helyzetjelentés

Ma az egyik szereplő majdnem elszakította a lovát. Aztán inkább a ruháját mégis, de néha tényleg érdekes dolgokat gépelek.

amit a black metalos ismerőseim előtt elhallgatnék

És az utolsó pillanatban az unokatestvéremmel elmentünk James Blunt koncertre, és meg is foghattam volna, az előadóembert és nem az unokatestvéremet, mert ott rohangált át a közönségen mellettünk, de valamikor rájöttem, hogy én csak olyan férfiakat akarok fogdosni, akik viszonozzák ezt az elképzelésemet, (így esett nyáron az is, hogy nem fogtam meg az Isten, izé, Joey Z lábát, pedig többször is majdnem beesett közénk, miközben páros lábbal ugrált, a fejét rázta, és gitározott), tehát nem taperoltam le James kollégát sem, pedig világsztár, és egyébként nagyon jó koncertet adott. És élőben olyan nagyonbrit feje van, hogy azt képen közvetíteni lehetetlen, és én szeretem a briteket, nna! Jó sokat játszott, átrohangált a közönségen, futott egy kört az ülőhelyek között is, három számot a keverő oldalán felemelt zongorán adott elő, mielőtt visszatért volna a színpadra, és a végén szörfölt egy kicsit a zongorája tetején. Volt minden sláger, csendes, ugrálós, új és régi; a No Bravery -vel élőben is meg lehet engem hatni, mert olyan háborút tapasztalt módon háborúellenes, a fények lenyűgözőek voltak, és a végén a konfettieső kellemesen elvonta a közönség figyelmét arról, hogy ezek most itt tényleg levonulnak. Hazafelé aztán az unokatestvérem vett egy plakátot, és a metrón először heves fénykardozásba, majd jóval pajzánabb jelenetekbe bonyolódott mindenféle egyéb plakáttulajdonosokkal; átbicikliztünk az éjszakai Budapesten (én főleg kapaszkodtam és rettegtem), ettünk és ittunk és újra összefutottunk az egyéb plakáttulajdonosokkal; és mivel közben hideg volt, megfáztam.

ostrom, kávé, sör

Az úgy volt, hogy elszégyelltem magam, és megnéztem Brainoiz utazós képeit (amúgy Lir fiai épp visszaváltoznak, nem át; közben szimbolizálják az ír szabadságot és miegymás, és hova tűntek a parkból a kacsák???), és most el akarok menni, és oda, ahol nincs fűtés, esik az eső, és a helybéliek őszinte nosztalgiával emlékeznek vissza azokra a szép napokra, amikor "ezen a szakaszon tízméterenként megverték az embert, ha hosszú haja volt"  (mint például az idézett személynek, akkoriban). Egyébként el akarok menni és oda is, ahol még mindig meleg van, meseszép kisfiúk mérik vizespohárba a fügepálinkát, és nincsenek bekapcsolt számítógépek, de hát igazából lehet, hogy ha a fő gondom az esti berúgás lenne, és nem a napi munka, itthon is egész jól ellennék.

A kilencedik keresztes háborút lezárván nekiláttam kiszorítani a keresztényeket a Szentföldről, ez ugyan legalább három szultánba fog kerülni, majd a boldogtalan végkifejlet, de legalább belefér közbe némi szerelem, és a korántsem szapora gyermekáldás. Remélem, az ostromjelenetek megritkulnak, mert al-Bira kivágta a biztosítékot.

Két lovasroham közben azért szoktak olyanok is történni velem, mint: kávézás, sörözés, mozi. A Hellboy 2  másodszorra kifejezetten kellemes film, és még mindig nagyon gyönyörű, továbbra is tartom, hogy már tizenkét éves koromban is csak azért szerettem a Brost, mert tudtam, hogy Luke Goss egy szép napon még ilyen Nuada herceggé növi majd ki magát.

Egyszer elhagytam a telefonomat, de a személyzet nem tulajdonította el, sőt, mikor visszaértünk a villamosmegállóból, lelkendezve hozták elénk (a Yes kocsma mégis jó hely), máskor pedig csak nem tudom kezelni, mert Nokia (ha nem az lenne, egyszer sem tudnám kezelni, és máskor is elhagynám inkább).

Ezen kívül többször hordtam szoknyát, illetve rövid ruhát, és nagy fülbevalókat is, megálmodtam egy rajzot, amit azóta sincs időm elkezdeni, és aktív kung fu hiányom van, de egyelőre csak fekvőtámaszokkal és nyomelemekkel pótolom (a későbbiekben esetleg bikram jógával, bár tudom, tudom, az nem ugyanaz).

a pálinkával és ásványvízzel folyó kánaán

Közben elutaztam és egészben vissza is értem, megjártam a vidéket, ahol vizespohárnyi pálinkákat töltenek a vendégnek; a takarítónő papírcsónakot és óriáshattyút hajtogat a törülközőkből; ha éppen kék a tenger, akkor nagyon az; és kivétel nélkül mindenki el akar adni valamit a turistáknak, néha épp saját magukat. Láttam szemtelen macskákat, homokszín, félénk kóbor kutyákat, felnyergelt és felnyergeletlen lovakat, világítótornyot és lényegesen több és hangosabb embert, mint amennyit az én remete-lelkem elvisel.

(És most már látjátok, hogy a rövid bejegyzések mellé miért nem szoktam verset pakolni, ugye?)

moziünnep

Szóval a Moziünnep keretében láttam (az egyiket többször is; na, melyik lehet az?):

A tiltott királyság

Ami királyság, feltéve, hogy annak nézzük, ami: sok, szép kung fuval töltött látványos mesének. Jackie Chan és Jet Li verekedésén még én is elérzékenyültem, pedig már egy tisztességes tan saot sem tudnék végrehajtani, azt hiszem (repülni pedig fénykoromban sem tudtam). Csodálatos pozőr beállítások és helyszínek vannak benne, és törékeny, babaarcú kung fu hősnők (a boszorka ruhája nekem kell; nem férnék bele, de kell). A főhős mérhetetlenül idegesítő, úgy arcberendezésre, mint szerepe szerint; de Collin Chou ismét bebizonyította, hogy a főgonoszoknak jól áll az erős smink és a húsz kiló arannyal díszített, uszályos, fekete köntös. Nagyon tetszett, hogy az álom/mese részek szinte minden eleme előkerül a valóságban is (az elején Jason azért álmodik a Majomkirállyal, mert egy róla szóló sorozaton aludt el, stb.), és az a rengeteg utalás a különféle kung fu filmek és legendák felé, amiből én valószínűleg csak a felajánlható 1%-ot ismertem fel.

A film kapcsán újra megbizonyosodtam arról is, hogy a szórakozás és a művelődés minden szinten összefügg - és most nem csak arra gondolok, hogy azért itt is elmondták, hogy a víz és a kung fu; valamint hogy a bosszú szerintük sem bölcs dolog - például rájöttem, hogy most akkor el fogom olvasni, legalább félig-meddig a Nyugati utazás címen magyarul is letölthető, középkori kínai regényféleséget. Ha már itt-ott azért utalgattak rá. A Majomkirály - akiről már Szabó Lőrinc is megírta, hogy roppant tiszteletlen alak, és Buddha tenyerét is lepisilte - például mindkettőben központi szerepet játszik (igaz, az eredetiben nem fejtik ki, hogy valójában Jet Li az, aranyszőke majomparókában), és a bamba főhős nevét is innen szedték.

De a lényeg azért az, hogy Jet Li és Jackie Chan nagyon szépen verekednek, és a többiek sem maradnak le olyan sokkal.

A meztelen dobos

A maga módján szórakoztató volt, engem le lehet kötni idétlen glam és emo kópiákkal, backstage-dzsel és zenekarosdival. Bárki, aki látott már életében igazi glam együttest, tudja, hogy pusztán a tagok megjelenésére fel lehet építeni egy teljes vígjátékot - olyan sokkal tovább itt sem mentek, de azért kellemesen vicces filmet hoztak össze. Igaz, hogy egy hét távlatából már nehéz felidézni belőle bármit is, de azért kellemes időtöltés volt.

Delta

Ugyan ezt a filmet láttam utoljára, de nem akarom ilyen mocskos hangulatban zárni a bejegyzést. Évek óta nem láttam ilyen szar filmet. És talán még sosem láttam ilyen önhitten szar filmet. Nagyjából mindent bemutat, amiért a magyar művészfilmet utálni lehet. Nem az a baj, hogy csak mocsári orkok szerepelnek benne, hogy lehangoló, hogy fölöslegesen lassú, hogy nincs története, vagy hogy olyan unalmas, hogy még a kötelező nemi erőszakolós jeleneten is elbóbiskol a néző - erről mind tudom, hogy ez a Művészet, az Elidegenedés és az Angst része. De ez a film közhelyes. A Múmia III. innovatív hozzá képest. Ezen kívül röhejes, hogy a szereplők végig ugyanazt a ruhát viselik - komolyan, mint egy képregényben, ahol azért fontos, hogy a Lány vörösesbarna, rövid bő szoknyát és almazöld blúzt visel, hogy megismerjük hátulról is - pedig amúgy a teregetős jelenetben kiderül, hogy valójában van más holmijuk is.

A vége a legrosszabb, két olyan ordas klisét sikerült egymás mögé hányni, amivel szerintem a II. világháború óta már külön-külön sem zárnak filmet (magányos mentőmellény úszik le a vízen; a főszereplő mocsári teknőse lassan visszabotorkál a nádasba), olyan hatásvadász és elcsépelt. És két ekkora közhelyet egymás után? Reméltem, hogy ilyet legfeljebb hangsúlyos iróniával követ el bárki emberfia - de a film egyik leggusztustalanabb tulajdonsága, hogy olyan komolyan veszi magát, mintha legalábbis... Nem tudom, mintha legalábbis két új Evangéliumot hozott volna el nekünk egyszerre.

A zuhanás

A vetítési helyszínekből is kitűnt, hogy a film a forgalmazók szerint átmenet a közönségfilm és a művészfilm között - most majdnem azt írtam, hogy "nézhető, de a története mégis bonyolultabb egy átlagos faéknél" , de aztán eszembe jutott a Miss Pettigrew nagy napja , amit ugyanebben a szórásban játszanak, nézhető, de azért a már emlegetett Múmia III. története is intarziás rokokó asztalkának tűnik mellette.

A zuhanás jó film, bár az az igazság, hogy ezt nem könnyű megítélni, annyira elnyomja a tulajdon látványa. Jobban belegondolva tetszetős a története is, de ezt nehéz észrevenni képek viharában. A valóságban játszódó jelenetek is nagyon szépek a maguk visszafogott módján igazából akkor durvul el a helyzet, amikor a "mesébe" érünk (a történet gerincét az alkotja, hogy egy kórházban a húszas évek Kaliforniájában egy ágyhoz kötött kaszkadőr hosszú mesét mond egy törött karú, bevándorló kislánynak, ha az cserébe lop neki morfiumot). Darwin vörös-fekete-fehér, földig érő tollköpenyben, csilláralakban felakasztott rablók, lótuszkalapos hercegnők - persze erre az a magyarázat, hogy úgy látjuk mindezt, ahogy a főszereplő kislány elképzeli. (Ott van például az is, hogy akit a mesélő "Indian" -ként emleget, azt a kislány turbános indiainak képzeli el, holott a szövegkörnyezetből kitűnik, hogy tolldíszes indiánról van szó.) Mindemellett szerelem, dráma és halál.

Érdemes megnézni. Már csak azért is, mert szép (és túlnyomórészt Beethoven VII. Szimfóniájának II. tétele szól benne, és az még szebb).