Szerdán megcsináltam egy online felvételi tesztet, ami szabályosan eltörte az agyam, legalább két kérdés volt, amire azóta sem tudom összelogikázni a választ, és ez nagyon idegesít. Utána volt két blokk, ami teljesen a modern IQ tesztekre emlékeztetett, azokat elég jól sikerült is megoldanom, ez önmagában nem meglepő, az ilyen mittudomén, fluid intelligenciám mindig erős volt. Végül is a gimnáziumunk felvételije annak idején erre (és mellesleg véletlenül a különféle neurodivergenciákra) szűrt. Amikor pár éve megnéztem a mensát (elég hosszú és annál is unalmasabb történet, hogy miért nem próbálkoztam vele korábban, exbarátok és nagy adag durcás önbizalomhiány szerepelnek benne), meglepett, hogy komoly szakember megkérdőjelezhetetlen igazságként adta elő nekünk, hogy 18 éves kor fölött már nem fejlődik a fluid intelligencia, sőt, inkább csak hanyatlik, mert én esküszöm, hogy amikor elkezdtem dobolni tanulni, a teljes agyi kapacitásom megugrott, nem csak az a része, ami a bal kezemet elkülöníti a jobb lábamtól (a legutóbbi dobórán ezt a kettőt kevertem össze. Folyamatosan.). Aztán a mensa nem jött be új társaságként, persze tény, hogy nem mentem el túl sok programra, de részint azért nem, mert amikre elmentem, ott több olyan emberrel találkoztam, akikkel nem akartam összebarátkozni, mint akivel igen. Na de szóval most már egy ideje hivatalos papírom is van róla, hogy (hogyan is írta Terry Pratchett) végstádiumos okos vagyok, és ez a teszt mégis eltörte az agyamat. Igazából ezért felnézek a készítőire. Továbbá mindenkinek ajánlom, hogy kezdjen el valami olyan típusú dolgot tanulni, amivel előtte nem nagyon foglalkozott. A világunkban a tanulást a legtöbbször mindenféle teljesen elméleti és intellektuális dologként fogjuk fel (lexikai ismeretek, matematika, nyelvek), hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a mozgáskoordináció milyen elképesztő mértékben huzalozza az agyat. Nem mondom, hogy mindenki kezdjen el dobolni, a frusztráció igen mély verme tud ám az lenni, de a társas táncok, a koreografált táncok, a harcművészetek mind-mind olyan dolgok, amik a test mellett a szellemet is nagyon keményen edzik.
Hja, innen is látszik, hogy nem csak agyból okos az ember. Ha őszinte akarnék lenni, egész science fiction novellákat kéne emiatt átírnom. De valószínűleg hasznosabb erőfeszítés lenne inkább 1) letudnom végre a befejezéshez közel megbicsaklott fantasy regényemet 2) teljesen más science fiction novellákat írnom.