Szerdán újfent voltunk korcsolyázni, svájci kollégák is jöttek, egész jól sikerült. Befejeztem a szörnyeteg puzzle-t, soha többé nem akarok olyan puzzle közelében lenni sem, ami nincs még kirakva és legalább két különböző technikával összeragasztva, irtózatos nagy harc volt! ...és végtelen időelbaszás, nyilván ez a nagyobb baj vele. Mondjuk az érdekes élmény volt, amikor egy-egy nehezebb részen éreztem, hogy máshogy kattog az agyam, máshogy látok, teljesen érzékelhető volt, hogy máshogy működik a rendszer, de hát ezen a kevés érdekességen túl nem szolgált sok előnnyel a hetekig tartó küzdelem.
Nekiláttam átválogatni az athéni képeket, és csak szemléltetném, hogy mi volt a legcsodálatosabb az egész utazásban, ami csúnyán maga mögé utasította az egész akropoliszi kőhalmazt és az összes boldogan mosolygó küroszt, de még a vidám borjúval a nyakában pózoló szakembert is, pedig ő aztán nagyon szeretetreméltó volt:
Narancsfák. Gyümölcstől roskadozó, szépséges narancsfák mindenütt. Az egész városban. Az összes utcán.
