Amúgy ilyen csodálatos dolgok akadályozták, hogy pénteken ne éjjel tizenegy után fejezzem be a novellát, aminek meg kellett lennie (nem tudom, miért találtam ki, hogy Halloweenkor nekem másvilágias novellát kell feltennem, de valamiért úgy dereng, hogy Neil Gaiman tehet róla. Mármint az, hogy szerinte ilyenkor ijesztő könyveket kell olvasni hangosan. És ezek szerint számomra ez áll hozzá legközelebb? Mintha lennének szövegértelmezési gondjaim, sebaj, az csak a szakmám...), mint hogy.
Jött Edem, és ebédeltünk rettentő finomat, és utána kávéztunk is rettentő finomat, és beszélgettünk nagyot, és amúgy teljesen vicces, hogy áradozott valamiféle kivis ciderről, és nem egész két napra rá beszéltem a húgommal, aki Liverpoolban él, és akkor is szóba került ugyanaz a cider (azt mondta, azzal vigasztalja majd magát, amiért nem tudunk neki skype-on feketeerdő tortát küldeni). Valamint hozott nekem whiskyt! És vannak rajta majmok! És majd egyszer ha ünnepi alkalom lesz, akkor ki is bontom, mert ez azért nem az a kategória, amit az ember csak úgy megiszogat, ezt izé, nagyobb átéléssel iszogatja meg.
Aztán mire a kávét is kivégeztük, nagyjából mennem is kellett már NaNoWriMo kick-off partira, és azt hiszem, most, hogy ötödjére veszek már részt benne, nem fogom elmagyarázni, mi ez. Tavaly lekéstem a kick-off bulit, mert épp kétségbeesetten gépeltem be a villamoson kitalált novellát az Oktogonon a Burger Kingben (és hát azon már akkor is éreztem, hogy félig költészet, és egészen büszke vagyok rá), idén viszont még annyira csak félkész ötletek voltak a fejemben, ahogy a helyszín felé közeledtem, hogy semmi értelme nem lett volna ezért megkurtítanom a programomat. Szomorú is lett volna, mert nagyon jól sikerült, írtam már, ugye, hogy én nagyon szeretem a wrimókat? És főleg csak miattuk veszek részt az egészben? Mert annyira kedvesek és szeretetreméltóak? És egyre többen vagyunk. Most már szinte nem is fértünk el, több sorban és kígyózva ültünk, de jó volt a társaság és a hangulat, és érdekesek az emberek. Hamar kiderült, hogy gyakorlatilag mindenki beszél angolul, de a magyarral az idén itt író külföldieknek van egy kis gondja, így nagyjából a bemutatkozás is angolul ment, aztán én az egyik nemzetközi csücsökben találtam magam, és roppant izgalmas dolgokat tudtam meg, például arról, hogy a francia regényírók miért szeretnek E/1-ben írni (állítólag akár 5-6 különösen bonyolult múltidőt is megspórolhatnak vele az E/3-hoz képest) (ezen a ponton rájöttem, hogy sosem fogok megtanulni franciául), vagy hogy a Supernatural sorozat és Tom Hiddleston rajongói származástól függetlenül ugyanazon a frekvencián sikítanak, ha eszükbe jut Dan. Vagy Dave. Vagy... ahh, Dean. Tudtam én.
De hát nehezemre esett elválni onnan, és csak azért sikerült, mert tudtam, hogy nekem még meg kell írnom egy novellát, és fel is kell tennem, és jajjajjaj, egyáltalán, nem szabad, hogy a hülye Állatok elokoskodják az egészet. És hagynom kell időt arra, hogy valamikor a felénél biztos elkezdek valamit kiguglizni, hát igen, húsz percen át nézegettem a kőrisfák törzsét (mert fejből honnan tudjam én, milyen színű?), mielőtt ismét szembesültem az elmélettel, hogy de az Yggdrasil igenis tiszafa volt, csak félrefordították kőrisnek, a tiszafa törzsére viszont szintúgy nem emlékszem, mármint keverem a cipruséval, és tényleg, lehetne ciprus is, mert az szintúgy temetői fa, és legalább tudom, milyen a kérge, aztán kissé magam is megdöbbentem, hogy képes vagyok ezen problémázni ahelyett, hogy mondjuk a történettel vacakolnék. Vagy a világgal (amiről szándékosan nem derül ki semmi, mert nem az a lényeg, hogy miért vannak az űrben, hanem hogy ott nem lehet rendesen világfát mászni, és az milyen már). Vagy bármi.
Később elindultam hazafelé, és minden tele volt zombikkal, a busz alá is majdnem jutott egy (oké, végül is nem lehet elvárni egy zombitól, hogy tudjon tűsarkúban járni, vagy hogy a nyílt törés előtt eszébe jusson a váltócipő), legalább valaki öltözhetett volna zombivadásznak, nem is értem.
