hatféle kelta maláta és egy kis tempranillo

Néha az élet a legvalószerűtlenebb kombinációkban vetít egymásra embereket, nézem egy barátomat, ismerem huszonsok éve, és hirtelen meglátok benne valaki mást, akit csak tizensok éve ismerek, lényegesen kevesebbet látok, és egészen máshogy hiányzik. Nem engedhetném meg magamnak ezt az estét, de nem mindig csak ez határozza meg a dolgokat, nem engedhetném meg magamnak azt sem, hogy ne menjek el, csak máshogy nem. Lúzerekről mesél, nekem, a lúzernek, és tudom, hogy nagyon sok minden elmúlt. A fiatalságunk és egyebek.

Az est egy pontján próbáljuk összeszedni, miket is kóstoltunk, és jobban emlékszem rá, mert én értem, hogy aber és ben és sejtem, hogy strath, az én fejemben tagolódnak a kifejezések, és elég ránéznem a névre, hogy felismerjem az egyetlen walesi főzdét. Penderyn, más az íze is, almás és friss, és palabányákat látok magam előtt, kopár középhegységet, más nyelven beszél, más meséket mond a táj, és a versei aztán végképp még csak nem is emlékeztetnek az északi sokad-unokatestvérekre. Beteg beltenyészet, dünnyögi R. S. Thomas, szépséges, őrült mozaik, fénylik a Mabinogion. Valahol a hegyek közt már alszik vagy épp verssorokkal vacakol valaki, aki nem értékelné, milyen tökéletesen harmonizál a körömlakkom színe a vörösboréval. Még emlékszem rá, amikor hittem dolgokban.

Megtörlöm a szemem, ezt a szempillafestéket képtelenség lemosni, most másfél napig nem kell vesződnöm a sminkeléssel, úgy fogok kinézni, mint aki kifestette magát. Mostanában amúgy is szoktam. Aranyzöld és viharkék, pardon, olajbogyó és tengerszem, mesék kavarognak a fejemben, és az egyik azt mondja, Val a történet ezen pontján egyidős veled, és képes még szeretni. Persze tegyük hozzá azt is, hogy Valnak a történet ezen pontján van egy városa, egy fia és egy lánya, márpedig ez rengeteg ember, akiért felelősséggel tartozik, és amúgy is, Val azért valaki. Ráadásul a történet nem róla szól, hanem egy Bernard nevű fiúról. Azt még nem tudom, vele mi lesz, mert a Lili nevű lány nem hozzá illik, hanem az öccséhez, és amúgy is, Bernard túl okos és már majdnem ügyes. Márpedig az élet nem szereti az ilyet, igaz, az élet nem szeret semmit sem, amennyire meg tudom ítélni, még a jegesmedvékkel is gondjai vannak. Pedig. Egy igazságos világegyetemben a jegesmedvék uralnák a földet.

ünnepeket, pozitív jelzőkkel

Minden jel arra vall, hogy idén is lesz karácsony, és részemről lesz naptár is, ezúttal három különféle. Tavaly kettő volt, tavalyelőtt egy, de remélem, jövőre nem jut eszembe egy negyedik lehetséges változat, bár még az is megeshet. A képekre kattintva lehet átjutni az egyes picasa albumokba, ahol a hónapok egyesével pihennek, onnan lehet letölteni őket. Fogalmam sincs, hogy mekkora méretig érdemes ekkora felbontásból nyomtatni, igyekeztem épelméjű kompromisszumra törekedni, de az elmúlt évek tapasztalata alapján még nem nyomtatta ki őket senki, így nagyjából mindegy.

meggyes forralt borra bezzeg van

Újabb dolgok, amikről rendes énblogba írni kéne, kedves naplóm, de legfőképp mindig fázom, és nyomorultul érzem magam. Múlt héten többször is mentem emberek közé, néha olyan emberek közé is, akiket nem, vagy nem nagyon ismertem, és megnéztem az új Star Wars filmet. Nem vagyok ügyes az emberi kapcsolódásaimban, sem a régiekben, sem az újakban, bár már megint rábeszéltem valakit, hogy írjon majd velünk, ha és amikor írunk a hivatalos éves kereteken kívül is a wrimókkal. Igazából nem értem, miért, alighanem a terelőkutya hajlam tört elő belőlem újfent, hogy a hasonló érdeklődésű emberek legyenek egy helyen, mert az mindig, ööö, igazából nem tudom, hogy jó-e. Sikerült meglátogatnom Grafikuslányt, és megismerkednem a Gyermekkel, még mielőtt leérettségizett volna (azért az első születésnapjáig kis híján sikerült elhúznom a dolgot, ami különösen úgy izgalmas, hogy olyan közel lakunk egymáshoz, hogy rálátunk egymás ablakára). Másfél hét masszív Aida hallgatás és nézés után egészen vicces volt megnézni a Monster High musicalt, amiben egyiptomi múmiák szőtték a cselt és a románcot Boo York koporsóforma felhőkarcolói és egy baljós, rózsaszín üstökös alatt, cukiság, és a Gyermek csak erre hagyta abba a sírást (de erre táncolt is). A hét egy későbbi pontján kiválót ebédeltünk Edemmel, és utána pompásat kávéztunk is, szokás szerint. Közel két és fél éve először előfordult, hogy kihagytam egy napot a fényképes tumblr-en, mert egészen egyszerűen már nem okoz örömet, hogy azzal is vesződjek, és aznapra kifogyott a várólista, és inkább valami egészen mást csináltam, amiben szerepelt a késő esti pánikszerű posztolást nagyban akadályozó túl sok bor és a túl sok cigaretta is. Így múlik el a világ dicsősége, tudom, hogy így múlik el, szerintem nemsokára le is állok az egésszel, mert már csak a munkát érzem benne és a kínlódást, és ahhoz még visszajelzésben sem fizetnek eleget. A másikkal sem tudom, meddig vacakolok még, egyelőre van annyi kész és részint sorba is rendezett anyag, hogy ha a feltöltés nyűgjét valahogy elviselem, akkor is kibírok egy bő félévet. Persze ezt valójában úgy kéne felfognom, hogy közel két és fél éven át mindig volt fénykép az egyik helyen, és irdatlan mennyiségű anyagot összekalapáltam már a másikhoz is, csak néha jó érzés lenne, ha látnám valami eredményét is azon kívül, hogy kezd betelni a merevlemezem. A macskákkal is haladok, például így karácsonyra megérkezett az első elutasítás, teljesen jogos, és én is látom, hogy még mindig fölöslegesen aprólékos, amit csinálok, és nem tudom megtalálni az egyensúlyt.

Ennek örömére venni fogok magamnak egy karácsonyi égősort, mert ha valamire, akkor arra nincs szükségem.

kézműves hobbiművész, varrni nem szokott

A hobbiboltba olyan parasztos vágyakkal mentem be, hogy tű, cérna (esetleg hímzőfonál), cellux. Sejtettem, persze, hogy rossz helyen járok, bár igazából a vasárnap ezen pontján nekem már a masnis-angyalkás ragasztószalag, a műbőrvarró tű és a, (na, hímzőfonál csak legyen már egy ilyen helyen) is jó lett volna. A vágyott termékekből találtam egy készlet gyöngyöző tűt, ha nagyon alaposan megnéztem, láttam, melyik végén van a lyuk, ahová nyilvánvalóan nem, hogy a hímzőfonalat, de egy pórias cérnaszálat sem tudtam volna befűzni. Értem én, ez azért kell, hogy a tű foka könnyedén átcsusszanjon a parányi kis gyöngyszemeken, ó, hány zacskónyi vegyes gyöngyünk maradt annak idején, gyermekkorunk sötét középkorában, amikor nem lehetett külön célszerszámot kapni, és a varrókészlet legkarcsúbb modelljén is megakadtak féltávon a gyöngyök! És hát hímezni is már olyan passé, én vagyok a szánalmas, hogy nem papírmasézni akarok, dekupázsolni és nemezelni, lehetőleg egyszerre (mellesleg még csak nem is hímezni akartam, csak a hímzőkellékek pont megfeleltek volna a célnak), és mi az, hogy cellux??? Hát fujj. El is szégyelltem magam. Igaz, azt legalább találtam utána a papír-írószer boltban.

De valaki árulja már el, hogy manapság hol lehet tűt és cérnát kapni, mert egy időben a helyi Sparban vettem, de már onnan is kiszorította a gazdasági bőséggel járó árucsökkenés (még egy hipermarketben is feltűnik, hogy hónapról hónapra veszik ki a polcokat, és szűkül a készlet), Röltexet meg gondolom, ott keressek, ahol Ápiszt, a menetrend szerinti időgép feltalálása után kettővel.

levelezéseim a civilizáción kívüli dolgokkal

Igazából én azt élvezném, ha a magyar könyvkiadás már nem tudna meglepni, különösen ilyesmivel. De amikor egy kiadóvezető acsarkodó hisztit vág le, amiért ajánlva mertük neki elküldeni a számlát, hát ő úgy nem veszi át, és mi ez a sértés, hogy azt hisszük, hogy amúgy letagadná, hogy megérkezett a számla (ööö, hát, ugye arról nem is beszélve, hogy és ha elvész a postán???), akkor azért elkerekedik a szemem. Persze miután ugye ő és úgy és azt és nem veszi át, mert ő sokat utazik és nem ér rá, hogy csak úgy postára menjen, szépen visszatért hozzánk a(z addigra épp  lejárt) számla, és amikor megkérdezzük, hogy mégis, most akkor mi is ez az egészen érdekesnek tűnő helyzet, akkor mi vagyunk az aljas rohadékok.

Elmegyek péknek.

levelezéseim a civilizációval

A manchesteri reptér halálosan meg van sértődve, hogy még mindig nem használtam fel a 10% parkolási kedvezményre jogosító kupont. Lassan már naponta írnak az ügyben, és egyre jobban tetszik a kitartásuk, de csak ezért fölösleges lenne fenntartanom egy kocsit Angliában..

beteg, duzzog

Lefekszem aludni, háromnegyed óra múlva felébredek, bevonulok az ülőgarnitúrára, megpróbálok ülve aludni tovább, inkább főzök spagettit, megint megpróbálok elaludni, ülve, úgy negyedóra köhögés után sikerül is. Aztán ezt még párszor, igaz, spagetti helyett egy idő után már csak teát készítek. De persze nem csak ilyesmik vannak, például rajzoltam (kivételesen nem macskát), forgattam történeteket a fejemben (nyilván nem azokat, amiket kellett volna, de akkor is), ó, és megint Verdit hallgatok, és igazából hogy lehet, hogy hónapokig nem hallgattak operát egyben, amikor nincs is annál jobb.

találkozásaim a civilizációval

Végül aztán valami egészen mást csináltam, konkrétan adatokat piszkáltam, azt hiszem, szeretek adatokat piszkálni, ha a saját elképzeléseim szerint tehetem.

Ma láttam reklámot és egyéb tévét kávézás közben és az alábbi kérdéseim lennének a világhoz. Ki és miért gondolta úgy, hogy a torokfájás elleni cukorkát vonzóvá teszi, ha arról költenek mellé bájos kis mesét, hogy készítésekor különféle undorító bogarak hengergetik a fű tövében (és az illető mit szólna? Milyen új sminktrend, hogy először fessük ki a szemünket, és utána alapozzunk? Vitamint és vény nélkül kapható gyógyszert miért szinte csak az "egy anya nem lehet beteg" szlogennel próbálnak eladni (jó, ez költői kérdés, de éktelenül bosszant)? Annyira örülök, hogy nincs tévém, te jó ég.