Láttam az utolsó pót-Harry Potter filmet is, és mintha a második és a harmadik rész között elveszítették volna a jegyzeteiket, máskülönben nem értem, hogy miután két részen át építették fel a titokzatos Crendence karakterét, az utolsó részben miért cserélték le egy természetellenesen CGI mozgású, harcsaszájú Disney-őzre. Úgy összességében a harmadik részből mintha kimaradt volna a történet, és ahhoz képest nagyon hosszú volt.
A Licorice Pizza sem nyűgözött le, úgy igazán sosem gerjedtem a hetvenes évek Amerikájára, és ennek megfelelően ez a nosztalgikus visszatekintés sem kötött le. Annak nyilván jó a film, olyan erős a hangulata, hogy szinte még a pállott izzadtságszagot is éreztem gőzölögni a hőfehér nejlonöltöny - ordító pink nejloning kombináció alól, de arra nem sikerült rájönnöm, hogy a nosztalgián túl volt-e benne bármi.
A Belfast viszont nagyon tetszett, a témájához (protestáns-katolikus szembenállás a hatvanas évek végén Belfastban) képest meglepően kedves film, szépen, szépen felépített és végigvitt konfliktusokkal. Végül is Kenneth Branagh bevallottan a saját életéből vette az egészet, és kellően jó rendező ahhoz, hogy pátosz nélkül tudjon megható lenni.
Bedaráltam az idei Snowpiercer és Bridgerton évadokat is. A Snowpiercer jobban tetszett a tavalyinál, kiszámíthatatlanabb volt, és néha érdekes konfliktusokat hozott be váratlan helyről, bár volt egy-két olyan töltelék rész is, amit utólag sem tudok hová tenni (a savfelhős résznél fölöslegesebb dolgot ritkán láttam életemben). A Bridgerton szép volt és látványos, és úgy volt baromi unalmas, hogy közben nem lehetett mégsem kikapcsolni. Mint a rágógumi, ami tíz másodperc után már nem esik jól, de még van egy kis íze, és lehet rajta dolgozni, és lenyelni nem jó, kiköpni fárasztó, mi ez a bazári marhaság, de most már essünk túl rajta, hogy ne maradjanak kérdések.
Ó, és volt még a Turning Red is, nem vagyok hajlandó leírni a magyar címét, annyira rettenetes. De csak a magyar cím rettenetes, a film maga nagyon aranyos, még vöröspandák nélkül is az lenne, de hát vannak benne vöröspandák, szóval így különösen az. Igazi kis lélekmelengető darab.
A Tizenegyes állomás sajnos elég nagy csalódás volt. Még csak rossznak sem mondanám, a harmadik rész után egyszerűen nem jutott eszembe tovább nézni, pedig a könyvet nagyon szerettem. Valahogy pont azt nem sikerült elkapnia, hogy a könyvben esendőek a szereplők, de szerethetőek - a sorozatban viszont mindenki nagyon idegesítő és agresszív. Nemsokára jön a Tündöklő lányok sorozat is, egy negyedik szolgáltatónál. Szerencsére már a könyvet sem szerettem, úgyhogy nem kell csak azért előfizetnem, hogy lássam, mit hoztak ki a könyvből, amit én fordítottam.
