szokás szerint vannak hobbijaim, szokás szerint unalmasak

Nagyon kevés munkaóra van hátra az évből, elég sok munkával megpakolva, de az agyam már négykézláb sem halad, inkább olyan érzés, mintha hason próbálnék felkúszni egy gépzsírral vastagon bekent csúszdán. Nem segít, hogy a többiek sincsenek sokkal jobb állapotban, és az még hagyján, de a dokumentáció, ami alapján tesztelünk, hát most hangosan felnevettem, az olyan szép tiszta és elvágólagos, mint az iszapos vízbe öntött híg moslék.

Közben a világon csak az érdekel, hogy valamelyik kisebb kötőkeretemmel hogyan tudok ötujjas kesztyűt kötni, mert ez nagyon fontos, nem lehet amúgy olcsó kötött kesztyűt kapni, nyilvánvalóan nekem kell ezzel napokig kísérleteznem. Az első prototípus nagyon béna lett, de nem reménytelenül használhatatlan, sokat tanultam belőle, de most épp az izgat, hogy mi van, ha az ujjak felől kezdem kötni az egészet? Van egy kiváló elméletem, úgy hogyan tudom sokkal jobban összeilleszteni az ujjait, oké, hát a hüvelykujja még így is kérdéses, azt mindenképp utólag kell ráfabrikálnom.

Persze legalább kötés közben haladok a hangoskönyveimmel, ami igencsak rám fér, mert több körben több akcióban vettem a kelleténél lényegesen több tucat könyvet. Például teljesen érthetetlen mód egy laza harminchét és fél órás Le Morte d'Arthurt, amit nyilvánvalóan sosem fogok végighallgatni, de birtokolnom kell, mert. Muszáj. Most nézem, hogy a Dhalgren is harmincnégy óra fölött van, csak Delany annyira drága szokott lenni, hogy nem lehetett otthagyni, mert mi van, ha tetszik (amit eddig hallgattam tőle, az tetszett). Német hangoskönyvből végtelenül túlvásároltam magam, bár főleg ifjúsági regények, és azokat lehet pörgetni (elmondhatatlan mennyiségű Rick Riordan regényt hallgattam végig az elmúlt időben, kicsit már unom is, és még mindig legalább két teljes sorozat hátravan) (és Marie Brennan Lady Trent sorozata is nagyon cuki és szívesen befejezném, de szerencsére a hátralevő kötetek nem voltak leárazva), na de bezzeg francia hangoskönyvből már megint nem volt érdekes a felhozatal. Lehet, hogy előbb-utóbb tényleg ráfanyalodok a teljes, összes és számolhatatlan Arsene Lupin gyűjteményes kötetre, amivel csak az a baj, hogy fantasztikumra vágyom. Az meg főleg csak németül van, és németül még nagyon nem tartok ott, hogy bevállaljak pl. egy Adrian Tchaikovsky-t.

A kötésre visszatérve: kikísérleteztem, hogyan tudok kutyamintás sapkát kötni és kutyamintás sálat. Ez két külön technika két külön eszközön. Se sálra, se sapkára nincsen szükségem, de meg tudom csinálni, és működik, és mindig lenyűgöz, ha kitalálok valamit, és működik.

lassan vége az évnek, meg az erőmnek is

Igazából nem tudom, hol tartottam, sok a félkész poszt és kevés az idő, és annál már csak az akarat és a lelkierő a kevesebb. Nagyon kimerítő volt ez az év, leginkább a munka miatt, és bár végre sikerült elmennem egy hét szabadságra (másfélre terveztem, de visszavonattak velem két napot csak azért mert, és ezt sosem fogom megbocsátani), annyira lerohadt mostanra az agyam, hogy már a mondatokat is nehezen rakom össze. Tegnap voltam dobórán, és a metronómot nem tudtam követni, annyira szét voltam esve - jó, az sem segített, hogy a rider valamiért xilofonhangra volt állítva (nem is értem), és azon kívül, hogy üveghangon csilingelt,  még a lábdobot is elnyomta. Cafatokban hámlott tőle az agyam. Őszintén, nem is emlékszem rá, hogy valaha ennyit szenvedtem volna már azzal is, hogy a negyedeket legalább nagyjából eltaláljam, persze, amúgy is hajlamos vagyok megpróbálni legyorsulni a metronómot, de ez hát, ennyit a neuroplaszticitásról.

Utóbbi hiányát a munkában is érzem, most tartok ott, hogy az agyam a legkisebb összefüggés láttán sikítva eldobja magát, hogy ilyennel nem foglalkozik - végül is teljesen ideális, épp most vagyunk egy nagyon összetett folyamat kellős közepén,  amikor a miértekből lehetne csak visszafejteni, pontosan hogyan kellene működnie az egésznek, ilyenkor a legjobb agyműködés nélkül élni. Nem akkor, amikor csak az lenne, hogy "ott a gomb? megnyomom, működik? következő oldal betölt?". De hát persze abban nem is fáradtam volna ki ennyire, szóval vannak itt azért összefüggések, amiket mégis észreveszek, csak mire megyek vele? Semmire.

De majd karácsonykor alszom. Más tervem nincs is.

apró lépésekkel

Egyébként a probléma egyik gyökere valószínűleg az, hogy most már évek óta van valami esti nyilvántartós és némileg napló jellegű rutinom, amit persze hullámzó mértékben végzek el, de hát innentől kezdve egyszer már leírtam valahova, hogy mi történt, és nehéz magam arra motiválni, hogy máshova is írjak róla. Valamint egy kalap alatt végzek ún. gondolkozást is, hogy például mitől vagyok hülye, egész sok érdekes észrevételre jutottam már az évek során, de hát ez sem támogatja, hogy a világgal osszam meg azokat a mélyreszántó eszmefuttatásaim, amiket egyszer már jól megosztottam magammal.

Eddig az év egyik nagy felfedezése az volt, hogy a piskóta szó valójában a biscuit változata, és hogy az általános ruhanemű görögül is ruha. Ez még annál is meglepőbb és vicesebb, mint amikor az Akropolisz Múzeumban szembesültünk vele, hogy a pikszis görögül is pikszis, és.ezek szerint ez sem valami félpalóc tájszó, mint addig hittem. Már a félpalóc tájszavaknak sem hihetek.

ez már nem vasárnap este, hanem hétfő hajnal

Kitaláltam, hogy gyakrabban fogok blogolni, erre azóta csomó borzalmas dolog történt, és nem akarok borzalmas dolgokról írni. Jó, persze történt egy csomó nem borzalmas dolog is, de azok meg többnyire nem érdekesek, szóval azokról meg azért nem érdemes írni, ah, hát nehéz ez így.

Van valahol egy félkész posztom arról, hogy mi mindent csináltam nyár elején, majd valamikor hozzáteszem a nyár további részét is, hogy legyen értelme (bár így utólag semmi más emlékem nincs a nyárról, mint hogy izzadok, vagy besötétített, légkondicionált szobákban próbálok túlélni, és tényleg úgy érzem magam, mint egy inverz sarkkutató, aki az örök tél nyár fogságában ragadt). Mondjuk tényleg főleg ezt csináltam.

Azóta persze már ősz van, sőt, lassan tél, és olykor kifejezetten hideg. Pénteken akkora telihold volt, mint egy tányér, és végre sikerült kijutni erdőbe teliholdat nézni, és az mindig jó. Álmomban kiváló fesztiválokon járok, ez már csak azért is előny, mert ez idén ébren kimaradt, és a koncerteket sem tudom már úgy átélni... bár szerintem utóbbi leginkább azért lehet, mert nem Primordial koncertekre járok és Life of Agony-ra (esetleg New Model Army-ra), és hát minden más csak koncert, nem katarzis. Minden vasárnap elhatározom, hogy jövő héten lefekszem időben és legalább negyedórát gyakorolom a dobot és írok és rajzolok is, és ezt persze minden héten mind nem csinálom.

Még mindig nem jöttem rá, milyen színűre fessem a hajamat.

a pokolba vezető út

Sikerült felfáznom ebben a csodálatos időben (két és fél hónapja 36+ fok van), és a több évtizedes tapasztalat az, hogy nekem a probléma ezen stádiumában a 2+ sör használ a legtöbbet (sok folyadék és különféle vitaminok), aminek az a következménye, hogy az agyam a söröspohárba téve végignéztem egy vígjátékot Netflixen, és már megint nem fekszem le időben. Ah, és még naplóznom is kell, és nyújtanom, és nem töltöttem ki a céges jelenléti ívet, bár lehet hogy azt nem most kéne igazából teljesen mindegy, holnap este állítólag végre megérkezik a hidegfront.

Egyelőre nem tudom elképzelni, milyen lesz újra szilárd halmazállapotban létezni.

az idő telik, valamint múlik is

Lényegesen gyakrabban eszembe jut, hogy írni kéne ide, mint ahányszor megteszem, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy sokszor csak írok, de nem sikerül befejeznem, és ezért nem kerül ki. Történnek dolgok, van köztük unalmas, van köztük munka, és van köztük olyan is, amiről nem tudnék higgadtan írni, arról pedig próbálok leszokni, hogy nyilvánosan hisztizzek. Ó, és persze voltak választások is, de arról azt hiszem, elég egy mélységesen lemondó sóhajjal megemlékeznem, illetve hozzátenném, hogy oké, (egyelőre még) ebben a lángoktól ölelt kis latrinában élek, de amitől most igazán rosszul vagyok, az a francia helyzet. Azon persze még annyit sem tudok változtatni, mint az itteni trágyán, majdnem egy teljes milliomoddal tehetetetlenebb vagyok, mint szülőhazámban.

Közben eljött a nyár, egyre jobban idegesít, hogy ilyen gyorsan múlik az idő. Jaj, és őszülök, és sajnos a szemműtét óta megváltozott színérzékelésem sokkal élesebben mutatja, hát rémes! Ennél csak az a rémesebb, hogy mennyire nincs kedvem festeni a hajam, semmi elvi vagy erkölcsi akadály, csak a puszta lustaság (már az is, hogy kitaláljam, milyen színű legyen). Valamikor lassan egy hónapja tönkrement a jobb térdem, most épp kicsit jobb, de ahányszor másfél lépésnél többet kell megtennem, előre rettegek, hogy most akkor megint napokig fájni fog? Vagy nem? Csodálatos élmény, és persze egyetlen gyógytornásznak / manuálterapeutának sincs szabad időpontja az előrelátható két életben. Nem nagy élmény ez az öregedés, csak sajnos az alternatíva rosszabb.

ja hát hogy azóta

Történtek ilyen dolgok, hogy megműtötték a szemem, és most akkor nagyjából életemben először szemüveg nélkül járok a világban (kb. másfél évesen kaptam az első szemüvegem, addigra tanultam meg gyorsabban járni, mint amilyen messzire láttam, és ez mindenféle "nem vak ez, hanem bátor" katregóriájú problémákat okozott). Néha még mindig megpróbálom levenni vagy igazgatni a nemlétező szemüvegem, de mától már szemcseppeznem sem kell. Valószínűleg olvasáshoz majd kell azért egy gyengébb szemüveg, de nagyjából a műtét után két hónap, mire beáll, szóval addig... néha nehéz. Nem lézeres kezelés volt amúgy, hanem műlencse-beültetés, azaz gyakorlatilag alkatrészt cseréltek mindkét szememben. Ez kicsit megváltoztatta a színérzékelésemet (nagyon-nagyon enyhén más színe van annak, amin átnézek), ezzel még kicsit szenvedek, például rengeteg fekete dolgot sötétkéknek látok, és néhány sötétkéket feketének, ez ruhavásárlásnál például zavaró. A piros és a sötétrózsaszín közt is máshol húzódik meg a határ, a narancssárgák többségének döglött színe van (alighanem a sárga-kék tengelyen csúsztak el dolgok), és ez valószínűleg pl. meg fog látszani azon, hogy az emlékeimhez korrigálom majd a fényképeket, nem ahhoz, amilyenek a valóságban. Illetve kicsit más dolgokat fogok együtt felvenni, amik olykor ütni fogják egymást. És meg kell szoknom, hogy a szemüvegkeret nem takarja el jótékonyan a szemem alatt húzódó árkokat.

Emellett minden más esemény eltörpül, de amúgy sem voltak nagyon érdekes dolgok az elmúlt hónapokban. Voltunk különféle városi sétákon, igazából ez az egy az, amit kifejezetten ajánlanék (bárkinek, aki szereti a vörösbort). Voltam koncerteken és kirándultam is, ettem-ittam, hallgattam könyveket, csak a szokásos.

március végi töredék

Szokás szerint elvesztem a félkész vázlatok között, mert mire végiggépelnék egy bekezdést, épp jön valami halaszthatatlan, vagy csak elfelejtem, mit is akartam. Az a kora reggeli interjú valamikor a múlt ködében hibának bizonyult, mert bár jó volt a jelölt, és értettem is, mit beszél (sri lankai volt, nem vietnámi, feltehetően azért), de annyira kimerített, hogy utána egész héten használhatatlan voltam. Kedden mondjuk a telefonomnak köszönhetően zártam ki magam egész napra az ügyfél rendszeréből, nem én voltam a hibás, de csodálatos hat és fél óra volt, mire négy ember segítségével sikerült visszakaparnom magam a virtuális munkaállomásra. Később a céges vpn gyűlölt valamiért, de őszintén szólva, ez legalább kölcsönös.

Döbbenetesen gyorsan telik ez az év, egyrészt olyan, mintha semmit sem csináltam volna, másrészt rengeteg mindent csinálok folyamatosan. Megtaláltam a nekem való jógaformát (jógakerék), végelenül béna vagyok, de úgy tűnik, most jött el az ideje annak, hogy olyan dolgokat csináljak, amiben végtelenül béna vagyok - részint azért, mert egyszerre több végtagomat kellene koordinálnom, részint azért, mert az elmúlt pár évben a vállam és a nyakam egyetlen merev fájdalomgócba égett, kb. mint a villanytűzhelyen felejtett kés műanyag nyele. De azért főleg az a gond, hogy az agyam nincs hozzászokva, hogy mozgásokon törje magát, inkább az olyanokban jó, hogy milyen szabályos fonetikai eltérések vannak a spanyol és a portugál között, és ezek hogyan viszonyulnak a franciához. Szóval még soká lesz, hogy bármiféle mozgáskultúrát tudok majd felmutatni, de nem kizárt, hogy egyszer eljutok odáig. 

a fontolva haladás elve

Aznap, amikor nagyon gyorsan akartam megmelegíteni az ebédemet, teljesen véletlenül megtaláltam a kiolvasztó funkciót a mikrohullámú sütőn.

szerintem sem sürgetésből

"Nem sürgetésből, de ugye sikerült haladnod azzal a feladattal, amire nem adtam határidőt, és megbeszéltük, hogy egyébként ráér?"

nem kellenek nekem ellenségek

Mire gondolhattam, amikor azt mondtam, részemről teljesen rendben van, tehetjük hétfő reggel nyolcra az interjút az új vietnámi tesztelőjelölttel?

Őszintén érdekelne.