hírek

Szépen, sorban.

Váratlan fordulat, hogy hétfőtől napi négy órában dolgozom, mint a hagyományos, földi halandók. Ha leadtam az összes könyvet, amivel nem állok sehogy,és a céggel megfelelünk egymásnak, akkor teljes munkaidőben is alkalmaznak. Örülök neki, már nagyon utáltam itthon dolgozni (=a munkahelyemen lakni), akkor is, ha addig, amíg nem adtam le az összes könyvet, amivel nem állok sehogy, arra nem is szeretnék gondolni, hogy addig milyen rémesen nehéz lesz.

Április végén egy hétig nyaralunk!!!   Asztrogót barátném és én a világ egyetlen kelta fővárosában üljük Beltaine ünnepét, bár szerintem Dublin belvárosában egyetlen tündérdomb sincs, hogy a buja telihold (amúgy is újhold lesz) fényében műveljük mindazt, amit a Loreena McKennitt rajongók szerint az ír tündérvarázslatok művelni szoktak, úgyhogy marad a sör, de abból is csak kevés, mert annyira mezítlábas gazdálkodást sem látott még a világ, mint amire mi ott kényszerülni fogunk, alighanem igénytelenebbek leszünk a tevénél és a tiszai kenutúráknál is (jó, zuhanyozni azért fogunk, na).

Megnéztük a Büszkeség és Balítélet   mozifilm változatát, nekem nagyon tetszett, sőt, nekem tetszett annyira, mint a BBC sorozat (marha nagy szó) bár persze van, aki ezzel nem ért egyet. És rájöttem, hogy... szóval újabb dolgokra jöttem rá, mindegy, mostanában egyfolytában rájövök dolgokra, csak az a baj, hogy nem biztos, hogy mindegyik valóban úgy van, és nem valahogy egészen máshogy, például nem biztos, hogy a világ valóban egy Jane Austen regény, vagy ha igen, akkor nem biztos, hogy Eliza Bennett vagyok, nem Charlotte Lucas.

Cserben hagyott az értelem, ezen már a kávé sem segíthet, az alvás sem, de ha negyedszerre is megnézem, hogy...

...megnéztem. Förtelmes dolog az Internet. Annyi érdekes és haszontalan dolog van rajta. És némelyik még szép is.

tulipános szép jó reggelt

Állítólag a Merkúr retrográd mozgásának köszönhető, hogy az elmúlt hetekben semmit, de semmit, de semmit-semmit nem sikerült elintéznem, és ha ez akárcsak egy cseppnyit is felment a lustaság vádja alól, én elhiszem. Mégiscsak sokkal jobb, mint lustának érezni magamat.

A mandalás naptár csütörtökön (márc23) nagyon OTT volt, első ránézésre is tetszett, de igazán csak este vettem észre, hogy tulipánok vannak rajta.

És a tulipán az egyik kedvenc virágom.

Nem azért, mert egyszikű, bár virágban határozottan pártolom az egyszikűeket, magam sem tudom, hogy miért, azt hiszem, CSAK. De az egyik első virág, amire emlékszem is, hogy kaptam, az egy cserepes piros tulipán volt, és épp ezért azóta is rajongok a tulipánokért.

Rájöttem, hogy ma Hairt kell hallgatnom (véletlenül először egybe gépeltem, és azt hiszem, Hairtkell igazán veszdelmes óizlandi hős lehetett, az a fajta, aki egy csapással köldökig hasította be az ellenfelei fejét, és közben olyan kiszólásai voltak, hogy az olvasónak a huszonegyedik században is leesik az álla), de sajnos rá kellett ébrednem, hogy nem vagyok igazi hippi (mondjuk aki Broadway szupersiker musicalt ír és énekel, az sem). Ismét leszámoltam azzal az illúzióval, hogy az én lelkesedésemben van forradalmi hevület, a forradalom szinte mindig radikalizálódáshoz és terrorhoz vezet, én már kamaszkoromban is jobban bíztam az öreg, cinikus vezetőkben, mint a kérlelhetetlen és megvesztegethetetlen ijfú igazságosokban (nothing is as cruel as the righteousness of innocence mondta a New Model Army is, és Justin Sullivan ismét fején találta a szöget).

életjel

Pénteken (márc17) kiváló elsőrangú gótulásra készülve kiváló elsőrangú nosztalgia-metálkodásba csöppentünk, volt ott Sepultura, Pantera, Megadeth és kora-közép Metallica. Meg még mi nem. Azt volna a nehezebb felsorolni. Úgy 1992 és 1996 között az egész ifjúságom. A keddi grunge-est után újabb igazi gyöngyszem. Szombaton (márc18) ennek megfelelően nem bírtam megmozdítani a nyakamat, este pedig a két másik nagyonszingli látogatott meg, és hármasban voltunk közepesen hülyék, de már ez sem megy úgy, mint fiatalkorunkban, egyszerűen... Megöregedtünk. De azt hiszem, inkább csak betompultunk, folyamatosan egyre jobban, most már a félig olvadt margarinra sem jelentenénk komoly veszélyt, pedig egykor volt olyan is, hogy hittek bennünk emberek.

Rengeteg minden motoszkál az agyamban, amit nem tudom, kivel oszthatnék meg, de nem vagyok én Karinthy Frigyes (csak a gimnáziumom volt Karinthy Frigyes, és az is milyen rég már), hogy nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek, bár marha nagy a kísértés, minek tagadjam, olyan kézre eső lavór ez az Internet, miért épp én ne hányjam össze? De most őszintén, ki kíváncsi arra, hogy hány kávét ittam az elmúlt 48 órában, és mennyire álltam be tőle? sokat és nagyon

Más nincs, vagy van, csak minek, és egyáltalán, ma ne szóljon hozzám senki, fáj a fejem és... ööö... nem a munkahelyemen akarok lakni. És úgy akarok hazamenni néha, hogy otthon ne várjon a munka szemrehányó tekintettel.

távlat

Találtam távlati célokat, tök jó.

Féltávlatiakat is, mint például néha átmenetileg nem rettegni, dolgozni-de-rendesen, rendet rakni, ételszerű ételeket enni, kevesebbet Darklandsezni, virágot locsolni, és szeretni. A világot. Ahogy van.

eseménynapló

Szombat (márc11) reggel hosszabb időre szakítottam az alkohollal, igazából nem érdemes úgy látogatóba menni Búvárzenekarékhoz, hogy az ember előző nap csak egy tálka müzlit harap a hat bögre kávé mellé, én már két sör után úgy el voltam csúszva, hogy vissza is. Hétfőn pedig megejtettem az évi aktuális cigarettázást, a nikotin megint teljesen kiütött, erőteljesen a karfába kapaszkodva nyavalyoghattam, hogy az-ott-és-akkor életem legnagyobb hibája volt, vagy épp ellenkezőleg, isteni nagy jótétemény, mert egyelőre még mindkettőre látok esélyt, és persze egyikre sem. Kedden (márc14) pedig grunge tribute estre látogattunk el, állat volt, nagyon állat, különösen a PearlJam/AliceInChains brigád, baromi jó volt a hangulat, tetszett, hogy 1) volt corwdsurfing 2) emberek csak úgy felugráltak a színpadra, elnyomtak pár versszakot az énekessel, aztán fejjel előre távoztak a tömegbe 3) mindenki teli torokból ordította, hogy "into the flood again", meg "Indian summer and I hate the heat" és azért jelentős részük akkoriban még épp csak válthatott a négykézlábról a kétlábmeghajtásra.

De mindegy is. Nem az a lényeg. Az a lényeg, hogy az idő melegszik, még ha nem is szépül, a tavasz közeleg, és a hó sem eshet örökké, nem csak az eső, bár most elképzeltem a Pingvin című képregény-akció-gótikumot, és azt hiszem, ez nekem valójában rossz volt.

kávé és ébrenlét határán

Most eljutottam a nyűglődés azon végső fokára, hogy valaki VigyemárelaGondolataimat-InnenelMárDeMost egyszerűen fáj velük egy légtérben lennem, olyan hülyék. Múlt heti sejtésem, hogy két kávé után egyszerűen betépek, mint az állat, egyre inkább bizonyosságformát kezd ölteni, és nem, nem, nem örülök, hogy olcsón és legálisan orbitálhatok, nekem valami olyan vegyületre lenne szükségem, amitől tisztán, éberen és sokáig munkaképes vagyok. Akkor is, ha három kávé után kifejezően szétszakadt ceruzavázlatot tudok nyújtani a be- és lefelé spirálozó, végzetes párkapcsolatokról, és úgy vágom az escrima mennyei hatosokat, mint fénykoromban sem (már a második kávétól mindig fekvőtámaszozhatnékom támad, veszedelmes szer ez a koffein, figyeljétek meg) csak hát annyira nem tudok összpontosítani semmire sem, hogy másfél mondatonként rá kell ébrednem, hogy megint rossz oldalt néztem a könyvben. Jó, lehet, hogy az már nem a koffein hibája, hogy a gondolataim olyasmiket motyognak közben, hogy tényleg sosem jutott az eszedbe, hogy miért ismer meg olyan pánikszerűen és mert rémálmaiban néha felbukkansz te nagyonhülye holott az igazság valószínűleg az, hogy nem olyan nagy teljesítmény az én arcmemóriámnál jobbal járni a földkerekséget, és az egész se jót, se rosszat, se semmit nem jelent. Csak egy nagyon régi, nagyon mély csúf seb bizsergett be már megint, emlékeztetőül, hogy kockázat nélkül nincsen veszteség, de veszteség nélkül olyan unalmas az élet, nem?

Ja, de, persze, nem tudom, a veszteség tényleg jobb a semminél, a kérdés csak az, hogy élhetőbb-e?

És ezt már nem tudom. Nem tudom. De tényleg.

müzlis démonok

Nekivágtam a világnak rövid szoknyában, mert valamikor pár hete rájöttem, hogy abban pont ugyanolyan értelmezhetetlennek érzem magam, mint farmerben, csak a farmeremre még rengeteg szükségem lesz nyáron, mikor a földön fetrengek mindenféle parkokban és fesztiválokon, és nehogy már elkopjon addigra. Alig várom a jó időt, hogy lehessen a Vigadó téren a fűben hasalva rajzolni, sokkal jobb, mint az ágyon ülve, A0-ás mappával az ölemben, mikor a radír mindig begurul a párnák alá.

A múlt heti káosz után most annyira le vagyok épülve, hogy ha ez így megy tovább, nemsokára jelentkezhetek mélygarázsnak. Most például kipróbáltam, hogy a gyűrűmet bele lehet-e tuszkolni a Kubus üvegbe; és nem.

Mostanában főképp kávén, hülyeségen és müzlin élek, egyszerűen ez van itthon, és szeretem. A kávét is. Főleg hideg mentateával felöntve. De egy csipet levendula sem árt bele. Igen, tudom. Abnormális. Éjszaka már megint olyan démonjárás volt a környéken, hogy azt hittem, többé nem is lesz reggel. Nagyjából két-három havonta megesik az ilyen, nem mindig jó arra ébredni, hogy valami izé épp a hajamat birizgálja (hah, aztán reménykedhetek benne, hogy csak álmodtam, ugye), de persze most nem volt annyira nagyon vészes, mint például mikor múltkor valamelyik megmutatta nekem az arcát (nem volt neki, csak végtelen semmi a helyén).

időjárás helyett

Remélem, ez a havazás komoly, mert viccnek már kicsit durva volna.

Csak akkor jöttem rá, hogy összekevertem a csokis cappuccino-ba állított szívószálat a müzlis kanállal, mikor már majdnem kiszúrtam a szemem. Megy ez nekem.

Kitaláltam, hogy előszedem az eredeti Hurt-öt, ha már Johnny Cash abszolút zseniális feldolgozását többször is hallottam a múlt héten, és mindannyiszor szilánkosra törte a pici szívem (mert hogy mikor '94-ben a Tisza közepén, egy kenuban heverészve énekeltem bele az árnyékban36fokba, és hej, de régen volt az, és hej, de jó, és erre jön egy csomó fürtös, és eltolja élőben), szóval jól elő is szedtem, és talán hiba volt mégis, mert most vadul függök a The Downward Spiral-on, és azért összességében az nem egy pozitív kicsengésű lemez. Bár hirtelen több számával is tudtam azonosulni. Csak nem vagyok benne biztos, hogy ez jó és egészséges.

Egészségről szólva, nem tudom, hogy ez most a ginsengnek, a kasvirág cseppeknek, vagy a múlt hétvégén gyorstalpalón lehúzott, enyhe influenzának köszönhető, de nem kaptam el egy interjúalany pusztító nátháját sem - ellenben Asztrogóttal, aki fél szót, ha váltott valamelyikükkel, és azóta is tüsszög. Ginseng és kasvirág rulez. És azt is élve megúsztam, hogy 3x20 percet kerengtem vékony hosszúujjú pólóban a fagyban, pedig a végén már 5 centis kilengéssel remegtem. Valamikor nőtt a szervezetemnek ellenálló képessége.

elmúlt hónap és ilyenek

Mi történt az elmúlt pár héten...

március 3. péntek

Hogy az a, olyan hetem volt, csak nézek, mint hal a szatyorban, most nagyon rászoktam erre a hasonlatra, olyan kifejező. Szívem csücske John fürtös megnövesztette a haját, és olyan szép, hogy kis híján sírva fakadtam, Danny-n képtelenség kiigazodni, a teljesen hülye sapkás öccse teljesen hülye sapkában rohangál egyfolytában, a teljesen céltudatos sapkátlan öccse tiszteletreméltóan komor arcot tud ám vágni, Les mostanra lett igazán sármos, és Lee, Lee nagyon aranyos, nem csoda, hiszen szívem csücske John fürtös húga, havazások, utazások, ismerősök és ismeretlenek, téblábolás, tipródás, stressz, Fernando szerint a Hold nem is női, illatfoszlányok, amit csak az idő mos majd ki az orromból, és minden máris visszahanyatlott a ködbe, és újra a jól ismert hétköznapok, és a biztonságos kis zug a világ mélyén, hogy ezután minden máshogy lesz, mert a dolgok ugyan nem változtak, de én igen. Én talán bölcsebb és csendesebb lettem.

Vagy nem.


február 27. hétfő

Ma elég koffeincentrikus volt a bevásárlás, vettem kávétejszínt, kávét, egyesével csomagolt tejeskávé port (lesz alkalmam összehasonlítani a Jacobs és a Nescafé 2in1-t), és energiaitalt, mert olyat utoljára 1995-ben ittam, aztán hátha használ.

Valóban - késésben vagyok egy saját magam adta határidőhöz képest.

De ha így folytatom, a mások adta határidőkkel is gondjaim lesznek.



február 23. csütörtök

Ma adtam a természetgyógyász elveknek, először is öt percen át nevettem csak úgy, aztán az ágyon ugráltam, és azt kiabáltam, hogy "niff-niff-niff", aminek ugyan semmi értelme sincsen, de épp nagyon sokat kellene dolgozni, nagyon náthás vagyok, majd' elalszom és fáj a fejem, szóval ez is ésszerű megoldásnak tűnik.


február 22. szerda

Elképesztő, hogy ha valakinek, aki 3-18 hónap hallgatás után felhív, azt mondom, hogy nem érek rá, mert dolgozom, tényleg és sok a munkám és nem érek rád tudod PONT ugyanolyan fontos vagy nekem mint én neked azaz úgy hatszáznyolcvankilencedik helyre beférsz esetleg de még a távlati munkám is beelőz neked majd ha egyszer épp nagyon unatkozom felhívlak mert miért ne de addig kösz hogy jelentkeztél és hagyjál békén ha lehetne, szóval ha valakinek ezt mondom, két héten belül kitalálja, hogy ő sürgősen, sok pénzért és csak velem akar valamit lefordíttatni, nagyon jó fordító ismerőseim vannak szívesen megadom a telefonszámukat ó hogy annyira nem sürgős és hogy más is megcsinálná csak gondoltad ha eddig nem értem rá a munkám miatt akkor most épp attól érek majd rá hogy lenne még mit csinálnom hülyegyerek ha munkát kérsz tőlem munkát kapsz nem időt és érzelmeket, én komolyan nem értem, hogy miért gondolja láthatóan több férfi is úgy, hogy ez olyan veszettül jó ötlet.


február 12. vasárnap

Valamint szembesültem azzal, hogy Janne Ahonen még mindig síugrik, pedig mikor volt az, hogy mi utoljára olyat néztünk, már az is eléggé a régmúltba pozícionálja, hogy kivel, te jóságos ég, ha most csak öt perccel később kapcsolunk arra a csatornára, ez sem jut soha többé az eszembe. No nem mintha kellemetlen emlékek fűznének a sporttévézéshez, a síugráshoz, a Forma-1-hez, a focihoz vagy a Tour de France-hoz, épp csak olyan érzés ez nekem, mint a macskának, ha visszafelé simogatják, bár azt meg honnan tudnám, mikor voltam utoljára macska, akit visszafelé simogattak? És ha már csúnya gonosz macs, valamikor pár hónapja Borsó írt a macskáról, aki megégette magát a forró tűzhelyen, és azóta a hideg tűzhelyet is kerüli, és hogy ő bizony mennyire nem szeretné, ha ez a hasonlat rátelepedne az életére- én meg kezdem azt hinni, hogy jómagam az a macska vagyok, aki a konyhát is nagy ívben elkerüli, sőt, Chutlhut és pizzásdobozt tenyészt benne, legyen ott az a legyőzhetetlen védelmi vonal, nehogy véletlenül nagy bambaságában tűzhely alakú tárgy mellé sodorja az élet. Szó szerint és átvitt értelemben is. Mert ha egy nő szakít a konyhájával, az sosem jelent jót, különösen, ha az adott nő amúgy kisiskolás korától lelkesen kísérletezgetett minden elérhető recepttel, és néhány elérhetetlennel is, most pedig évek óta arra sem hajlandó, hogy letakarítsa az egyre vastagodó porréteget a tűzhelyéről.

De nem kell aggódni, amit leírok, az már ritkán foglalkoztat úgy igazán, és minthogy ezt leírtam, ez már csak távoli érdekesség, nem akut fájdalom. A múltkor egyszer már ösvényt vágtam a főzőlapig és főztem is, sajnos hiba volt belerakni a spagettiszószba a sós olivaolajban eltett apróhalat, mert a kívánt egzotikus íz helyett csak förtelmesen rossz lett, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy fenntartsam, ne adj' Isten bővítsem az ismeretségi körömet, néha még olyan levelekre is válaszolok, amikről tudom, hogy az udvarias semmitmondás végső fázisában születtek.

Egyébként nem véletlen, hogy most került elő Ahonen, egyrészt téli olimpia van, másrészt épp egy olyan novellát próbálok összerakni, amihez, hogy Cortázart idézzem, ha már sikerült két kötetet is szereznem tőle, "minden nappal rosszabbul kell írni, mert csak a mélypontra elérve lehet a felszínre jutni, és konvencióktól mentes, hiteles alkotást létrehozni" és bár konkrétan egy konvenciótól sem akarok mentesülni, olyan tévképzeteim azért nincsenek, hogy ahhoz is elég spiritusz szorult belém, de némi hitelességre azért szükségem lenne.

Persze az is lehet, hogy egy könnyebb és fordulatosabb ötletet írok meg, amiben ugyan senkinek sem fáj a van és a volt, viszont nem érdes kősziklaként esnek egymás mellé a rosszul lekerekített mondatok (igen, ezt itt szándékosan írtam, mert mindkét novellakezdeményre marha nyűgös vagyok).