létezem, tehát fáradt vagyok

Végül természetesen elmentem sétálni, valószínűleg senki és soha nem nézett ki még olyan hülyén, mint én, miközben megpróbáltam megoldani, hogy a széltől ne kapjak egy másodperc alatt arcüreggyulladást, de kilássak a szemüvegemen. Szerencsére kevés más embernek jutott eszébe ilyen időben sétálni, de az a csapat gimnazista, akik szembejöttek velem az Oroszlán-szikla előtt, nagyon lesajnálóan nézett rám. Jó, mondjuk a kamaszok mindig lesajnálóan néznek mindenkire, aki nem kamasz, de akkor is!

A cipőmet is megragasztottam, vettem hozzá cipőragasztót, nagyon büszke voltam magamra, hogy ilyen rendes felnőtt vagyok. Lehet tippelni, melyik feléről jött le száz méter után a visszaragasztott talp: arról, amelyiket sörözés előtt egy nyolcvan forintos pillanatragasztóval ragasztottunk vissza egy gyrosozó előtt az utcán, vagy arról, amelyiket a drága speciális ragasztóval, minden instrukció betartásával, másfél órán át tutujgattam, és három napon át szárítgattam? Nyilván utóbbiról. Szóval vettem pillanatragasztót, és azt is visszaragasztottam, és ezentúl, ha bárhová megyek abban a cipőben, lesz nálam két tubus pillanatragasztó, és ennyi. Mert amúgy teljesen jó bakancs, fogja a bokám, fogja a talajt, beleférek vastag zoknival, hülye lennék kidobni.

Mindeközben fúrnak, úgyhogy korai Pearl Jamet éneklek, hátha legalább egy egészen kicsi józan eszem marad a fejfájás alatt. Nagyon szét vagyok csúszva, már azt sem tudom, mitől, de nagyon. Lehet, hogy csak a szokásos, csak ezúttal nem volt elég a karácsonyi szabadság, hogy kipihenjem. nem tudom, de elég fárasztó egy aranyhal koncentrációs képességeivel léteznem.