Lusta vagyok írni, fáradt és unott; vagy csak nem ide tartozik, amin rettentően jár az eszem; vagy csak minek. Nagyjából ezek vannak, nagyjából ebben a sorrendben.
Huszonöt év fáziskéséssel teljesen rácsavarodtam a Corrosion of Conformity-re, részint azért, mert a mellettem ülő kolléga rengeteget tanácskozik emberekkel rohadt hangosan, és a gondolataimból sem tudom végigvinni fél szót sem, nem hogy dolgozni. Vannak azért helyzetek, amikor nosztalgiával révedek vissza a kussban fordítós időkre. Oké, hogy mindig fúrtak, de hát itt is mindig fúrnak, egy félkész épületben ülünk, mindig fúrnak, mindenhol fúrnak, csak még a tetejében ordítva csocsóznak, pingpongoznak és xboxoznak is a szobánk előtt. Kifogtuk a legjobb sarkot.
A helyzet valószerűségét azt hiszem, a sötét, szűk belső lépcsőház fordulóiba festett A kis herceg idézetek lőtték ki az űrbe, néha, amikor megyek haza, úgy érzem magam, mintha egy díszletben bolyonganék. Egy nagyon furcsa világ nagyon furcsa díszletében, a kiglancolt, szinte már huszonegyedik századi Corvin sétányon a szomszédos gettómaradvány lakói vitatják meg börtönélményeiket, a plázában télen-nyáron rosszul szintetizált csokoládéaromát kevernek a levegőbe, az egész nem valóságos, eltűnhet bármelyik pillanatban, lekapcsolhatják a reflektorokat, álomszerű minden. Még az átmeneti irodával kapcsolatban sem volt ilyen bizonytalan érzésem, az minden dobozszerűsége dacára valós hely volt, szerettem, rohadt személyes és önző okokból, persze, de szerettem. Ezen a helyen viszont csak meglepődöm, amikor néha sikerül ráébrednem, hogy tényleg létezik.
Rengeteg sok mindent el kéne intéznem (lemondani, átállítani, szervizbe vinni, időpontot kérni, asztalt foglalni), csupa olyan dolgot, amihez tagolt mondatokban el kell magyaráznom idegeneknek a szándékaimat, márpedig én erre életemben sosem éreztem magam képesnek. Nem, nem lesz jobb, minél többet csinálom, a legkevésbé sem lesz jobb tőle. Szerencsére azért az élet nem csak ebből áll, néha hazafelé rajzolok a Duna-parton, írok a villamoson, és lassan már egész szépen ki tudom festeni a szememet.
