Ahogy elnéztem, a tegnapi mintapéldány sérülések nélkül megúszta, és amikor sikerült megtalálnom és kidobnom az ablakon, gond nélkül átrepült a szomszéd tízemeletes tetejére. Pár órát biztos, hogy ott volt a műanyag cserép alatt, mert reggeltől kezdve hallottam, hogy a szokásosnál hangosabban csapkod a konyhában a kereszthuzat. Eltartott egy ideig, hogy annyira idegesíteni kezdjen, hogy megpróbáljak rájönni, mi csapkodhat, és utána is sokára jutott csak eszembe, hogy azt a cserepet nem én tettem fejjel lefelé a szemetes mellé (nem, fogalmam sincs róla, egyik napról a másikra mit, hogyan és hová teszek, adhd tárgyállandótlanság), vagy hogy onnan jöhet a zaj. Aztán felemeltem a cserepet, és ott ült alatta szerencsétlen galamb, és esküszöm, nyüszített, én legalábbis madártól nem hallottam még ilyen halk és vékony és elkeseredett sípolást. Csórikám alighanem berepült az ablakon (M.I.É.R.T.) (mert galamb, azért), rászállt a pillekönnyű, üres műanyag cserép szélére, az lebillent a konyhapultról, egyenesen rá a galambra. Szerencse vagy balszerencse, de ez a cserép pont akkora, hogy kényelmesen el tud nyelni egy ekkora madarat, és kellően tölcsér alakú, hogy esélye se legyen leborítani magáról. Amúgy szép, egészséges madár volt, a maga módján cuki is, és persze rendesen lefertőtlenítettem utána, szóval végül is minden jó, ha vége jó, amennyire most meg tudom ítélni. Remélem, ő is kipihente a traumát és jól van, és azt is remélem, hogy soha többé nem repül be az ablakomon. Nem akarok csak ezért csirkehálót szerelni rá, de most nagyon komolyan elgondolkoztam rajta.
