztán pedig már a hazaút következett, és ezúttal nem történt semmi izgalmas, azt leszámítva, hogy a CDG-n sikerült csatlakoznom az ingyen wifire (és láttam, hogy velem már megint senki nem levelezett) (hála az égnek).
Másnap indulás előtt még kirándultunk a környék számolhatatlan kastélyainak egyikéhez, szép volt, pacik is voltak, de az utolsó délelőtt már mindig olyan szomorú, akkor is, ha vannak pacik. Teszteltük még az ananászt (és tényleg azt adtak el nekem, még ha németnek is néztek mellé), aztán pedig már a hazaút következett, és ezúttal nem történt semmi izgalmas, azt leszámítva, hogy a CDG-n sikerült csatlakoznom az ingyen wifire (és láttam, hogy velem már megint senki nem levelezett) (hála az égnek).
laza levezetés
Sosem fogom megérteni a büdös köztéri vécék belső ajtajára felvésett „Laureen was here” feliratokat… én is jártam itt, basszus, de nem ez volt a látogatásom csúcspontja.
macskakaparás a helyszínről
Péntek volt az utolsó nap, hogy bevonatoztam Párizsba, és kísértésbe estem, hogy ha már egy városban vagyok egy Comic Connal, elmenjek, ahogy azt minden rendes geeknek tennie kéne; aztán még vonaton szembetalálkoztam a cicafüles kamaszlányokkal, és visítottak, és arra gondoltam, hogy NEM. Beszélek amúgy sem franciául, és én mindig is egy másik szöglete voltam a geeknek. Ehelyett elmentem csavarogni, a Madelaine lépcsőjén ettem a croissant-t és ittam a papírpoharas kávét, aztán elindultam azzal a céllal, hogy ne menjek semerre, és egészen hihetetlen kis tereket fedeztem fel, szobrokkal, virágokkal, templomokkal, és a templomlépcsőn ebédelő irodistákkal.
Később elkeveredtem a Tuilleriákba telepített vidámparkba, ahol egyrészt eltört az ízlésem, másrészt kulturális sokkot kaptam, amikor felfedeztem, hogy óvodáskorom nagy hőse, Barbapapa voltaképp Vattacukor úr, és ezt nekem most kell megtudnom, ráadásul a Hello Kitty on a bike életkép mellett. Gondolkoztam azon, hogy bánatomban felülök egy körhintára, aztán rájöttem, hogy kellemetlen lenne cifrán körberókázni Párizs leghíresebb látványosságait, így csak egy padra telepedtem le, hogy rozét fogyasszak szendviccsel.
Ezután vidám félórát töltöttem azzal, hogy a Notre Dame mögötti hídon fényképeztem a lakatokat, és a lakat helyett oda aggatott tárgyakat, pl. szeretetteljesen egymáshoz csomózott, két tampon, darab szigszalag, fél pár térdharisnya.
És aztán elballagtam haza.
Mark Chadbourn: The Dark Age-sorozat
Mi történhet még azután, hogy egy komplett trilógia képében megérkezik az ezredfordulós Nagy-Britanniába a fantasy-apokalipszis? Kiderül a második trilógiából, ami egymástól függetlenül is olvasható regényekből áll, és horrort, egzisztenciális kérdéseket meg bizarr, fekete, gótikus katedrálisokat használ a hangulatfestéshez. Tapsi folytatja a vándorutat az egyik legérdekesebb fiktív Anglia zöld (és veszélyes)mezőin.
Cikk az endless.hu-n.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)