nagyon péntek

Reggel a villamosmegállótól az irodáig először csak szemerkélni, aztán rendesen esni kezd az eső. A kedvem is ilyen ütemben romlik, és a szellemi képességeim sem javulnak, legalábbis kávézás közben már a tagolt beszéddel is gondjaim vannak (ehhez persze hozzájárul az is, hogy a mondat közepén emberek csörtetnek át a konyhán, és hirtelen több felé kell figyelnem; bár tudnám, miért kell*). Később ugyan jól tudok valamit, de ez még nem elég ahhoz, hogy méltósággal viseljem a nap hihetetlen nyűgjét: semmivel sem haladok, a neontól szédülök, annyi mindent kéne csinálnom, ha működne az agyam.

Laptop tokokat nézek, nem találok, miért csak táskákat gyártanak? Nem tudom értelmezni a házhoz szállítási feltételeket. Így ne is szállítsanak nekem sehova. Katalónia kikiáltja a függetlenségét, az amerikaiak tanulgatják a kleptokrácia szépségeit, fajok halnak ki, és Madagaszkárban dúl a pestis. Már négy nap lemaradást gyűjtöttem inktoberből így a hónap végére, de ennyi neonfény után nem látok rendesen, és aludnom is kéne.

Igazából már a jövő hétvégét várom, mert ez a mostani nem lesz elég semmire.

* A legutóbbi nagy céges bulin volt egy pont, amikor körülbelül tízen-tizenöten X szórakozóhelyről átvonultunk Y szórakozóhelyre: a rövid gyalogutat én nagyjából azzal töltöttem, hogy a legelöl sietők és a leghátul andalgók között rohangáltam, hogy "várjuk meg a többieket a piros lámpánál, nem, nem, vannak még hárman, akik lemaradtak", majd vissza a leghátsókhoz, hogy tudják-e még, merre vagyunk. A történet egyetlen pontján sem értettem, miért kell ezt csinálnom, hát mindenki felnőtt ember és elboldogul magában, de egyszerűen. muszáj. volt. Előző életemben szerintem border collie voltam, más magyarázatot nem találok.

új dolgok jönnek, régiek mennek

Laptop küldetés teljesítve. Megkérdeztem öcsémet, aki velem ellentétben ért a számítógépekhez, és ezt a választ kaptam: "nagyon jó gép, még így is hogy 6 hó garancia van rá. A másik mellett csupán a 3 év gari szólt" szóval újra Lenovo (és végül 9 hónap garanciát kaptam rá). Bár a mezítlábasnál valamivel jobb videókártya miatt akadt meg rajta a tekintetem, sárkányvadászattal egybekötött világmegmentésre nem lesz elég (nem baj, legalább nem fog hirtelen átesni az életemből másfél hónap mindenféle pixel alapú valóságokba).

Holnap lesz Anathema koncert, és miután áprilistól szeptemberig mindenféle átlátszó kifogásokkal nem vettem meg a jegyet, egy ponton be kellett ismernem, hogy én valójában nem akarok elmenni megnézni őket. Igen, húsz éve megváltoztatták az életemet, katalizáltak egy csomó céltalan és elfojtott hülyeséget bennünk és körülöttünk, és igen, tudom, hogy minden más és egyértelműen sokkal unalmasabb (ám nem feltétlenül rosszabb) lenne, ha az a koncert ott és akkor kimarad - de ez itt és most nem kell, nem kell, nem érdekel. Az elmúlt három lemez egyikét sem sikerült egyben végighallgatnom, az utolsóról konkrétan egy számból sem bírtam negyven másodpercet fegyelmezetten végigülni. Reakcióim az arclekarmolástól a heves káromkodáson át a hitetlenkedő röhögésig terjedtek: biztos jó ez, de nem nekem. Ettől persze még mehetnék koncertre, legalább öt-hat koncertjükön voltam már azóta, hogy számomra értelmezhetetlen zenét játszanak, de azt hiszem, most ráuntam végleg. Ráuntam tényleg. Szeretem őket, cukorborsók és aranyosak, de ha csak zoknit teregetek odahaza péntek este, már akkor is hasznosabban és szórakoztatóbban töltöm el az időmet.

Amúgy pedig három nap lemaradásban vagyok az inktoberrel, ajjaj, durva lesz az az október 31. éjjel, amikor megpróbálom majd (ezt is) behozni.

nem túl határozott életjel

Mondanám, hogy ó, a rengeteg félkész poszt, amit nincs időm befejezni, de az igazság az, hogy többnyire elkezdeni sincs időm őket. Sok a minden, kevés az idő, álmos vagyok és nagyon, ráadásul az a kevéske gondolat, ami a fejemben kóvályog, nem áll össze mondandóvá sehogy sem.

Itt a végtelenül cuki vietnámi kolléganőnk, hétvégén voltunk libegőzni és Tatán, esett az eső, bezzeg a munkahét kezdetére kisütött a nap. Most már tényleg lépnem kéne valamit laptop ügyben (csak ahhoz egyszer korán el kéne mennem munkából, és akarok rá Office-t? Vagy nem akarok? És mi van, ha mégis inkább egy nagyobb gépet kéne vennem, amin elfut majd egyszer az Inquisition (amit amúgy soha nem lenne időm végigjátszani, szóval)? Vagy egy butábbat, ami olcsóbb?) valaki adjon döntésképességet, előre is köszönöm.

sóhaj, sóhaj, sóhaj

Nagyon lehangol a világ mostanában, fontos témákról sincs kedvem írni, mert még a haragnál is erősebb bennem az undor. Végtelenül fáradt vagyok, szombaton már a földön fekve hisztiztem, hogy neeeeeem akarok elmenni sehova sem, de esküvői koccintásokat akkor sem illik kihagyni, ha amúgy sírni tudnék a kimerültségtől. Ennek örömére nem aludtam sokat azóta sem, csak ennek a hétnek legyen vége, csak a következő hétnek legyen vége, nyilván teljesen értelmetlen ilyenekre várni.

ember tervez

Az egynapos csúszást végül csak szinten tartottam, arról pedig nagyjából gondolkozni sem gondolkoztam, hogy mit írok majd novemberben. De sokkal többet tudok a szuverén állam kialakulásáról és még emberekkel is találkoztam.

És a nap felfedezése: a stresszlabdánál idegesítőbb dolog a világon nincs. Valaki vegye el tőlem, mielőtt teljesen idegbeteg leszek!

döntések és tervek

Végül úgy döntöttem, megtartom a táskát. Egyértelműen kezdek becsavarodni, eleinte azt hittem, csak túl sok a forró csokis kávé, és attól pörgök túl megállás nélkül, de nem, ma már túlzott cukorbevitel nélkül is produkálom a tüneteket. Meg vagyok hibbanva, pedig ősz van, nem tavasz.

Vagy csak aludnom kéne? Nem kizárt.

Kifogytam a The Fall of Rome epizódokból, nekiláttam a Tides of History-nak, ha már Patrick Wyman az új titkos szerelmem (senki nem tudja olyan szépen mondani azt, hogy a ˈrɪvər ˈtiːʃə a mai Magyarország észak-keleti határán; gondolkoztam már rajta, hogy egyszer írok neki, hogy azt valójában Tisza, úgyis mint ˈtɪsə, hát nem vagyunk mi lengyelek, az sz az sz). Azt még nem tudom, ki az új történelmi szerelmem, mert hát Nagy Theodorik nyilvánvalóan, de Justinianus már azóta, hogy megtudtam, hogy a The Sarantine Mosaic Valeriusát róla mintázták. Ó, ezek a nehéz érzelmi döntések.

Ma már mindenképp be kell ülnöm valahova, hogy 1) pótoljam az egy teljes napos lemaradásomat így inktoberben (nem, az ötletlistát nem követem, de igyekszem minden nap rajzolni valamit) 2) nekilássak valami részletesebb tervnek a nanowrimo-ra, hátha akkor úgy esetleg véletlenül majd sikerül, mert most már évek óta mindig elbukom. Dicséretes eredménnyel, 35-40 ezer szavakkal, de elbukom.

Írhatnék még a breton palacsintázóról (nagyon jó és tökéletesen autentikus - pont ilyen galette-eket ettünk Saint Malo-ban, Lannionban vagy Quimperben is (Penmarc'h-ban nem, ott tettek élesztőt is a palacsintatésztába, mert perverzek)), de kicsit lusta vagyok hozzá, és nagyon éhes.

Nagyon-nagyon-nagyon éhes!!!

minden sokkal jobb

Csak mérhetetlenül álmos vagyok még mindig. Túléltem a fogorvost, az állásbörzét, a várakozáson felül is marha jól sikerült céges vacsorát (pedig alapból elég magasak már az ilyen eseményekkel kapcsolatban az elvárásaim) és másnap a korai kelést. A legnagyobb hülyeség, amit elkövettem mindezek után, az volt, hogy rossz pénznemben néztem meg egy elegánsabb kis hátizsák árát, pedig a vonatkozó HUF-ért nem biztos, hogy megvettem volna - de legfeljebb majd visszaviszem, van még három napom eldönteni, szóval ez sem akkora baj. Vettem egy kék bokacsizmát. Azt nem viszem vissza, az tökéletes.

További és bővebb beszámolókat vagy lesz erőm írni valamikor, vagy nem. Szerintem inkább nem.

nincsenek csodák

Ellenben van időpontom gyökérkezelésre.

A holnapi napom izgalmas lesz, éjszaka vinnyogva fetrengés, reggel egy kis munka, délben gyökérkezelés, utána elvben ki kéne mennem az állásbörzére a újoncokat fogni a cégnek (előfordulhat, hogy nem leszek meggyőzőerőm teljében - például a beszéddel úgy általában lesznek szerintem gondjaim - de nem biztos, hogy be tudnak helyettem rántani valakit), majd céges vacsora. Most azért el tudnám kicsit sírni magam, bár gyaníthatóan ebben nagy szerepe van a fültől torokig parázsló fájdalomnak.

hazaértem

Most akkor még várunk pár napot, hátha valami csoda folytán elkerülhető a gyökérkezelés. Őszintén, nem is tudtam, mi hiányzik (de ha rákérdeztek volna, a rettenetes fogfájás nem lett volna benne az első tízmillióban).