Idén is volt születésnapom, és mivel ennek örömére felfüggesztettem a diétámat, kedd délelőtt szenvedtem is az előző esti söröktől, de hát így jár az, aki csónakázó-tavak partján ücsörögve Guns N'Roses feldolgozásokat hallgat, igazi koncerten, igazi sörrel, igazi rockerek között. Ki is lógtunk a sorból, Adry meg én, de legalább mindketten kívülről tudtuk az összes szöveget, és azért az fontosabb még a helyesen megkötött fejkendőnél is (amit, mint tudjuk, épp kettő és fél centivel kell kevésbé szembe húzni, mint a Suicidal Tendencies rajongóknak).Szerdán megnéztem a Mamma Mia -t, és roppant jól szórakoztam, de még annál is jobban, olyan őszinte és vidám idétlenség, hogy nem lehet nem végigvigyorogni. És hát Pierce Brosnan, Stellan Skarsgaard és Colin Firth, nohát, azért nem rosszak külön-külön sem, hát még így együtt. A díszletek és a helyszín szintén ínycsiklandozóak, szinte úgy éreztem, hogy sziklás görög szigetekre kellene költöznöm, bár utálom a meleget és a meredek lépcsőket, úgyhogy lehet, hogy mégsem.
Csütörtökön vendégeskedtünk Adrynál, volt ott paradicsomos ruccola saláta és fokhagymás sült csirke, és csupa olyasmi, amit amúgy is ehetek, és ez azért még annál is jobb kedvre derített (annál is, mint hogy a diéta mellékhatásaként újra belefértem valami régi szoknyámba, és kellően hideg is volt hozzá, hogy felvegyem), és ott voltunk mi is, bár minket szerencsére nem akart senki sem megenni, ugye. Megvitattunk mindenféle történelmi és politikai kérdéseket, ebben a társaságban azért az ilyesmiből mindig sokat lehet tanulni, rám is fér, mert szeretek érteni dolgokat, de nincs meg mindig a rálátásom, hogy magamtól be is fogjam az egészet.
Hétfőn egyébként az volt az első nagy kellemes meglepetés, hogy épp aznap érkezett meg egy közepesen nagyobb csomag könyvem, úgyhogy a délután egy részét egy cukrászda teraszán ülve töltöttem, hűvös szélben és napsütésben, forró ír kávéval és könnyed feketeerdő-tortával (ünnepelvén, hogy amint azt már a Ghymes is megénekelte, szám szerint 33), és közben olvastam az írásról, és ebben-abban egyet is értettem vele, más dolgokban pedig arra jutottam, hogy egész sok általam kedvelt író pedig láthatóan nem, China Miéville például sosem használ egy szokatlan, de ihletett jelzőt, ha egyszer nyolcvanhat lelkes túlzás is elfér a könyv két fedele között.
Születésnapom alkalmából lejárt a Tor akciója is, nincs több letölthető könyvecske, bár utoljára még egyszer fellinkelték az összes addigit, és megtudtam, hogy azért vártam én hiába a Mistborn -t Brandon Sandersontól, mert az volt a nyitókötet. Én pedig csak később csatlakoztam. Kellemes könyv, bár nagyon ugyanazok a szereplőklisék voltak benne, mint a másik általam olvasott Sanderson-műben (WarBreaker ; tessék nyugodtan letölteni, akármelyik revíziójánál tart is, igen szórakoztató és kellemes fantasy regény) - szerencsére azért máshogy használja őket, és kellemesen markáns és izgalmas a sorozat kissé komor, erősen poszt-fantasy-apokaliptikus világa is. A másik könyv, amiről lemaradtam, szintén olyasmi volt, amit pedig vártam; John Scalzi Old Man's War -ja szintén roppant kellemes, különösen, ha valaki szereti a bolygóközi lövöldözéseket (mert azért az izgalmas felütéstől eltekintve ez csak egy általános bolygóközi lövöldözéssel megpakolt, egyszerű kalandregény) (ellentétben például azzal az őszinte science fiction kiválósággal, amit Peter Watts ért el a Starfish -ben; de az egyszer majd, ha visszanőtt az agyam, egy leborulással egybekötött, teljes ismertetést is megér).
(Egyébként pedig a tavalyi születésnapomra kapott tollaimmal épp csillogós, rózsaszín szívecskéket rajzolok az egérpadom sarkára, és tartok tőle, hogy már soha nem fog visszanőni az agyam.)
