retrospektív

Szóval a múlt hét másfél héttel ezelőtti szombat kicsit zsúfolt volt, mert Könyvfesztivál, ami önmagában engem nem hoz lázba, egyszerű ember vagyok, nem vonz, hogy borzalmas tömegben túl sok könyvet nézzek, DE. De most jött Hannu Rajaniemi, és rá kíváncsi voltam, elvégre a Kvantumtolvaj tetszett, és egyáltalán, rengeteg barátomról tudtam, hogy ott lesz, nem csak borzalmas tömegben túl sok könyvet nézünk majd, hanem ücsörgünk a füvön, és leégünk, mint pár éve, és ez eleve mennyivel izgalmasabban hangzik, mint otthon szenvedni. Persze majdnem elkéstem, mert a liftben elkapott a szomszéd, és olyan őszinte közléskényszerrel kezdett mesélni a refluxáról, hogy nem volt szívem elrohanni a villamoshoz, hanem megvártam vele a buszt, úgy tűnt, neki jólesik, hogy végighallgatom, nekem meg, igazából mindegy, azok is kinnrekedtek a parányi teremből, akik előbb odaértek.

Mi Droidzombival azért megpróbáltunk bejutni, és olyannyira sikerült, hogy én végül az első sorban kötöttem ki. Bright nagyon okosakat kérdezett, Hannu nagyon okosakat válaszolt, szóval minden ideális volt, kivéve a hőmérsékletet. Már amennyiben nem arról volt szó, hogy a finn vendég tiszteletére szaunát rendeznek, mert akkor stimmelt. Utána gyorsan boltoltam Noizzal dedikáltatható példányt (később szereztem Moxyland tiszteletpéldányokat, szóval megháláltam), és kiálltuk a rettenetes sort, fénykép is készült, az egyiken épp grimaszolok, a másikon épp beszélek, szóval inkább nem mutatnám be földöntúli szépségemet.

Az obligát füvöm ropogósra égés ezután következett, belőlem a hülyeség dőlt, bár legalább nem a refluxomról meséltem (asszem), hanem azt vitattuk meg, hogy a scifi/fantasyszerzők közül ki jópasi, mintha megállapodtunk volna abban, hogy Martin nem, valamint hogy Scalzi sem a kifejezett szívtipró, de élmény lehet vele élni (Miéville megosztotta a közönséget; Sandersont elfelejtettük kielemezni. És hozzátenném, hogy Jordan kifejezetten jóképű, jó kiállású, jó stílusú fickó volt). Miután Fleó, és leánya, Virgonc is visszataláltak hozzánk, utóbbival alaposan kiveséztük a Szent Johanna Gimit (az imádnivaló kamaszsorozat, amire én két éve szoktam rá, ő pedig most, tizenegy évesen), láthatóan megnyugtatónak találta, hogy felnőtt fejjel is értékelhető rajongása tárgya. Később elmentünk pizzázni, és már a bejáratban összefutottunk Hannuékkal, és végül mind egy asztalnál ebédeltünk, és beszélgettünk egy csomót, mindenféle fontos kérdésről, mint a skót függetlenség, a szingularitás, hogy mit szeretne kutatni, hogy képzeljünk el egy 4D nyomtatót, és milyen az internetre kiszervezett kutatás (ilyen és ilyen, például).

Ebéd után visszatértünk a rendezvény helyszínére, hogy KÁVÉT, szereztünk is, ültünk még kicsit a füvön, aztán beballagtunk, én enyhe pánikrohamot kaptam az ennyire túl sok könyvtől, odamerészkedtem a egy újabb kiadóhoz, akiknek fordítok, visszatértem a zöld gyepre, aztán D., Droidzombi és Noiz társaságában még megittunk egy sört, és ezúttal D.-vel vitattuk meg az SzJG-t. Szóval nem csak felnőtt fejjel, de az enyémnél lényegesen kiterjedtebb irodalmi műveltséggel is értékelhető.

Innen felballagtam A Családi Programra, ami saláta és libamájas pirítós típusú vacsorának bizonyult. Előtte meghallgattuk a kutya koncertjét, utána ittunk egy kis bort, és anyámmal a díványon heverészve egy régi Robert Redford filmet néztünk, míg aztán el nem ballagtam bele az éjszakába. Egészen vissza a pizzázóig, mert az SFmag stáb egy része még ott vitatta meg a megvitatnivalókat, záróra után Noizzal megittunk egy sört a Margit-hídnál, rám fért, bár a sör alapvetően ráfér az emberre. (A bor is. A pálinkáról nem is szólva.)


Másnap családi spagetti, a szép időre való tekintettel (és mert még csak kb. 300 tavaszi virágos fényképet lőttem idén) hazafelé sétáltam egy darabon, ha már a Millenáris felé kanyarodtam, fényképeztem kacsákat is, és összefutottam Whoisnotékkal, akik elsőre nem akartak megismerni a világos-virágos felsőmben, mert hogy ők engem csak feketében. Tény, mindenféle komor koncertekre hajlamos vagyok kevésbé hippinek öltözve menni, bár az lenne az igazán metál. Szóval megvitattuk velük a világ dolgait, aztán én elmentem kávé iránt (az előző napi túlsokkönyv megviselt, annyi könyv ne legyen egy helyen, és amúgy annyi ember se). Megnéztem a fényképeket, kitöröltem a bénákat, megittam a kávét; hát ennyit a mozgalmas és izgalmas hétvégémről.