Nem érzem, hogy nagyon megváltoztam volna, de a hétfői koncerten legalább öt ismerősöm nézett át rajtam őszinte közönnyel, és egy részükkel emlékeim szerint konkrétan jóban voltam, amikor legutóbb találkoztunk. Ezek szerint mégis nagyon megváltoztam.
És az egyetlen markáns változás az elmúlt időben, ami az eszembe jut, az az, hogy november óta simára szárítom a hajam. Gyakorlatilag... megfésülködtem.
20.
Vagy három hétig nem látom, valahol vidéken dolgozik, Aganthban? Unganthban? Olyan zavartan motyogta, hogy nem hallottam rendesen, és nem mertem visszakérdezni, meg hát nem is számított. Csak néha jön föl meglátogatni a barátait, mondta aztán, és biccentettem, a szőke lányra gondoltam, aki fojtogatta, és nem lehetett rákérdezni, hogy most akkor pontosan kicsoda. Azt sem tudtam, én pontosan kicsoda vagyok ebben a történetben, sétáltunk, ettünk, hevertünk a fűben, és nem jutottunk túl azon, hogy megfogta a kezem, és én nem húztam el. Lehet, hogy mindkettőnknek csak a Föld kellett, a megnyugtató tompaság, a hallgatag, öntudatlan vizek, a sápadt virágok emléke.
Néha azért üzenünk egymásnak, és az időpontokból úgy vélem, inkább Unganth lesz az, mint Aganth, vagy ő is valami őrületes beosztásban dolgozhat, egyik vidéken sem ritka. Én most kivételesen a leghagyományosabb irodai munkaidőt húzom, ha tudtam volna, hogy ilyen unalmas, talán a referencia és a fizetés dacára sem vállalom el. A vízhez naponta tíz percet kapcsolódom, akkor is a lomha állami rendszereken, a fennmaradó időben azt adminisztrálom és elemzem és magyarázom, hogy az általam figyelt területen hogy reagál a talajvíz az építkezésre. Utálom számszerűsíteni a benyomásaimat, néha a legszívesebben azt írnám, kék és balra húz, de persze nekik azt kell tudniuk, hogy ez gyenge averzió, és pontosan milyen nyomással járhat milyen mélységben.
Az Ív lassan épül, a magas, hófehér vonal kezd kikúszni a városból, és bár a telep felé menet hamar szem elől tévesztem, délután, amikor haza tartok, egyfolytában ott csillog jobb kéz felől. Néha majdnem küldök róla képet Johnnak, de valahogy nem akarom, hogy a landeri telephez kössön, még mindig zavar az az egész ügy a viharral, ő nem tudja, hogy engem látott, én meg nem tudom, mit kereshetett idekinn, és utána hová mehetett. Tudom, milyen állomások sorakoznak a másik irányban, de nem tapadtak bele az álmaimba; ami arra van, az csak sötét, ismeretlen, a világ pereméről lehullott név nekem. Zavar, hogy másnak úticél lehet.
Kicsit félek tőle, hogy amikor legközelebb találkozunk, izgatott leszek, randevúra készülök, pedig szó sincs semmi ilyenről; és ami azt illeti, nem rajtam múlik, hogy végül nem reszketeg elsőbálozóként jelenek meg. Előző este még hosszan néztem a sötétséget, hogy mit vegyek fel, okos legyek, szép legyek, könnyed legyek, vagy szürke, amilyennek észrevett, aztán épp elaludnék, amikor befut az üzenet, és onnantól kezdve nem a várakozás nem hagy aludni, hanem a nyers, izzó harag.
Aganthban leszek a hétvégén, chica, nem iszunk meg valamit? T-rox
Direkt csinálja, nyilván direkt csinálja, okosabb annál, hogy ez véletlen legyen, és most tényleg a falhoz vágom az első kezem ügyébe akadó holmit, sajnos egy kardigán az, nem repül valami jól, és egyáltalán nem csattan a falnak. Csak még dühösebb leszek. T-rox. Eszembe jutnak a nullgés bárban átvihogott esték, amikor Fiamma eltűnt még… beszélgetni egyik-másik vendéggel, mi pedig bedőltünk a félhomályba egy-egy sörrel, és ott idétlenkedtünk, míg bele nem fáradtunk, vagy amíg Fiamma vissza nem jött, és sikítozni nem kezdett, hogy mit disznólkodunk az itallal, és azonnal takarítsunk ki magunk után. Ami az automatika dolga volt, nem bízták emberre. Most már nem tudom, akkoriban mi volt olyan ellenállhatatlan az egészben, biztos a hosszú űrút unalma, vagy a súlytalanságban még furcsábban szédítő ital, vagy a tudat, hogy Tim úgyis fenn marad az állomáson, és ez az egész nem számít semmit sem.
Nem is számít, csak annyit, hogy amikor Johnnal találkozom másnap, még mindig remegek a dühtől, és kicsit kurtább vagyok a kelleténél. Először megütközik rajta, aztán elmosolyodik, és most látom, hogy ő is ugyanattól félt, hogy zavarban lesz és félszeg, és őt is felmenti a félreérthetőség alól az én dühöm.
Tulajdonképp mindig is szerettem volna egy bátyot, gondolom pár órával később, aztán rám mosolyog, és módosítok a dolgon. Egy… esetleg-bátyot. Esetleg-bátyot, esetleg-barátot, többet félnék is akarni, de mielőtt bármitől megijedhetnék, már mennie kell. Kicsit bosszant, kicsit mulattat, és persze a szőke lányon jár az eszem, és hogy leszünk-e valaha olyan jóban, hogy rákérdezhessek.
Néha azért üzenünk egymásnak, és az időpontokból úgy vélem, inkább Unganth lesz az, mint Aganth, vagy ő is valami őrületes beosztásban dolgozhat, egyik vidéken sem ritka. Én most kivételesen a leghagyományosabb irodai munkaidőt húzom, ha tudtam volna, hogy ilyen unalmas, talán a referencia és a fizetés dacára sem vállalom el. A vízhez naponta tíz percet kapcsolódom, akkor is a lomha állami rendszereken, a fennmaradó időben azt adminisztrálom és elemzem és magyarázom, hogy az általam figyelt területen hogy reagál a talajvíz az építkezésre. Utálom számszerűsíteni a benyomásaimat, néha a legszívesebben azt írnám, kék és balra húz, de persze nekik azt kell tudniuk, hogy ez gyenge averzió, és pontosan milyen nyomással járhat milyen mélységben.
Az Ív lassan épül, a magas, hófehér vonal kezd kikúszni a városból, és bár a telep felé menet hamar szem elől tévesztem, délután, amikor haza tartok, egyfolytában ott csillog jobb kéz felől. Néha majdnem küldök róla képet Johnnak, de valahogy nem akarom, hogy a landeri telephez kössön, még mindig zavar az az egész ügy a viharral, ő nem tudja, hogy engem látott, én meg nem tudom, mit kereshetett idekinn, és utána hová mehetett. Tudom, milyen állomások sorakoznak a másik irányban, de nem tapadtak bele az álmaimba; ami arra van, az csak sötét, ismeretlen, a világ pereméről lehullott név nekem. Zavar, hogy másnak úticél lehet.
Kicsit félek tőle, hogy amikor legközelebb találkozunk, izgatott leszek, randevúra készülök, pedig szó sincs semmi ilyenről; és ami azt illeti, nem rajtam múlik, hogy végül nem reszketeg elsőbálozóként jelenek meg. Előző este még hosszan néztem a sötétséget, hogy mit vegyek fel, okos legyek, szép legyek, könnyed legyek, vagy szürke, amilyennek észrevett, aztán épp elaludnék, amikor befut az üzenet, és onnantól kezdve nem a várakozás nem hagy aludni, hanem a nyers, izzó harag.
Aganthban leszek a hétvégén, chica, nem iszunk meg valamit? T-rox
Direkt csinálja, nyilván direkt csinálja, okosabb annál, hogy ez véletlen legyen, és most tényleg a falhoz vágom az első kezem ügyébe akadó holmit, sajnos egy kardigán az, nem repül valami jól, és egyáltalán nem csattan a falnak. Csak még dühösebb leszek. T-rox. Eszembe jutnak a nullgés bárban átvihogott esték, amikor Fiamma eltűnt még… beszélgetni egyik-másik vendéggel, mi pedig bedőltünk a félhomályba egy-egy sörrel, és ott idétlenkedtünk, míg bele nem fáradtunk, vagy amíg Fiamma vissza nem jött, és sikítozni nem kezdett, hogy mit disznólkodunk az itallal, és azonnal takarítsunk ki magunk után. Ami az automatika dolga volt, nem bízták emberre. Most már nem tudom, akkoriban mi volt olyan ellenállhatatlan az egészben, biztos a hosszú űrút unalma, vagy a súlytalanságban még furcsábban szédítő ital, vagy a tudat, hogy Tim úgyis fenn marad az állomáson, és ez az egész nem számít semmit sem.
Nem is számít, csak annyit, hogy amikor Johnnal találkozom másnap, még mindig remegek a dühtől, és kicsit kurtább vagyok a kelleténél. Először megütközik rajta, aztán elmosolyodik, és most látom, hogy ő is ugyanattól félt, hogy zavarban lesz és félszeg, és őt is felmenti a félreérthetőség alól az én dühöm.
Tulajdonképp mindig is szerettem volna egy bátyot, gondolom pár órával később, aztán rám mosolyog, és módosítok a dolgon. Egy… esetleg-bátyot. Esetleg-bátyot, esetleg-barátot, többet félnék is akarni, de mielőtt bármitől megijedhetnék, már mennie kell. Kicsit bosszant, kicsit mulattat, és persze a szőke lányon jár az eszem, és hogy leszünk-e valaha olyan jóban, hogy rákérdezhessek.
meh
Nyűgös vagyok, vagy az időjárás tehet róla, vagy az, hogy hülyeségeket álmodtam, úgy az elmúlt héten egyfolytában, Holnap hétfő, pár órán belül fel kell adnom, hogy befejezzem mindazt, amit a héten még be akartam fejezni.
Kicsit most neheztelek a világra, és immár megdönthetetlen tény, hogy sokkal jobban szeretem a sörözéseket a házibuliknál. Érdekes, és még nem értem pontosan, miért alakult így, talán azért, mert egy kocsmában még a társaság legtaplóbb tagjai is sokkal később engedik el teljesen magukat és mennek le minősíthetetlen tahóba.
Kicsit most neheztelek a világra, és immár megdönthetetlen tény, hogy sokkal jobban szeretem a sörözéseket a házibuliknál. Érdekes, és még nem értem pontosan, miért alakult így, talán azért, mert egy kocsmában még a társaság legtaplóbb tagjai is sokkal később engedik el teljesen magukat és mennek le minősíthetetlen tahóba.
szeszélyes
Igazi április van, süt a nap és szemerkél az eső, felszállok a villamosra, kicsivel arrébb két megálló közt megállunk, mert valamivel lejjebb baleset történt, mindenki szálljon csak le, akkor már zuhog. Innen azért még nem gyalogolnék haza, mire visszaverekszem magam egy megállóig, már majdnem eláll, aztán újra esik. Bemenekülök egy bevásárlóközpontba, ténfergek, nem veszek fehér ruhát, visszamegyek a villamosmegállóba, még mindig nem jutok haza, már megint esik az eső, visszaoldalgok a boltba, és veszek fehér ruhát. Másnap délelőtt nincs nyitva az iroda (ELMÜ karbantartás), elmegyek végre hajókázni, pont olyan jó, mint vártam, vagy még jobb. Többször kéne ilyet, a déli iroda-hiányt leszámítva, mert azt valamikor be kell még hozni, és jaj, szívesebben dolgozom nyolc órát egyfolytában, mint néha ötöt, és többször kilencet. Napfénybe forgatott napok, ha nem esik, reggelente igyekszem pár percet csak úgy ülni a Batthyány téren, és nézni a beérkező hajókat, igyekszem okosan beosztani az estéimet, még nem alakult ki teljesen, miből mennyi fér bele ebbe az új életbe. De szépségből egyelőre sok.
nemsoksemmi, semminemsok
A különösen kellemetlen hangú emberek mindig megállás nélkül beszélnek, a gond csak az, amikor annyira élesen nyávog valaki, hogy egy operai tömegjelenetén is átüt, hiába tolom ütközésig a hangerőt. Pedig az Aidában sokszor ordít egyszerre az egész szereposztás, na.
Néha már azt hiszem, van mondanivalóm is, de ez pillanatnyilag leginkább az lenne, hogy tudom, hogy melyik négy könyvet kéne megrendelnem, ha majd kedvem lesz olvasni. És melyik öt pólót akarom megszerezni (van vámpíros Order of the Stick!!!!!) (és mióta akarok már egy Gunnerkrigg pólót, esetleg kettőt). Végül is a pólórendelésre minden évben háromszor rápörgök úgyis, és szerintem legalább három éve mindig sikerült megállnom, szóval még nem vagyok teljesen kétségbeesve, és különben is, nemsokára nyár, és pólót kell hordani, hát vannak itt érvek minden irányban.
Túl vagyok az első hónapon, most már akkor is, ha az otthon haldoklást nem számítom bele, egyelőre még életben vagyok, sőt, néha szinte már azt hiszem, tudom, mit kéne csinálnom (ilyenkor általában jön egy váratlan fordulat, és egészen mást kell csinálnom, és azt nem tudom). Az ablak előtt álló fa teljesen kizöldült, és mostanában nem látom a harkályt, aki egy időben szorgosan kopácsolt rajta. Finom a kávé, minden délután kapunk gyümölcsöt, és mindenki döbbenetesen kedves, segítőkész, és okos. Olyan munkahelyem volt már, ahol nem volt mindenki rettenetesen buta, de itt kifejezetten okosak az emberek, ráadásul érdekes egyéniségek, viccesek és jóindulatúak, hát egész elképesztő. Biztos lesz olyan, amikor épp kevésbé leszek faltól falig lelkes (mert épp fejetlenség van és stressz, teszem azt), de egyelőre jó, amennyire csak egy munkahely jó lehet.
Néha már azt hiszem, van mondanivalóm is, de ez pillanatnyilag leginkább az lenne, hogy tudom, hogy melyik négy könyvet kéne megrendelnem, ha majd kedvem lesz olvasni. És melyik öt pólót akarom megszerezni (van vámpíros Order of the Stick!!!!!) (és mióta akarok már egy Gunnerkrigg pólót, esetleg kettőt). Végül is a pólórendelésre minden évben háromszor rápörgök úgyis, és szerintem legalább három éve mindig sikerült megállnom, szóval még nem vagyok teljesen kétségbeesve, és különben is, nemsokára nyár, és pólót kell hordani, hát vannak itt érvek minden irányban.
Túl vagyok az első hónapon, most már akkor is, ha az otthon haldoklást nem számítom bele, egyelőre még életben vagyok, sőt, néha szinte már azt hiszem, tudom, mit kéne csinálnom (ilyenkor általában jön egy váratlan fordulat, és egészen mást kell csinálnom, és azt nem tudom). Az ablak előtt álló fa teljesen kizöldült, és mostanában nem látom a harkályt, aki egy időben szorgosan kopácsolt rajta. Finom a kávé, minden délután kapunk gyümölcsöt, és mindenki döbbenetesen kedves, segítőkész, és okos. Olyan munkahelyem volt már, ahol nem volt mindenki rettenetesen buta, de itt kifejezetten okosak az emberek, ráadásul érdekes egyéniségek, viccesek és jóindulatúak, hát egész elképesztő. Biztos lesz olyan, amikor épp kevésbé leszek faltól falig lelkes (mert épp fejetlenség van és stressz, teszem azt), de egyelőre jó, amennyire csak egy munkahely jó lehet.
minden ugyanaz
Hallgatom az előadást, mindig olyan, mint egy kaleidoszkóp, minden egyes részletét tudom és ismerem, de mégis mindig mond még valami újat a klasszikus kelta szerelmi háromszög, Naoise és Deirdre, Diarmuid és Grainne, Trisztán és Izolda, és egy ponton (nyilván, mert mostanában megint sokat hallgatom a Verdi operát) rádöbbenek, hogy miért szeretem annyira a Don Carlost. Az is az a történet, nem? De, hát persze, és csak azt nem értem, hogy nem jutott eddig az eszembe. Belevigyorgok a sötétbe, és hallgatom tovább, hogy az igazán régi változatokban miért csak a fiatal fiúnak kellett meghalnia, és hogy az egésznek mi köze a szakrális királysághoz.
Meggyógyultam, járok dolgozni, fáradt vagyok, mindig változik az idő, fáj tőle a fejem, apám szederlekvárt ajánl rá, értem a fizikai magyarázatát, és szeretem is a szedret. Vettem nyuszifüles pizsamafelsőt, és utcára is fogom hordani, nem vagyok normális, de ez egy ideje már kiderült, azt hiszem. Szeretnék még egy nap hétvégét, Mourning Beloveth-t hallgatok, és végül is nem érzem, hogy jobban lecsúsztam volna róla, mint teszem azt, Wagnerről.
Meggyógyultam, járok dolgozni, fáradt vagyok, mindig változik az idő, fáj tőle a fejem, apám szederlekvárt ajánl rá, értem a fizikai magyarázatát, és szeretem is a szedret. Vettem nyuszifüles pizsamafelsőt, és utcára is fogom hordani, nem vagyok normális, de ez egy ideje már kiderült, azt hiszem. Szeretnék még egy nap hétvégét, Mourning Beloveth-t hallgatok, és végül is nem érzem, hogy jobban lecsúsztam volna róla, mint teszem azt, Wagnerről.
teljes dögrovás
Nem emlékszem rá, hogy az elmúlt harminc-egynéhány évben egy napnál tovább ilyen minősíthetetlenül rosszul lettem volna, de most elképesztően és irgalmatlanul. Utoljára a napszúrás volt ilyen. Fél napig. Nem egyfolytában négy napja.
Így jár az, aki azt hiszi, két nap alatt kiheverte az influenzát, és lelkesen bemegy dolgozni az első láztalan napon (választanom kellett, hogy az orvoshoz megyek, vagy munkába, és én jól éreztem magam).
Így jár az, aki azt hiszi, két nap alatt kiheverte az influenzát, és lelkesen bemegy dolgozni az első láztalan napon (választanom kellett, hogy az orvoshoz megyek, vagy munkába, és én jól éreztem magam).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)