Aztán persze voltak hétvégék is, és volt, hogy ültünk egy hideg, szeles tetőteraszon, és sok okosat mondtunk, csak nem emlékszem egyikre sem. De utána átvonultunk kevésbé hideg, és egyáltalán nem szeles albérletekbe, ahol vörösborral orvosoltuk a problémáinkat, és volt, hogy nagyokat ettem, de a hétvégék közös jellemzője mostanában az, hogy pénteken hamar lefekszem aludni, és aztán amikor hétfő reggel felébredek, akkor rettentően rossz nekem. Hogy mennem kell, és néznem szembe az új hét új kihívásaival, amikhez mostanában rendre kevésnek érzem magam, és sajnos általában nem is tévedek.Például kihúzták a fogam, de azóta mindig huzatot kap a helye, és olyankor egyrészt fáj, másrészt fáj (mivel csak olyankor teszi, ha előtte hideg szélben ül/álldogáltam, azt hiszem, valóban a huzat tehet róla). Szóval ez teljesen meghaladja a képességeimet, mivel ocsmány randa idő van mindig, és hideg és szél, és egy idő után unalmas fültől állcsúcsig feltekert garbóban, vagy segítség-belefulladtam sálakban közlekedni. De unalmas aszpirinen élni is.
Persze volt olyan kihívás, aminek képes voltam megfelelni, igaz, (jó) pár nap csúszással, és most a helyébe jött újabb kihívás, csak ezzel nem csúszhatok, mert utazom el, és miért vállalok be én munkákat akkor, amikor már amúgy is nyakig? Lőjenek le, kérem. Azért azt csendben megjegyezném, hogy most már útikönyvileg biztos lehetek benne, hogy Washington DC-nél unalmasabb hely a világon nincsen. Vagy ha van is, hát nem írnak róla, remélem (bár a Sors jellemző humorérzéke alapján biztos és igen, és majd nekem kell lefordítanom) (ám: jó pénzért bármikor, szívesen).
