Volt olyan is, hogy erős túlzásokba estünk a sör és a szamócapálinka terén, világjáró franciákkal vitattuk meg az útiterveiket, és kiderült, hogy az aktuálisan körülöttem ülők közül senki sem tudja Párkány szlovák nevét, de azzal mindenki tisztában van, hogy ott fenyőpálinkát és sört kell inni.És volt olyan is, hogy az életem egy film, de miért épp egy olyan, amit nem is láttam, és sehol sem lehetett kávéhoz jutni, amikor pedig valahol végül mégis, az igazi tejszínhab aranysárga zsírpöttyöket hagyott a felszínén, és furcsa volt a cappuccinomról a húslevesre asszociálni - persze ezt a jelenséget legalább értettem. Amúgy nem vagyok túl jó a jelenségek megértésében, azt hiszem.
És amikor az életem épp egy film volt, egy olyan, amit pont nem láttam, akkor kis híján belefulladtam egy sálba is, és az igazán jellemző halálnem lett volna, de tényleg. Előtte pedig kiváló osztrák pszichológus- és fényképészlányokkal eperboroztunk, mert az a legjobb, és mindenkit megpróbáltam meggyőzni, hogy jöjjön majd a Szigetre, mert az a legjobb, a kiváló némettel pedig rájöttünk arra, hogy angolul pertut inni olyan... sajátosan esetlen, de lila neonfényben még azt is lehet.
Egyébként pedig épp rosszban vagyok a világgal, de hát alapvetően sötét van és hideg, ilyenkor ez elkerülhetetlen.
