Közben elutaztam és egészben vissza is értem, megjártam a vidéket, ahol vizespohárnyi pálinkákat töltenek a vendégnek; a takarítónő papírcsónakot és óriáshattyút hajtogat a törülközőkből; ha éppen kék a tenger, akkor nagyon az; és kivétel nélkül mindenki el akar adni valamit a turistáknak, néha épp saját magukat. Láttam szemtelen macskákat, homokszín, félénk kóbor kutyákat, felnyergelt és felnyergeletlen lovakat, világítótornyot és lényegesen több és hangosabb embert, mint amennyit az én remete-lelkem elvisel.(És most már látjátok, hogy a rövid bejegyzések mellé miért nem szoktam verset pakolni, ugye?)
