Az elmúlt napokban többször is azon kaptam magam, hogy minden létező blogra kattintgatok, hátha frissült az elmúlt másfél percben, de nem, és utána elfogott a lelkiismeret nagy furdalása, hogy én sem írok soha semmit, pedig. Pedig úgy igazán nincs is miről, mármint amiken mostanában gondolkozom, azt minek írjam le, már így is törölték linkemet azért, mert nyomasztó vagyok (vagy valami, vagy unalmas), és igen, tessék sajnálni, vagy meghívni sörre vagy tejszínhabos forró csokira, de semmiképp sem egyszerre mindkettőre, bár akkor meg tényleg lenne okom nyavalyogni.
A nyuszik egyébként egy bábképregény tervezett szereplői, kilencen lesznek, vagy heten, de inkább mégis kilencen, vagy mégis heten. Nagyon szeretik a black metalt, mert pingvinek közt nevelkedtek a Macquarie szigeten, bár később kiették őket az aljnövényzetből. (Lehet, hogy lesz egy epizód, ahol nyakkendő helyett albatroszt kötnek,
no bleeding flavour, de az is lehet, hogy inkább nem).
Meg ezt hallgatom, mert a szívem mélyén hippi vagyok, vagy legalábbis elvonási tüneteim vannak virágos nyári mezőre.
