méz és gyümölcstea

Jaj, pillanatokon belül vége az októbernek, írni kéne gyorsan valamit. A szemközti asztalnál már halloweeni jelmezben ülnek a lányok, de a város üres és csendes, lehet, hogy mégis az orosz íróembernek volt igaza, és Budapestről kihaltak a népek, majd bolyongunk itt a poszt-nukleáris Párizsban, és esszük egymás agyát, vagy nem is, az egy másik fajta apokalipszis.

Láttam rengeteg filmet, semmi kedvem semmihez, legfeljebb aludni a déli napfényben, a takarómat a fejemre húzva, álmomban már megint Mória-variánsokon kellett végigtúráznunk, ha legalább valaha is szerettem volna a barlangokat, érteném a dolgot, de így nem.

És hajnalban verseket olvastam és fordításokat, pedig sosem voltam jó bölcsész, és azt hiszem, már nem is leszek.

R. S. Thomas: Still You waited with impatience each year for the autumn migration. It happened and was over. Your turn then. You departed, not southward into the burnished and sunlit country, but out into the dark, where there are no poles, no accommodating horizons. Last night, as I loitered where your small bones had their nest, the owl blew away from your stone cross softly as down from a thistle-head. I wondered.

Csend Türelmetlenül vártad az őszi költözést minden évben. Megtörtént, vége volt. Rajtad a sor. Elmentél, nem délre a perzselt és napfényes vidékre, hanem ki a sötétbe, ahol nincs égtáj, nincs nyugodt látóhatár. Múlt éjjel arra jártam ahol könnyű csontod fészkelt, a bagoly úgy szállt el a keresztről puhán, mint bogáncs pihéje. Ámultam.

minden elmúlik idővel

Ez volt az a nap, mai úgy kezdődött, hogy hideg tegnapi sültkrumplit ettem a vadonatúj McCafés ajándék bögrémből, miközben kérdéseket próbáltam egyeztetni, és semennyire sem fogott az agyam. Aztán rájöttem, hogy ha már emberek közé kell mennem, hajat is kéne mosnom, de nem volt melegvíz, de megfázva nem dugom hideg vízbe a fejem, de akkor hogyan mosok hajat, de nyíg, és aztán forraltam vagy tizenöt liter vizet egyesével, idegőrlő feladat. És persze mire egy órával később indulnom kellett, visszajött a melegvíz is, csak akkor már minek (azon kívül, hogy bosszantson, nyilván).

Ezek után összekevertem az interjú lehetséges helyszíneit, szerencsére pont időre átértem a megfelelőre, csak még kivörösödve és zihálva és dadogva kezdtem bele a technika beüzemeltetésébe és a kérdésekbe, és jó öt éve nem csináltam interjút, illetve ne már, egy óra, az rengeteg idő, szent ég, mivel lehet kitölteni egy órát, jaj nekem. Az interjúalany szerencsére szeret sokat és lassan és megfontoltan (és nagyon brit kiejtéssel) fejtegetni, úgyhogy néha szinte már félbe kellett szakítanom, hogy akkor a következő kérdés. Egyébként ritka kedves, okos, művelt és érdekes srác, és igenis lesrácozhatom, négy évvel fiatalabb nálam (és Budapest szerinte olyan, mint egy poszt-apokaliptikus Párizs, UGYE?). Tök jó dolgokat mondott, mondjuk az interjút egy ideig még nem lehet elolvasni, mert ahhoz valakinek le kell írnia (és nekem nyakamon a határidők) és egy ötvenplusz perces interjút leírni, hah, az rettenetes.

Amúgy meg sokat dolgozom és alszom és ma nem felejtettem el meglocsolni a növényeimet.

az ünnepi hétvége

Hosszított családi hétvége volt, hatalmas vacsorákkal és testes vörösborokkal, valamint Kadhafi halott fejével, komolyan, mindenhol ott volt. Néha ebédeltünk is, hol a nagymamámnál kissé patchwork ebédet (mindenki hozott valamiből keveset, és ebből gazdálkodtunk), hol a nővéremnél, nagyon ünnepien és hatalmas adag krumplipürével.

Sikerült megfáznom. Amikor hazafelé sétáltam a szemerkélő esőben, éreztem, hogy az arccsontom fáj a hidegtől, azóta forró cserépbögrékbe dörgölöm, mert az arcüreggyulladás nagyon szomorú, nem kéne most azzal tetézni a világot. De legalább fényképeztem vizes árvácskákat és leveleket és bogyókat, és láttam egy harkályt is, csak elrepült, mielőtt előránthattam volna a fényképezőgépem.

Néha azért eszembe jut, amikor öt éve ilyenkor Írországban voltam, és azt hiszem, ilyentájt épp netcafét keresgélhettem Corkban, és a hostelben mindenki azzal idegesített, hogy háború van nálunk Magyarországon (kivéve a francia srácot, őt lekötötte, hogy annyira köhög, hogy reggel aztán nekiadtam a gyógyszerkészletemet).

ezzel az érvvel tényleg nem lehet vitatkozni

Fiatal srácok szállnak fel, az egyik megindul a villamos belseje felé, a másik az ajtóban marat, és elkószált barátja után szól.
- Te meg hova mész?
- Követem a szívemet!
Döbbent csönd.
- Ennyire vonzódsz a négyes villamoshoz?
A srác hátranéz, és végigméri a másikat.
- Én egy sárkány vagyok - jelenti ki olyan hangsúllyal, mintha ez mindent megmagyarázna, még a négyes villamos iránti vonzalmát is. A másik vállat von, és beljebb megy.

freud visszatér

"Ingatlanos szótár" helyett azt olvastam, hogy "ingoványos szökőár". Tegyük hozzá, hogy álmomban egész éjszaka cunamik elől kellett kimenekítenem ittas népemet, miközben ellenséges indián törzsek kenuztak a frissen elárasztott vasúti töltések között.

álmos

Vikingek lefejszéződtek, most viktoriánus kísértethistória, aztán fantasy sorozat, mindezt természetesen tegnap előtt-előttre, és a nyári fényképeknek is neki kéne esni, a rajzokról és a regényekről nem is beszélve, de lehet, hogy most leginkább mégiscsak alszom egyet.

remélem, a barátaim most büszkék rám

Sikerült a latte macchiato-t lovecraft macchiato-nak hallanom.

nyüffög

A mai napot részint azzal töltöttem, hogy mindenhol elaludtam (de tényleg, ennyi koffeinnel a fejemben, ez nem ér már), részint azzal, hogy bután néztem magam elé, és azokra a daliás időkre gondoltam vissza, amikor az internet még vidám közösségi hely volt, nem valami furcsa kényszer, meg azokra a daliás időkre, amikor nem lassított le az sem, ha hosszú oldalakon át csak csonkolnak, beleznek, és vérrel elkevert egyéb testnedveket tunkolnak (bezúzott orr, takony; elfertőződött seb, genny; porban fetrengő frissen felhasított, kifogytam a szinonimákból és megjelölésekből; frissen hollóvájta szem, áááá), de ilyen daliás idők sosem voltak, a kemény és nyomorúságos szövegek mindig is megviseltek. És közben jó ez a könyv, meg hát a körülményeket figyelembe véve korrekt is - elvégre tizedik század, vikingek, hát ez van - csak az a mélység, amiben nekem ebbe bele kell másznom, az egy kicsit sok nekem.

Az sem vigasztal, hogy közeleg az emberevők kamrájának felderítése, és hogy közben tényleg nagyon jó ez a könyv, csak én most már valamit az aranyos rózsaszín kis pónikról szeretnék fordítani, de sürgősen és az irónia legkisebb szikrája nélkül, ha lehet.

de most csatákat kell vívnom

Van egy félkész részlet a huzavoni kovácsokhoz, és egyre több példát tudnék arra mutatni, hogyan nem fog kezdődni egy regényem sem.

De befejezni, na, azt még a határidős munkáimat is alig tudom.

régi, régi, de aktuális

Itt az ősz.

a világ és a dolgai

Szeretnék szép és vidám dolgokat írni, de a szavak nem a barátaim, a szavak a munkám, és mostanában megint főleg arra használom őket, hogy képzelt embereket belezek ki találékony részletességgel, és azért ez mégis rányomja a bélyegét a hangulatomra.

Pedig ragyogó szép idő van, és már csak közepesen elviselhetetlen a meleg (bár azért a 27 fokot is megkérdezném még, hogy mit csinál itt folyamatosan még mindig, mert az nem járja, hogy szegény gesztenyefák kivirágoztak a termés mellé, nem jó az nekik, még ha nekünk teraszon kocsmázáshoz jó is) és nagyon aranyos plüssnyuszikat láttam (a nagymamám szépen betakargatta a nyusziját, úgyhogy megnyugodtam, hogy amikor én lefektetem a medvéket, az családi vonás; a kovertálható nyúl-maci pedig olyan, hogy én azt akarom) és mostanában épp minden történetnek, ami a fejemben kavarog, jó lesz a vége, még azoknak is, amiknek hagyományosan rossz vége szokott lenni. Pedig nem lettem optimistább, sőt. Inkább csak fásultabb.

Azt hiszem, kezdek valahogy beletörődni, hogy mennyi minden nem vagyok és nem leszek már soha, például tisztességes bölcsész módjára, precízen és mélyrehatóan okos, rendes háttérismeretekkel és ami csak kell; már azon kívül, hogy nem leszek pszichedelikus íróóriás sem, ugye; és továbbra is fennáll az a dolog, hogy ezen kívül nem leszek rendes ember, például olyan, aki elpakolja a ruháit és nem felejti két napra beáztatva az orchideáját (egyébként láthatóan túlélte, sőt, mintha tetszett is volna neki).

Gunnerkrigg Court

A Gunnerkrigg Court egy 2005. áprilisában indult webcomic, heti három frissítéssel (hétfő, szerda, péntek, közép-európai idő szerint pontosan kilenc óra). A Gunnerkrigg Court költészet és dráma, nem kis regényességgel. A Gunnerkrigg Court varázslat, abból a fajtából, ami lenyűgöz, de kicsit mindig idegen marad.

Cikk az SFmag.hu-n.

időközben

Egyre kétségbeejtőbben egymásra torlódott munkák, két csomagolás közben megnézett Keith Mina Caputo koncert, aztán egy hét a fügepálinka földjén, fröccsözés a Cégtárssal, részeg vén perverz a buszon, meg a srác, aki lezavarta, ilyenek.

Meg persze egy csomó minden más is, szokás szerint.

háklis vénasszony vagyok

Iszonyúan idegesít, hogy a facebook átváltott erre a megszokhatatlanul ostoba módra, hogy nagyjából ugyanazokat a híreket pörgeti a jobb felső sarokban, villantja fel a bal alsóban, és tolja középen is, ettől persze lassú és tohonya, ráadásul kiszűrhetetlenül tele van olyasmivel, ami nem érdekel (nem érdekel, hogy számomra ismeretlen embereknek mit írnak a barátaim, azt hiszem, az zavarna csak igazán, ha érdekelne). Idegest, hogy a gmail is mindig kicsit átvariálja a dolgokat, hogy a blogger a szöveg elé beugró kis buborékokban próbál valamire rávenni, amit hatodszorra sem akarok, hogy össze-vissza váltogatják, mi hol van, mintha valami éberségi játékot játszanánk, hogy ne felejtsünk el alkalmazkodni a legújabb környezethez, de mi van, ha én néha szeretném egy kicsit nem dolgoztatni az agyamat? Ilyesmivel sem?

És igen, tudom, mit rinyálok én, ezek mind ingyenesek, nem kötelező használni őket, blablabla, de hát kicsinyes is vagyok, nem csak háklis meg minden.