délután a tündérkertben

Vannak az életemben teljesen hétköznapi és mégis nagyon furcsa és színes események és helyek és emberek, szóba foglalhatatlanok, és nem is igen írok róluk, mert ha már mindenképp nehezen megfogalmazható dolgokkal akarok küzdeni, inkább az újra zsákutcába akadó regénykezdeményemet és mesekönyv kezdeményemet és novelláskötet kezdeményemet pofozgatom. Kevés sikerrel.

(Bár már tudom, Rey pontosan miért törte be a nagybátyja orrát, mind a hét kovács történtére van ötletem, és az is elég kézenfekvő, hogy a telepesek hogyan szűrik ki a mindennapjaikból az idegen intelligenciát.)

Zsilvölgyi Csaba

Nem ismerten annyira, mondhatni egyáltalán nem, egyetlen egyszer találkoztunk, és akkor is egészen más dolgok töltötték ki a fejemet és a figyelmemet, és elég kaotikus egy este volt az amúgy is mindenképp, és most már alighanem mindig az lesz róla a legélesebb emlékem, hogy félszeg vigyorral fekete fehérneműkről anekdotázik, miközben én feltehetően azt sem tudom pontosan, hol vagyok vagy miért, de, de, de azért hiába nem ismertem, mindig számított, hogy van lelke ennek a társaságnak, és hát leginkább ő volt ennek a társaságnak a lelke. Ő volt az, aki mindig megnézte és véleményezte az art.rpg.hu-n a képeket, aki mindig okos és kedves és bölcs tanácsokat adott - mindenkinek a saját tudása és képessége szerintieket. Én az ő megjegyzéseiből tanultam a legtöbbet. Rengeteget számított, hogy törődött ezzel a közösséggel, hogy támogatta a hozzám hasonló amatőröket, hogy biztatott mindenkit. Mindig terveztem, hogy majd egyszer elmegyek a rajzóráira is, csak aztán lusta voltam vagy épp túl elfoglalt, és ez mostantól már terv sem lehet.

Hiányozni fogsz, Max. Mindannyiunknak.

csak hogy emlékeztessem saját magam

Csütörtökön Krimó, és pénteken este Fonológuslány, délelőtt a nővérem, és hétfőn voltunk Ikeában is, és éjjel kettőkor összeszereltem egy kisméretű könyvespolcot, és szombaton megünnepeltük apám születésnapját két vödör töltött káposztával, és aztán felmentem kutyát vigasztalni a nővéremékhez, bár ők elutaztak, úgyhogy csak a sógorom anyjával borozgattunk és tévéztünk hajnalig.

És voltam Zoli Band és Keith Caputo koncerten is, és akkorát estem egy lépcsőröl le, hogy egyik lábamra sem tudok ráállni.

ember nem tervez, ez lesz a vége

Elfelejtettem, hogy ma napközben nem lesz víz. Most vagy portóival, vagy whiskeyvel kell lefőznöm a reggeli kávémat.

tartom a házat

Miután tegnap lelkesen bebizonyítottam, hogy a trappista sör szeretetét nem kell külön megtanulni, mint a tonikét, vagy legalábbis nekem nem kellett, mert elsőre és előképzések nélkül is rettenetesen ízlett, és aztán ittunk még a belga sörök után skót whiskyket, és hát másnap reggel megrázó volt azzal a tudattal kelni, hogy itt most pakolás és bútormozgatás lesz. Kaptam nagy és komoly igazi irodai íróasztalt, igazi alágörgethető fióktartóval, aminek a tetején egyrészt pont jól elfér a laptop, csak ki kell gurítani, ha egyszerre két gépen akarok húsz dolgot csinálni, másrészt pont jól fel lehet rá tenni a lábamat is, szóval külön jó, és aztán az eredeti tervekkel ellentétben mégsem az ablak elé raktam keresztbe, hanem a fal mellé, és így előkerült a radiátor.

Történetünk ezen pontján úgy döntöttem, hogy a radiátor koszos (az nem kifejezés), és én most le fogom mosni, és az az ihlet szállt meg, hogy a szabvány, lakótelepi rácsos radiátor rácsait körömkefével a legbarátibb súrolni. A hanghatás leginkább arra emlékeztetett, mintha a csöveken át egy hungarocell tábla kísértete kapirgált volna egy palatáblát körömmel. Tulajdonképp nem lepne meg, ha az alsó és felső szomszédaim egyszer csak vasvillával és fáklyával jelennének meg az ajtóm előtt; a radiátor viszont ha patyolat nem is, de legalább olyan tisztaféle lett.

(Később másfél órán keresztül küzdöttem a fikusszal, valaki szólhatott volna előre, hogy ha az elhalt részek alatt vágom le a száraz ágakat, ragasztót ereszt. Egyelőre még csak remélem, hogy valahogy ki tudom mosni a hajamból. És hogy nem most öltem meg végképp a növényt sem.)

vissza a start mezőre

Tegnap elváltak az útjaink a Gyárral, tanulságos volt és nehéz, egyelőre még nagyon álmos vagyok.

És ha bárki netán ajánlana nekem munkát, fordítani-, rajzolni-, enni- és innivalót, ne habozzon, most belefér a napirendembe.

hajnal

Olyan volt az égbolt, mint egy gém puha, ezüstös tollruhája.

(Bár szerintem a gém tollai egyáltalán nem puhák, és valószínűleg közelről a felhők is inkább csak vizesek.)

melyben sötéten látom a dolgokat

és azok aztán rácáfolnak, és bemutatják, hogy a sötét, az hozzájuk képest napfényes nyári délelőtt.

Nem jó hetek ezek, ellenben egészen elképesztően rosszak. Tényleg, néha csak úgy megtorpan az agyműködésem, hogy ez most akkor így komolyan ennyire folyamatosan omlik össze a fejemre rá?

Aztán pedig rájövök, hogy sokkal jobban, mint addig gondoltam.

nem itt tartok, nincs időm

két legyet egy csapásra

Definiálnám a science fictiont és értekeznék a kritikáról is, jó?

A magyar science fiction az, ahol a szerzők a kritika kritikáján rinyálnak évhosszat ahelyett, hogy megtanulnának írni végre már.

(Tisztelet a kivételnek, mert vannak jó sf szerzőink, de ezt a két témát én már nagyon unom.)