a kerékvágás a régi

Kedves Olvasó!

Nem is tudod, milyen istentelen mennyiségű nyavalygástól menekültél meg pusztán azért, mert nem akartam megszakítani ezt a vidám kis történetet.

Most is kész szerencse, hogy túl fáradt vagyok összeszedni, pontosan mely tételek mennyire akasztottak ki az elmúlt néhány héten. Kicsit aggaszt, hogy még csak most fog kezdődni a munkahét, és én máris tejesen lemerültem.

Azért igyekszem majd pozitív dolgokat is írni néha.

Jobbnál-jobb kívánságokkal:

a nagyon fáradt nyuszi

utolsó fejezet, és valaminek itt a vége, míg más dolgok épp csak elkezdődnek

– Babzsák foci – vágod rá, aztán az értetlen arcokat látva helyesbítesz. – Babzsák fotel. Bár a babzsák foci is érdekes sport lehet. Inkább nem próbálnám ki, oké? Különösen nem ilyen melegben.

Tomi elégedetlenül fintorog.

– De akkor nem lesz meg a csapat! – nyavalyog. – Pedig még Asut is rábeszéltem!

Nem kéne úgy meglepődnöd a dolgon, ahogy teszed, elvégre Asu kis híján a megyei negyedosztályig vitte, mielőtt megvilá… megsötétedett, és a fekete szemhéjtusnak szentelte az életét. – Be sem engednék talpig csipkefodorban a vízbe. Meg aztán leolvad a hajfestéke, és olyan lesz, mintha tintában fociznánk!

– Nem játszol, nem szólsz be! – emeli fel az ujját Asu, aki mindig úgy tesz, mintha nagy hőségben nem izzadná le az feketét a hajáról.

– Csokifoci? – teszi fel a kérdést reménykedve Asa.

– Jógafoci – zárja le a vitát Tomi, és lassított felvételként be is mutatja, mire gondol. Fmr, aki végre ért is valamit a társalgásból, vidáman felnevet.

– Szóval koktél – zárod le a vitát, és feltápászkodsz. A többiek vonakodva bár, de mindannyian követnek, és elballagtok a fesztivál túlsó csücskében lévő koktélbár felé. Asát felderíti, hogy útközben találkoztok néhány, a csokifürdőből frissen szabadult germánnal, és megkapja a választ a (csak őt) kínzó kérdésre, mely szerint tejcsokival mosdatják a népet.

– Akkor nem is kell! – húzza fel az orrát, mintha amúgy épp azért könyörögtetek volna, hogy fektesse tortabevonóba zsenge testét.

A koktélbárnál Tomi hisztizik egy sort, hogy nincs vörösboros kóla, hát a vörösboroskóla a legősibb koktél, amit a Kárpátmedencében ittak, „előbb volt a vébéká, a kumisz is csak utána jött, jól van?”, de végül nagy duzzoga beleegyezik, hogy tablettás borpótló helyett Jack Daniels kerüljön a kólájába.

– Túl édes – morogja, de az arckifejezése túlságosan is elégedett ahhoz, hogy komolyan vedd.

Te maradsz a gin tonicnál, és ahogy jéghideg koktélt kortyolgatva heversz a hatalmas babzsák fotelben, miközben a fák lágyan ringatóznak a délutáni szélben, az élet császárának érzed magad. Ezúttal tényleg.

Tomi focizhatnékját nem csillapítja a whiskey-kóla, épp ellenkezőleg, megihleti az ital, és felkerekedik, hogy megkeresse Ricsiéket, és rábeszélje őket egy meccsre. Téged is megpróbál néhány baráti sértéssel mozgásra bírni, de túl jól fekszel a babzsákon… meg épp elég embert láttál már hanyatt csapódni vízifoci közben, és nem vonz egy újabb agyrázkódás lehetősége.

– Miért, csak megtanulnál tőle még egy nyelvet! – legyint Tomi, és nem javítod ki, hogy ennél azért furcsább volt az, ami akkor történt.

– Vagy elfelejteném azt is, amit eddig tudtam.

– Adnak sisakot.

– Keresd meg Ricseszt! Miután elvonulnak, visszadőlsz a napfényes idillbe. Észre sem veszed, Fmr mikor tűnik el, de egy ponton már csak kettesben heverésztek Ninával, jelentéktelen dolgokról beszéltek, nagyot hallgattok közben, és amikor elfogy az italotok, közösen vesztek egy vödrös mojitót. Fejjel lefelé hasaltok vissza a babzsákra, összehajoltok a piros homokozóvödör fölött, érzed Nina samponjának az illatát…

Valami tompán megüti a fejed, és egy kisebb strandlabda pattan le elétek a földre.

– Na, kik a bajnokok! – ordítja Tomi, és előembertartásban feszíti az izmait, mintha lennének. Lekászálódsz valahogy a babzsákról, és közben tanúbizonyságot teszel a magyar káromkodáskincs kimeríthetetlen gazdagságáról. Tomi csuromvizes, de szinte észre sem veszed: Asut bámulod, aki félmeztelenül áll mellette, Asára támaszkodva, és valami nagyon nincs rendben a színével.

Azt már megszoktad, hogy sápadt. De így, vízifociból visszatérve…

– Rózsaszín vagyok – tapogatja meg a mellkasát kétségbeesetten gót barátod.

– Magenta – szakérti meg Nina is a dolgot, és belebök egy ujjal a vállába. Asu felordít. Nem egyértelmű, hogy a méltóságán esett csorba fáj neki jobban, vagy porhanyósra sült bőre.

– Csináljatok valamit – nyöszörög.

– Eladunk sült malacnak – mondja Nina. Úgy nézed, neki sem tetszett, hogy Tomika csak úgy fejbedobott titeket egy strandlabdával.

– Menjünk vissza a sátorhoz – javaslod, mielőtt Asun végképp eluralkodna a kétségbeesés. – A lányoknak biztos van valami testápolója!

Nina nagyon fintorog, de végül felkapja a koktélosvödröt, és elindul. Alig bírtok lépést tartani vele, és amikor visszaértek a pala… chate… Siófokra, egyenesen bemegy a sátorba. Rövid csapkodás után egy fehér flakonnal tér vissza.

– De ennek lila szaga van – tiltakozik Asu.

– Ja, hogy árnyalatra olyan rózsaszínt akarsz, mint a bőröd? – csattan fel Nina. – Ez van. Nem tetszik, keress mást.

Asu nagyot nyel és lehorgasztja a fejét. Fmr ebben a pillanatban bukkan fel, és álmélkodva összecsapja a kezét.

– Azt hittem, ilyen csúnyán csak mi, skandinávok tudunk leégni! – csicsereg, és visszabújik a sátorba. Egy zsíros trutymóval teli tégellyel kerül elő, aminek Asu szerint sárga szaga van, de ezek szerint az jobban megy a magentához, mert hagyja, hogy Fmr a vállára kenjen egy keveset.

– Ez finom – motyogja Asu, és lehunyja a szemét. Asa kikapja Fmr kezéből a tégelyt, és nagy sértetten elkezdi rálapátolni sötét szerelme hátára a krémet.

– Vékonyabban! – mutatja Fmr, és Tomi orrára keni a kezén maradt trutyit.

Asu némi zsörtölődés után tudomásul veszi, hogy kivételesen nem valami érdes és műszálas csipkét kéne felvennie. Kizsarolja Tomitól, hogy adja kölcsön neki a szent My Dying Bride pólót, a kinyúlt lepkéset, amit egyszer részegen dedikáltattak egy tök másik együttes gitárosával – szerencsére ő sem volt már szomjas, és nagy, imbolygó betűkkel rápingálta, „bárcsak én írtam volna! xoxo", és onnantól kezdve hónapokig az volt a vita tárgya, hogy de ki a fene az a Xoxo, és mióta játszhat a bandában. Tomi kellően meg van szeppenve, amiért ő beszélte rá Asut, hogy ilyen málnaszörp színűre égesse magát, hogy oda is adja az ereklyét.

Asu még tovább sajnáltatná magát, de Nina, aki időközben megitta a vödör mojito maradékát, már nagyon unja a drámát.

– Ha ennyire rosszul vagy, vegyél be egy aszpirint, és feküdj le! – lapogatja meg a hátát barátian, mire Asu kétrét görnyed. – Aki beteg, az pihenjen, és alkoholt egy cseppet sem! Asu sziszegve tekereg, de nem folytatja a panaszkodást. Nina elégedetten biccent.

– Akkor menjünk! – lengeti meg az üres vödröt, és elindul a színpadok felé.

Az első néhány koncertet már így is lekéstétek, de a nagyszínpadon még sikerül elkapnotok egy kamaszkori kedvencet. Most, hogy megint ugrálnod kell, érzed, hogy a lábad nincs hozzászokva a folyamatos bulizáshoz, de a lelkesedés csodákra képes, és egészen az első sorig előre verekeditek magatokat. Utána viszont kell egy kis pihenő: hiába, aznap még csak két kakaóscsigát ettél, és a koktélok csak elfedték az éhségedet, el nem mulasztották. Az első bódénál, amit találsz, veszel két óriás melegszendvicset, ami lehet, hogy nem volt nagy ötlet… azaz túl nagy ötlet volt.

– Mi van, ezek hosszában szeletelik a kenyeret? – hőköl vissza Nina is, amikor felajánlod neki az egyiket.

– Vagy csak elfelezik fektetve, mint a zsemlét – méregeted az ételszörnyet. Legalább megérte azt a kisebb vagyont, amit elkérnek érte. Nina cserébe felajánlja, hogy neked is hoz sört, és nagy nehezen találtok egy asztalcsücsköt is, ahol le tudtok ülni, hogy megküzdjetek minden melegszendvicsek melegszendvicsével.

Olyan szűkös a hely, hogy összeér a térdetek, és ha fel akarod emelni a söröspoharad, Nina szendvicsét is leöntöd, de igazából egyikőtöket sem zavar a dolog.

– Tényleg, és mi van a jó arccal, akivel a bejáratnál találkoztál? – kérdezed, mert tudod, hogy rontsd el a saját kedved. Nina a homlokát ráncolva néz rád, mint akinek fogalma sincs róla, miről beszélsz, aztán elvigyorodik.

– Ja! Basszus! Elfelejtettem találkozni vele! Remélem, nem vár azóta is a Borozóban…

– Megnézhetjük – ajánlod fel nagylelkűen, de Nina csak megrázza a fejét.

– Á, annyira azért nem volt jó arc.

Tovább esztek, és a szendvics felénél Nina elmegy egy újabb sörért, mondván, ehhez nagyobb korsó kell. Egészen leizzadsz a táplálkozásban, a végére kicsit már fuldokolsz is, és épp elégedetten gratulálnál magadnak, hogy nagy nehezen bár, de túlélted, amikor Nina megtöri a csendet.

– Asa azt mesélte, hogy első este kártyát vetett neked.

Visszahőkölsz, és kis híján kiköpöd az utolsó falatot. Ki nem állhatod az efféle okkult marhaságokat, különösen azóta nem, hogy az agyrázkódásután az árokparton fekve hosszan hallucináltál egy köpcös varázslóról, aki ide-oda cserélgette a lelkedet egy… összerázkódsz, és be sem fejezed a gondolatot. Kizárt dolog, hogy bármi ilyesmibe belementél volna. És pont Asával!

– Amilyen részeg voltam, búzát is vethetett volna, arra sem emlékeznék!

– És hogy ott volt a kelyhek hatos – magyaráz tovább Nina, mintha meg sem hallott volna. Kétségbeesetten rázod a fejed, és próbálod leállítani.

– Én legfeljebb a négyes-hatost ismerem!

– Meg valami királynő, és hogy azt mondtad rá, hogy az…

– Nem tudom, mit mondtam! – emeled fel védekezően a karod. – Radioaktív fókapisit ittunk egész éjjel!

– Na mindegy – adja fel végül Nina, és megkönnyebbülten sóhajtasz egyet.

– Még egy sör? – veted fel, hogy végleg eltereld a szót a témáról. Nina a kezét nézegeti, aztán megrázza a fejét, és felpattan.

– Te jó ég, mindjárt hét óra!

Rozmártartásban követed. Fogalmad sincs róla, hogy tud ilyen fürgén szaladni egy ekkora melegszendvics és két sör után, neked minden lépés külön földtani folyamatnak érződik. Sokat segít, hogy útközben megálltok egy vécésornál, még ha így kis híján le is késitek a koncert első számát. Egy pillanatig habozol, mielőtt belevetnéd magad a tömegbe, még mindig nem vagy biztos benne, hogy most az erőteljes testmozgás a legjobb ötlet, de Nina már előre szaladt, és nem akarod szem elől téveszteni. A harmadik sor környékén éred utol, és ott is csak azért, mert elkezdődött a kedvenc száma, és az egész közönség egyhelyben állva pattog, mint a gumilabda. Félig mellé, félig mögé állsz, hogy meg tudd védeni, bár az az igazság, hogy ha Nináról van szó, ő aztán nem szorul védelemre.

Annyira magával sodor a zene, hogy észre sem veszed, hogy beborul, és persze a mennydörgésnek esélye sincs egy koncert erősítése mellett. Az első cseppeknél még azt hiszed, valaki megint eldobott a fejetek fölött egy teli söröspoharat. Csak akkor jössz rá, hogy valami nincs rendben, amikor szakadni kezd az eső. Megkocogtatod Nina vállát, és kérdően felemeled a kezed. Mi legyen? Vigyorogva megvonja a vállát, és ugrál tovább.

– Kimenjünk? – ordítasz a fülébe. Megrázza a fejét.

– Minek?

– Megázunk!

– Így is, úgy is! – jön a válasz, és ebben igaza van. Te is megvonod a vállad, és ugrálsz tovább. A két szám közti átkötőben már az énekes is emlegeti az esőt, de úgy tűnik, őket sem zavarja… épp ellenkezőleg! Életedben nem voltál még ilyen parázs bulin. A ráadás előtt megálltok szusszanni egyet, Nina neked dől, és az álladról a fülébe csorog a víz.

– Tuti, nem játsszák – lihegi, a kedvenc számára gondolva, aztán az első hangnál kihúzza magát. – Nem hiszem el!

Megfogod a derekát, és felemeled. Sűrű ahhoz a tömeg, hogy a nyakadba vedd, és ahogy visszaengednéd a földre, megfordul, és a nyakadba fonja a karját.

– Olyan boldog vagyok, Csirke – ordítja a füledbe, és szájon csókol. Olyan régóta várod már ezt a pillanatot, hogy le is mondtál róla, és döbbenetedben először majdnem hátrahőkölsz. Aztán átkarolod, és viszonzod a csókot, és próbálsz rájönni, mit mondhatnál, ha ennek vége.

1. Olyan boldog vagyok?
2. Én is?

negyedik fejezet, avagy voltak ilyen esték, sőt, még ennél jobbak is

Nina becuccol a sátorba. Te is mész vele, hogy átvidd Peugeot holmiját a fiúszobába, aztán hagyod, hadd rendezkedjen kedvére. Fmr is bemegy, és nemsokára halk beszélgetést és nagy vihogásokat hallotok. Ezek szerint jól érezted, és Nina csak előtted nem hajlandó angolul beszélni…

Visszatérsz az asztalhoz, és vennél még egy kakaóscsigát, de Asu maga elé pakolta az összest. Amikor el akarsz venni egyet, védelmezően ráborul, mire tarkón csapod, és arccal beleesik a péksüteményekbe. Ahogy feltápászkodik, az egyik csiga a homlokára tapad, és az állán is ragacsos, feketés kakaócsík fénylik.

– Nagyon sátánian nézel ki – susogja Asa olvadozva. Ránézel az asztalon maradt kakaóscsigákra, és undorodva rázod meg a fejed. Nem lehetsz benne biztos, hogy a csigákra nem ragadt át valami emberi fogyasztásra kifejezetten alkalmatlan, olcsó gótsmink. Inkább lecsapsz az utolsó óriásperecre, az úgyis jobban megy a sörhöz.

– Mi a mai terv? – érdeklődik Tomi teli szájjal. Beletolja az arcába a túrós táska maradékát, és maga elé húz egy programfüzetet. – Evve maffuvam a maffumpafum – csámcsogja –, evü bevü…

– Nyeld már le, basszus! – förmedsz rá, mire rövid szünetet tart, és megismételi.

– Este Motörhead a nagyszínpadon, előtte pedig Tankcsapda! – Lapoz kettőt, és elkeseredetten felnyög. – Jaj, ne már, a metálszínpadon meg ma van HC nap, nem hiszem el!

Nagyot sóhajtasz. Ezek szerint ma még tovább szakad szét a társaság: ahogy téged nem lehetne lebeszélni arról, hogy élőben lásd Lemmy szemölcseit, úgy Tomitól sem várhatod, hogy lemaradjon a saját undergroundja saját hőseiről.

– Mi meg a világzenéhez megyünk majd – csilingel közbe Asa –, és utána elvonulunk hullócsillagokat nézni!

Kicsit elkerekedik a szemed, de nem szólsz egy szót sem. Bárki mást kiröhögnél, hogy mit finomkodik, elvonulnak „hullócsillagokat nézni”, hát persze! De Asából nem nézel ki ilyen összetett gondolatokat… Alighanem tényleg hullócsillagokat akar vadászni. Egy fénytechnikával masszívan megtolt gigafesztivál mellett. Ahol a fényszennyezéstől a holdat sem nagyon látni, nem hogy egy meteorrajt, de ha A Sötétség Párja ki akar ülni szúnyogeledelnek, egészségükre.

– Azért a Motörhead az Motörhead – jegyzi meg Asu. Végre leesik a homlokáról a kakaóscsiga, elkapja, és jó ízűen beleharap. Láthatóan nem zavarja, milyen zord tekintetet vet rá csipkés lelkű szerelmese.

– Na jó, és addig?

– Nézzünk körbe, mi mindent lehet csinálni!

Összevonod a szemöldököd, és Tomikára nézel. Nagyon ártalmatlanul tömi a fejét, de biztos vagy benne, hogy emlékszik még, mi történt, amikor tavalyelőtt végig próbáltátok a fesztivál közepére telepített kalandparkot.

– Megyünk bungee jumpingolni? – néz fel Asu kaján vigyorral.

– Kuss – jelented ki, és összegyűröd a sörösdobozodat. Elég kínos volt a daru tetején szembesülnöd vele, hogy a tériszonyod nem múlt el a fejsérüléstől.

Nina és Fmr is előkerülnek, és hosszasan egyezkedtek, hogy ki, mikor, mit, merre szeretne, hol érdemes rá várni, és hol nem. Mire ezzel végeztek, lassan már ebédidő lesz, legalábbis Tomi szerint, akit úgy tűnik, nem nagyon hatott meg, hogy az előbb falt fel egy kisebb pékséget.

Végül csak elindultok, és a tűző napsütésben körbevonszoljátok magatokat a fesztivál területén. Fmr vesz magának fesztivál pólót, hátizsákot, Trabantos fémbögréből a teljes készletet, Tomi inkább a kajasátrakat keresi. Asut elrángatja a házasságkötő sátorhoz Asa, aztán ott ragadtok egy koradélutáni koncert előtt. Tomi elmegy sörért és sosem tér vissza, te pedig tovább ballagsz a két lánnyal, és az élet császárának érzed magad, hogy két ilyen csodaszép szőke nő között lépdelsz, és ráadásul csak az egyikük természetes szőke! A másikuk rendes, festett platina.

Eszedbe jut, hogy egyik szőkéhez sincs sok közöd, és az érzést módosítod az élet alkirályára. Alkirály-helyettesére. Recepciósára.

Ezzel együtt is jól telik a nap. Egy ponton visszaértek a sátorhoz, Fmr a batikolt szoknyát batikolt ruhára váltja, Nina kölcsönveszi Peugeot egyik baseball sapkáját, te csak toporogsz egy sort, mert valakinek azt is kell, aztán mentek tovább. Tomi újra hozzátok csapódik, Nina elkanyarodik, és viszi Fmrt, Asu megjelenik egy sörrel a kezében, megkönnyebbülten vigyorogva, hogy Asát sikerült letennie egy tarot-műhelyben, ahol „jövőt alkotnak”, bármit jelentsen is az.

– Egyelőre vízfestékkel pacsmagoltak A3-as kartonokra, de állítólag később beállnak élő kártyalapoknak is – magyarázza, miközben olyan hevesen nyakalja a sört, hogy a hab lecsorog az állán –, és azt akarta, hogy megvárjam, és majd mi leszünk a Szeretők, de meggyőztem, hogy ezzel a parázsló nézésével neki igazából egy formabontó és csábító, női Ördögnek kell lennie, úgyhogy elengedett. Imádom, imádom, de néha azért szeretnék az asztrális csakrakirakáson kívül másról is beszélni!

Egyetértően hümmögsz, bár te nem csak néha szeretnél másról beszélni, hanem nagyjából mindig. Asztrálcsakra… micsoda? Mindegy.

Mire végeztek a következő sörökkel, ideje már a nagyszínpadhoz menni. Bementek a tömeg mélyére, és végig ugráljátok a Tankcsapdát, aztán amikor a koncert végén az emberek egy része eltikkadtan a sörpultok felé veszi az irányt, ti tovább fúrjátok magatokat a sűrű masszában a színpad felé. A Motörhead végtelen energiarobbanás, és amikor mégis elmúlik, kimerülten tántorogtok a keverő felé. Mint mindenki más, ti is egyezményesen a keverő mögött, balra találkoztok minden koncert után. Kicsit gyászolod a cipődet (lábujjaid már nincsenek, azokat fölösleges – péppé taposták őket), és gyanakodva nézed a mellkasodon a teljes talplenyomatot (43-as Martens, bal láb, belső talpél kopott, jó csámpás lehet a gazdája, szakérti meg Tomi, akinek a pólója lett jobb oldalt ujjatlan), de tulajdonképp nem tört el sok csontod, és ha igen, akkor is megérte.

A keverő mellett végre sikerül Peugeot-val is összefutnotok.

– Na milyen a chateau? – ordítja. Így, Motörhead után mindannyian erősen halláskárosultak vagytok, és te a torkodat is szétüvöltötted, úgyhogy csak mutatod neki, hogy király.

– A micsoda? – ordít vissza Tomi. Látszik, hogy nem olvasott elég csilláronlengős kalandregényt, vagy csak nem tanulta meg, hogy kell kiejteni a furcsa francia szavakat.

– A palazzo!

– A sátor?

– Az!

– Miért nem azt mondod! – bődül fel Tomi, akit nagyon idegesítenek ezek a véletlenszerűen odavetett idegen szavak.

– Na milyen?

Látod, hogy Tomi elsápad, és alighanem lepereg a szeme előtt az élete, mert most bizony neki kell majd elmagyaráznia, hogy Nina kidobta a szobájából, de mire belekezdene, a tömeg elsodorja Peugeot-t. Embert nem láttál még úgy megkönnyebbülni, mint most Tomit. Előre görnyed, és akkorát fúj, hogy kis porfelhő kavarodik körülötte. Vigyorogva felnéz rátok, aztán hirtelen kiegyenesedik.

– Fussunk, mielőtt megtalál!

Amúgy is futnotok kérne, hogy átérjetek a metálszínpadhoz Tomi kedvenc együttesére. Neked már nincs erőd egy újabb pogózáshoz, de ő előre zúz, és nemsokára látod, ahogy huszadmagával felmászik a színpadra, és a tömegbe veti magát – ez minden rendes HC koncert velejárója, akárcsak az, hogy a színpadhoz közel százkilós emberek esnek a fejedre. Úgy döntesz, egy estére elég egy teli talplenyomat a mellkasodra, és inkább hátrahúzódva figyeled az eseményeket. Néha megrázod a fejed. Az együttes tagjai megállás nélkül ugrálnak. Az idő kétharmadát a levegőben töltik, és hiába csak egy óra a koncert, szerinted az már bőven az emberi állóképesség határain túl van, amit művelnek.

Tomi izzadtságtól csatakosan tér vissza. Nem szeretnél belegondolni, ez mekkora részben az övé, és mekkora részben másé, csak megjegyzed, mindenképp el kell terelgetned zuhanyozni, mielőtt lefekszetek aludni, különben reggelre szétválaszthatatlanul ráragad a polifoam.

A folyadékpótlás viszont fontos, és el is mentek sörért. Végre Ninát megtaláljátok, aki a kérdésre, hogy Fmrt hol hagyta, csak int a csillagok felé. Reméled, ez nem azt jelenti, hogy leütötte és elásta két sátor közé, vagy ha igen, senki sem fedezi fel a dolgot a fesztivál vége előtt. Tomi magába dönt két korsó sört, és visszapattog a színpad elé, te viszont unod már a HC-t, és Nina is táncolni szeretne, úgyhogy elindultok keresni egy valamivel slágerorientáltabb kocsmát.

Azt hitted, hogy ma éjszakára már kitomboltad magad, de rá kell jönnöd, hogy más ritmusban igenis képes vagy még órákon át ugrabugrálni. Az egyik számnál kicsit hiányzik, hogy Tomi nincs ott veletek, mert ennél a refrénnél akkorát szokott ugrani, és megfordul közben és te jó ég, az milyen jó, és mire felnézel, már ott vigyorog és pattog veletek. Elmondhatatlanul jó érzés az éjszaka meghatározhatatlan mélyén ugrálni a barátaiddal egy fesztiválon, és az sem érdekel, hogy kezd veled forogni a világ, az sem, hogy Tomit még el kéne vinned lecsutakolni, és az sem, hogy Nina nem veled fog egy sátorszobában aludni, hanem egy vadidegen hippivel. Összekapaszkodva ugráltok és ordítjátok a szöveget, a pillanat tökéletes, és az is a szépségéhez tartozik, hogy két számmal később véget ér.

Gyalogoltok vissza a sátorhoz a forró nyári éjszakában, és Tomi cikkcakkban halad egyik útpadkától a másikig. Egy ponton összecsuklik és leül a földre. Összenéztek Ninával, aki csak megvonja a vállát, és te is tudod, hogy nincs választásotok. Leülsz Tomi mellé a földre, és megbököd, hogy ellenőrizd, nem aludt el.

– Kelj fel, Tomi! – duruzsolod barátságosan. Csak nyög egyet.

– Kelj fel! – hajol oda hozzá Nina, mire Tomi nyűgösen felmordul. Nina gyengéden sípcsonton rúgja. Tomi a nyakadba borul, alig bírod lefejteni a nyakadról a karját, mielőtt megfojt.

– Vigyél vissza a satuba – motyogja sírósan. Elsőre nem is érted, mire gondol, aztán összeáll a kép.

– Sató, Tomika. C-h-a-t-e-a-u. Tudod, ahogy Pözsó is… mindegy, azt most nem betűzöm le, jó?

– Sapó – csuklik össze a barátod. – Egy sapkában lakunk, Csirke? Egy nyomorult sapkában?

– Elég nagy sapka – jegyzed meg a részegek éleslátásával. – Mondhatni, süveg. Na de akkor, ha neked nem jó a palazzo sem, meg a chateau sem, akkor mi legyen? Palotának nem hívhatjuk, Asu mindig azt hinné, haza akarjuk zavarni Várpalotára! Legyen palace, mint a dizsi Siófokon?

– Pelisz – kóstolgatja az újabb idegen szót Tomi, és ellágyul az arca. Tavaly nyáron lementetek pár napra a Balatonra, és kis híján agyonvertek titeket a diszkó előtt, de Tomika szereti az ilyesmit. – Menjünk vissza Siófokra! – jelenti ki, és meg sem lep, hogy amikor másnap délben felkelsz, a sátor homlokzatán ott ékeskedik a három rajzlapon széthúzott felirat.

SI ÓF OK

– A foglalkoztató konténerben kicsit csúnyán néztek ránk, amikor Tomi lerabolta a zsírkrétákat, de aztán meggyőztem, hogy a szivárványszínt hagyja ott a kicsiknek – jegyzi meg Asu. Ölni tudnál a kihűlt kávémaradékért, amit a horpadt műanyag pohárban dédelget.

– Azt hittem volna, estig meg sem fog tudni mozdulni! – morogsz, és valami innivaló után néznél.

– Ó, a manólány favágóteája csodákra képes! – vigyorodik el Asu, és az asztalon hagyott bögrékre mutat. – Még angolul is megtanult tőle annyira, hogy elkísérje vásárolni, úgyhogy nemsokára lesz reggeli. Eléggé főnyeremény ez a csaj, különösen így, reggel… tizenhárom húsz felé.

Csak nyögsz egyet, mert bármennyire hatékony is a favágótea, te most akkor is egy olvadt műanyag ízű kávéra vágysz.

Nagyon erősen sugározhatod az igényed, vagy Fmr különösen jó telepata, mert amikor visszatérnek Tomival és Ninával a bevásárlásból, a kakaóscsigák és lekváros bukták, az ásványvíz és a gyógysör mellett egy eldobható műanyag tányért is hoznak, rajta, mint tálcán, öt vékonyka, fehér műanyag pohárral.

– Neked rögtön kettőt kértünk – kiabál Nina, és kis híján leborítja az összes kávét a földre. Szerencsére időben átveszed tőle a tányért, így megmenekül a páratlan kincs. Leteszed az asztalra, s rögtön fel is kapod az egyiket, amiben egy félbehajtott keverőpálcika (és feltehetően öt cukor) van: évek óta így különböztetitek meg, melyik a te kávéd. Az sem érdekel, hogy végigégeti a torkod, bedobod, mint egy felest.

– Ez jó volt – krákogsz, és leülsz. Magad elé lapátolsz egy kisebb halom péksüteményt, és falni kezdesz: az egész éjszakás ugrálás után úgy érzed, az asztalt is meg tudnád enni éhségedben.

Reggeli közben Tomi végigpörgeti a programot, és próbáljátok kitalálni, mivel üthetitek el az időt az első koncertekig. Irtózatos meleg van, a jéghideg ásványvíz sem segít rajta.

– Elmentünk a vízifoci mellett – magyarázza Tomi teliszájjal –, ott pancsolnak a népek ebben a felfújható medencében, annyira jónak tűnt!

– Ú, én hallottam, hogy van csokifürdő! – csillan fel Asa szeme. – De persze, csak akkor jó, ha étcsokis.

Fmr valami lazító jógaórát talált a programfüzetben, Nina pedig kipróbálná a babzsák foteles koktélbárt.

– Mindig úgy iszunk, mintha muszáj volna – magyarázza –, mi lenne, ha egyszer élveznénk is végre?

Mindenki rád néz, mintha tőled várnák a döntést.

1. Vízifoci, hmm, nem is rossz ötlet! És máshol, máskor úgysem nagyon lenne alkalmatok kipróbálni!
2. Csokifürdő???? Szinte érzed, ahogy a bal vállad fölött megjelenik a kis cukorördög, és azt duruzsolja a füledbe, ezt ki kell próbáni. Sajnos a jobb vállad fölött lebegő cukorangyalka is ugyanerre biztat.
3. Jóga? Egyszer azt is ki kell próbálni… és igazán illene valamiben Fmr kedvére tennetek, ha már két napja ő reggelizteti az egész társaságot.
4. Koktélbár… szinte érzed a jégbehűtött gin tonic ízét a szádban, és a puha babzsákfotelek gondolatára csak még kényelmetlenebbül fészkelődsz a kemény padon.

vannak rövid fejezetek is (ez a harmadik?)

Elveszel egy bögrét, és leülsz az egyik kempingszékre. Meg mertél volna rá esküdni, hogy mindent bepakoltatok a sátorba, mielőtt elindultatok előző este Ricsesék koncertjére, de ki tudja, lehet, hogy Peugeot már kirendezkedett kora reggel, csak nem ébredtél fel rá, vagy te hoztál ki mindent még éjjel zuhanyozás után… előtt… közben… furcsább dolgok is történtek már egy fesztiválon.

A favágóellenes tea meglehetősen hatékony, örülsz is, hogy nincs rajtad a kockás flanelinged, mert biztos leolvadt volna rólad, és az erdőirtási terveid is elpárologtak. Persze ez azért is lehet, mert harmincöt fok van, és mert amúgy sem volt még fejsze a kezedben élete… ööö… volt éjjel egy pont, amikor egy viking fejszével pózoltál? Basszus. Volt éjjel egy pont, amikor egy viking fejszével pózoltál. Persze feltehetően azt sem favágásra tervezték, hanem az ellenfél koponyájának minél hatékonyabb meglékelésére, és a puszta gondolatra fojtogatni kezdi a torkodat a bestiális death metal hörgés, ami az ilyen pózok mellé jár.

Inkább csak krákogsz egyet.

– Fáj a torkod? Kérsz egy kis mézet? – érdeklődik a hippilány. Hegyes kis orra van, széles szája, és szürkéskék szeméről a jeges tenger jut eszedbe, ami ebben a hőségben kifejezetten üdítő. Halványsárga haja két görbe fonatban lóg a vállán, és először nem is tudod, mi olyan furcsa benne, aztán rájössz, kipirult arcában úgy világít a szemöldöke, mintha tejszínnel rajzolta volna föl. Mindig meglep, ha egy nő természetes szőke.

Krákogsz még egyet, és intesz, hogy nem. Már csak azért sem, mert egészen biztos vagy benne, hogy nem hoztatok mézet – igaz, teáskannára sem emlékszel.

– Csirke vagyok.

– Efemer.

Ez egy név?, gondolkozol el rajta, de igyekszel nem mutatni a meglepetésedet. Elvégre mit értesz te az idegen nevekhez, és amúgy téged sem Csirkének anyakönyveztek! Efemer. Hát akkor így hívják.

Hümmögsz egyet. Lennének kérdéseid, de kicsit félsz tőle, hogy már hallottad rájuk a választ, csak elmosta a turbonukleáris rénszarvaspálinka.

Szerencsére épp elfogy a tea, amikor éktelen csörömpölést hallasz a sátorból, máskülönben biztos leöntötted volna magad. Vekkercsörgés – ezt is hoztunk? …igaz, a teáskészlet után már meg sem lep – aztán csattanások és káromkodás. Oké, ezek szerint Tominak mégis sikerült megtalálnia a hálózsákot, legalább annyira, hogy a lábára csomózza, és most ne tudjon felkelni. Pár pillanattal később barátod kizuhan a sátorból, és rémülten rád néz.

– Nina! – kiáltja. Körbenézel.

– Még nem érkezett meg – nyugtatgatod. Tomika hevesen gesztikulálva próbálja kifejezni magát. 

– Hát mert! – néz rád. Nem érted. – Hát mert nem tudja, hova vertük a sátrat, mert nem oda, ahová tavaly, és megbeszéltük, hogy tizenegyre kimegyünk elé a bejárathoz!

– Ó. – Aggódva nézel az órádra, mert Nina nem szokta jó néven venni, ha a bolondját járatják vele. Öt perc múlva tizenegy.

– De hát te húztad fel a vekkert, hogy semmiképp se aludjunk el! – kalimpál Tomi. Újabb dolog, amire nem emlékszel, és megfogadod, hogy zölden világító italokat sem iszol soha többé. Felpattansz.

– Oké, akkor húzzunk!

– De át kell öltöznöm! – visít Tomi. Végigméred, és arra gondolsz, hogy tulajdonképp fesztiválkompatibilis ez az enyhén foltos, nagyon gyűrött póló is, de legfeljebb az utolsó két nap.

– Jól van, én kimegyek Nináért, te szedd össze magad, meg egy kicsit a sátrat is!

Efemer kérdően néz rád, de csak a vállad fölött kiabálsz vissza neki.

– Megyek és hozom egy barátunkat! Adj Tominak favágóteát!

Kész szerencse, hogy ilyenkor nem csak ti szoktatok még másnaposan fetrengeni, de mindenki más is, és az amúgy zsúfolt utacskák, ösvények most szinte üresek. Majdnem kivered valaki kezéből a halványfehér rántottával teli műanyag tányért – te jó ég, reggelizni is kéne, de nem ott, ahol ezt kutyulták – kis híján hanyatt esel egy kólás palackon – igazán taposhatnák laposabbra – de tizenegy óra négy perckor a bejáratnál vagy. Nina a hátizsákján ül, és egy vadidegen sráccal vihorászik.

– Helló Csirke! – néz fel rád, amikor meglát, és integet, de fel sem kel, és a vihorászást sem hagyja abba. Álmaidban nem egészen így képzelted ezt a jelenetet. A térdedre támaszkodva próbálod kifújni magad.

– Bocs a késésért – zihálod.

– Semmi baj – veti oda, és egészen biztos vagy benne, hogy nagyon, nagyon nagy baj van. Nina felkel, és felsegíti a srácot.

– Akkor a koncert után a Borozóban – mondja mosolyogva. Összepuszilkodnak, és az idegen integetve elhátrál. Kicsit értetlenül és nagyon dühösen nézel utána. Csak négy percet késtél! Ez még fesztiválon kívül is semmiség!

Nem ajánlod fel, hogy viszed a hátizsákját, Nina alighanem letépné a fejedet, ha ilyen idétlenségekkel nyaggatnád.

– Ez ki volt? – Végül csak nem bírod tovább. Nina megvonja a vállát.

– Nem tudom, most találkoztam vele, de elég jó arcnak tűnik!

Magadban morogsz: a fickó a legkevésbé sem tűnt jó arcnak, rettentő nyálas képe volt, és önelégült vigyora.

– Na és milyen a palazzo? – veti fel Nina. Onnan ismeritek, hogy egyik nyáron együtt járt intenzív olaszra Peugeot-val, de ennek ellenére idegesít, amikor ilyen könnyedén átveszi a barátodtól a sznob hülyeségeit. Különösen, hogy nincsenek túl jó híreid a palota kapcsán.

– Majd meglátod.

Nem fejted ki bővebben, mert egyelőre az sem világos neked, Efemer csak reggeli teát főzni ugrott át, de nagyon gyanús, hogy valamilyen elrendezésben ő is hozzátok költözött. Ha nem új Peugeot barátnője, akkor mindenképp nagyon kínos lesz a dolog, mert csak te tudsz annyira angolul, hogy meghívhattad. Épp csak miért tettél volna ilyet?

De ha nem veletek lakik, akkor miért a ti asztalotoknál, a ti holmitokkal, és nektek főz teát?

Láthatóan Nina sincs beszédes kedvében, úgyhogy szótlanul ballagtok tovább. Hamar megérkeztek a sátorhoz – legnagyobb meglepetésedre egyszer sem tévedsz el közben – és döbbenten állsz meg a látvány előtt.

Az asztal mellett sorban, mint valami iskolai kiránduláson, ott ül Tomi, Asu és Asa. Mindegyikük előtt egy gőzölgő bögre, de az asztalra oda van készítve egy palack gyöngyözően hideg ásványvíz, néhány gyönyörűen deres sörösdoboz, és pár szétszaggatott papírzacskón egy halom péksütemény. Túrós táska, kakaós csiga, kifli, két óriásperec. Efemer épp egy újabb adag teát tesz fel a kempingfőzőre, és amikor meglát titeket, elmosolyodik.

– Kértek reggelit?

Nina egy pillanatra döbbenten áll, aztán ledobja a táskáját.

– Ez kicsoda? – kérdezi a többiektől. Szándékosan rá se néz Efemerre.

– Efemer? – int a levegőbe Asu.

– Eff, emm, err? – kérdez vissza Nina, mintha azt próbálná kideríteni, ez vajon miféle mozaiknév lehet. Elkerekedik a szemed. Ez az eshetőség eszedbe sem jutott. A hippilány előrelép, és kezet nyújt Ninának. Nina kicsit undorodó mosollyal viszonozza a gesztust. – Nina. Te hogy kerülsz ide? Peogeot máris becsajozott?

Fmr értetlenül néz egyikőtökről a másikra, aztán megrázza a fejét.

– Bocs, nem értem – jelenti ki angolul. Nina elkeseredetten felnyög. Régebben ő volt a legjobb angolos a társaságban, de mióta te egy stoptáblával egyszerre a fejedbe verted az egész nyelvet, nem hajlandó megszólalni sem.

– Azt kérdezi, hogy Peugeot barátnője vagy-e? – fordítod, mert tulajdonképp te is kíváncsi lennél a válaszra. Fmr értetlenül ráncolja a homlokát.

– Peugeot? – kérdezi, aztán felderül az arca. – Ja, a srác, akié a sátor, említettétek már! Nem, nem került még elő, de vigyáztam a holmijára, szóval remélem, nem lesz dühös. Reggeli?

Mondanád, hogy elment az étvágyad a hirtelen fordulattól, de nem lenne igaz, úgyhogy csak megvonod a vállad, leülsz, és felmarkolsz egy kakaóscsigát, és felpattintasz egy gyógysört. Pár kérdés, és kiderül, hogy Fmr Alexék haverja. Jobban mondva Alexék énekesnője, de itt levált a fiúkról, mert holnapután este jön egy norvég banda, akiknek szintén énekel, és majd velük megy tovább, és majd Prágában érik be az Íshrafnt, de a turnémenedzser elszúrt valamit, és nem szerzett neki szállást, és amikor ott állt éjjel háromkor a csomagjaival, te lovagiasan felajánlottad neki, hogy alhat nálatok.

– Mondtad, hogy a palackozóban az egész bandának van hely, ha kell – magyaráz Tomi tele szájjal.

– Palackozó?

– Hát ahogy Peugeot hívja a sátrat. Szóval akkor hazajöttünk, és Peugeot nem volt itthon, szóval mondtad Fmrnek, hogy alhat ott, és tökre úgy néztél ki, mint aki tudja, miről beszél, és tök gáz, hogy nem emlékszel semmire.

Pislogsz párat, aztán megrázod a fejed.

– Oké, tényleg nem emlékszem semmire. De hát akkor sem dobhatjuk ki.

– Ja, persze – bólogat Tomi. – Nem dobhatjuk ki. De Peugeot irtó pipa lesz, amikor visszajön, hogy egy idegen alszik a sátrában. Tiszta népmese, ki ivott evett a gyrosomból, ki ivott a sörikémből, ki alszik a sátracskámban?

Nagyot sóhajtasz, és megdörzsölöd a homlokod.

– Hát azért ha Nina és ő is a mi szobánkban alszanak, akkor rohadt szűkösen leszünk.

– A ti szobátokban? – vág közbe Nina. – Mi az, hogy a ti szobátokban?

– Peugeot közölte tegnap, hogy csajozni akar, és az egyik szoba csak az övé.

– Hát a frászokat – Nina nagyon határozott, és kicsit örülsz, hogy ezt a meccset ő fogja lejátszani Peugeot-val, eredménytől függetlenül. – Pláne, ha ez a… teaszüttyögtető is itt marad. Lesz egy fiúszoba meg egy lányszoba, aztán kész. Ha Peugeot-nak nem tetszik, hozhat még egy sátort.

1. Jól van, ez így tökéletes, ahogy van… Amúgy sem alhatnál kettesben Ninával (pillanatnyilag abban sem vagy biztos, hogy tényleg ezt akarta volna, és nem csak nagyon félreértettél dolgokat), akkor legalább férjen el mindenki! Fmrnek is biztos kényelmesebb lesz egy másik lánnyal laknia, mint egy másik lánnyal és még két fiúval. Ráadásul ki tudja, lehet, hogy ha a két lány kettesben marad, Nina is elkezd megint angolul beszélni? Mindenki csak nyerne ezzel a leosztással. Ráadásul az egészet valaki más játssza le Peugeot-val, ha előkerül. Szerencsére Ninától még ő is tart, úgyhogy hátradőlhetsz (ne, minkább ne tedd, a padon nincs támla), ez a probléma megoldva.
   
2. Oké, de azért ez mégis csak Peugeot sátra, és milyen dolog már, hogy kitúrjátok a saját szobájából, csak azért, mert te atomrészegen meghívtál valakit! Arról nem is beszélve, hogy Nina így aztán végképp elérhetetlen távolságba kerül, míg ha mindannyian egy szűkös sátorrészben lesztek, akkor egy ponton kénytelen lesz hozzádbújva aludni, ez elkerülhetetlen és sorsszerű. Ráadásul nem kell Peugeot-val sem összeveszned az egész miatt, és az nagyon jó lenne ám, mert Peugeot egy aljas rohadék, és még a hozzád hasonló, péncélozott lelkű fémharcosok lelkébe is páros lábbal bele tud taposni.