Szerintem utoljára harmadéves egyetemista koromban történt, hogy egy füzetet nem meguntam vagy eltettem nagyon kézenfekvő helyre, hanem üres oldalak után kutatva kénytelen voltam arra jutni, nagyjából betelt. De most, amikor előszedtem a munkajegyzetek és nemesb ötletcafrangok típusú jegyzettömböt (vannak benne még jócskán covid előtti tesztesetlisták is), hogy majd ebbe jól kijegyzetelem az API kurzust, amit vettem, megdöbbenve láttam, hogy három üres oldal maradt csak benne. Jó, és két beragasztott vietnámi csokipapír, amik kedves emlékek és kiválóan lehet rájuk írni, de a füzet másik végébe ragasztottam őket, szóval az egybefüggő jegyzetelésre nem alkalmasak.
Ezen a ponton ráébredtem a következő szörnyűségre: a ticketszámok, a projektbetanulások és az interjújegyzetek mellett rengeteg fontos és érdekes dolgot is ebbe a füzetbe írtam, és viszonylag hasznos lenne, ha nem veszíteném el őket mindörökre. Szóval fogtam és összepostiteztem a megfelelő oldalakat, utána sírtam egy kicsit, és valamikor, amikor végtelen időm lesz és semmi dolgom (haha, reális), majd elkezdem begépelni a leglényegesebbeket.
Ha világhíres világépítő lennék, és az örököseimnek ezeket jegyzeteket kéne letisztázniuk, hogy a halálom után ötven évvel még újabb bevételi forrásokat generáljanak a családnak, szerintem inkább meghalnának csórón. Ezt talán még Christopher Tolkien is feladná, és néha nekem sem egyértelmű, mire gondolt itt a költő: ez itt naplótöredék, haiku, vagy user story? És legalább tizenöt oldalnyi jegyzetet, ami már befejezett vagy örökre elvetett történetekhez tartozik, be sem jelöltem.
