Este nyilván nem szereltem polcot, meg másnap és harmadnap este sem, talán majd hétvégén? Eljutottam gyógytornászhoz, egyelőre felmért és alaposan végiggyűrögette a hátam és a nyakam, most épp attól fáj, de majd még megyek, és akkor lesz ideje itthoni tornát is mutatni, bár egyelőre még sajnos azzal is sokat kell dolgozni, hogy használható formába gyúrja az izmaimat. Aztán ma végigborítottam magamon a frissen melegített ebédemet, és alaposan megégettem a karom, mert ez még pont hiányzott. De mindjárt hétvége, vagy nem tudom, alvásidő, alvásigényem lenne, azt hiszem.
harács
Ma egyszerre érkezett a pizzarendelésem és az első ikea rendelés, utóbbi meglepően kis karcsú dobozkákból áll, bár irdatlan nehezek, szóval nem baj, hogy nem én akartam a hátamon hazacipelni őket. Billy típusú könyvespolcok még mindig nincsenek, pedig naponta kétszer nézem a raktárkészletet, de jött két kis polcocska az íróasztalom alá, egy a radiátor mellé (nincs hová tennem a párologtatót) és egy nem-Billy könyvespolc az előszobába, amin nem könyvek lesznek, bár igazból az sem kizárt, hogy egy magasság fölött mindenhol könyvek lesznek, mondjuk azok a gyerekkönyvek, amik a konyhaszekrény aljában laknak, vagy tíz éve senyvednek egy bőröndben. Szóval igen, a további tervezett Billy-k is már előre megteltek, azt hiszem... és tudom, könyveket is lehetne selejtezni, de azt hogyan kell?, hát a könyveimet én mind szeretem, azért vannak.
Már csak az kéne, hogy a nyaktornászok is visszahívjanak, hogy mikorra van időpont, és akkor talán még azt is megbocsátanám a mai napnak, hogy 1) évek óta először volt olyan rémálmom, hogy utána csak felkapcsolt lámpa mellett mertem visszafeküdni az ágyba 2) utána is járvány volt álmomban, minden zárva és este hattól kijárási tilalom, csak már nyár, és meleg, és a Balaton teljes elérhetetlensége.
No de este polcot fogok szerelni, már nem is emlékszem rá, hogy kell az olyat!
ez most egy szépen beazonosítható mélypont
Most már kicsit unom a fejfájást meg a szédülést, és járvány ide, járvány oda, fogok keresni valami gyógytornász-csontkovács-nyakszerelőt, mert ez így elég hervasztó.
Vettem két francia hangoskönyvet, mert így 26 napi adaggal az American Gods (ez a francia címe, nem én tehetek róla) vége előtt elkezdtem bepánikolni, hogy mit fogok hallgatni (időben el kell kezdeni pánikolni is), most további 132 napra lesz mit hallgatnom, extra nehezítés, hogy a két könyv egyikét sem olvastam még soha. Kicsit félek is, mennyit fogok belőle érteni, mert bár az Amerikai isteneket is tizensok (de az is lehet, hogy huszonkevés) éve olvastam utoljára, azért meglepően sok minden visszajött, hogy kitöltse a szövegértésemben azért igencsak érezhető hézagokat. Legrosszabb esetben persze megveszem ezt a kettőt is valami civilizált nyelven, azt azért még nem merném bevállalni, hogy majd ha nem értem, franciául nézek utána, mi történhetett - de azt sem tartom kizártnak, egy ponton elengedem, hogy kövessem az eseményeket, és csak sodortatom majd magam azokkal a leírásokkal, amiket megértek belőle (a leírásokból sokkal többet megértek, mint amikor emberek csinálnak dolgokat, ne adj' isten, beszélnek).
Kezdenek hosszabbodni a napok, bár így január közepén még csk azért látom, mert nagyon nézem, sokkal jobban, mint eddig valaha: a szédülés-fejfájás épp átlöki az elviselhetőség határán ezt a nyomorult időszakot, a járvánnyal, a fertőzőbb variánssal, a kínai oltással, és minden kis fénysugarat megragadok már - igen, azt a nagyon halvány derengést is, ami délután ötkor még észrevehető volt nyugaton a hófelhők alatt. Legyen már jobb. Legyen már tavasz. Vagy pillanatnyilag már azzal is kiegyeznék, ha legalább fizikailag jobban lennék, de egyelőre ez is éppolyan elképzelhetetlennek tűnik, mint hogy egyszer majd nem rohanok munkaidő vége után ki a sötét hidegbe, hogy szabad levegőn legyek és lemozogjam a napi adagot, ó, és persze útközben gyorsan vásároljak is, mielőtt elkezdődik a kijárási tilalom, hanem... sörözni fogunk a napfényben, és olyan szorosan ülünk a padon, hogy egymáshoz simul a combunk, a (most már nem annyira kölyök) tacskó mindannyiunkon végigmászik, válltól könyékig, csuklóig együtt támaszkodunk, és úgy el leszünk szokva az egésztől, hogy az első pohár málnás kézmáves után már forogni fog velünk a világ. Ami sokkal jobb, mint most, hogy csak úgy, sör nélkül teszi.
freud elküldene chicken nuggetsért
Néztem a híreket, és sokáig gondolkoztam rajta, milyen lehet egy csirkés melltartó. Aztán persze csipkés volt, nem csirkés, de a kérdés azóta is foglalkoztat.
újabb év
Szerencsére nem szoktam nyilvános évértékelést tartani, így ezúttal is megúszom, hogy a strukturált gondolkozási kvótámat itt kelljen kimerítenem, például ahelyett, hogy kicsit felkészülnék fejben arra, hogy mindjárt újrakezdődik a munka. A nem nyilvános évértékeléshez összeszedtem végre a pár évvel ezelőtti füzetkénél jóval hasznosabb rendszert, így nem kellett egy ponton sem hisztérikusan káromkodva a falhoz vágnom egy köteg papírt, hogy persze, faszom, rajzoljam le a leginspirálóbb pillanatomat egy hatszor tizenöt centis szövegdobozba, hülye vagy, bazdmeg? Szóval most kicsit nyugodtabban összegeztem a dolgokat, ebben az is sokat segített, hogy egy ideje már heti és havi szinten is végignézem, mi történt, még ha csak röviden és sokszor felületesen is.
Az elmúlt két hétben végre találkoztam emberekkel és kis fehér kutyákkal, ami sokat simított az idegrendszeremen (ami a hétfői munkakezdés puszta gondolatára kezd újra bepöndörödni). Ezen kívül csak annyiban tért el a két hét szabadság a szokásos járványügyi életmódomtól, hogy az eszeveszett frusztráció talán kevésbé karmolta szét az agyam, bár sajnos csak a munkahelyemről mentem szabadságra, a szerkesztendő novella, amit időnként megnyitok, belenézek, majd tehetetlen kétségbeeséssel bezárok, továbbá az ostoba fejjel még egy éve elvállalt fordítás (esküszöm, minél többet dolgozom rajta, annál több van hátra belőle) azért folyamatosan rontja a maga kis részét a helyzeten. De legalább azt eldöntöttem, hogy a francia tanfolyamot feladom, mert csak beszélgettünk egész órán, és nyelvtanilag helytelenül makogni ingyen is tudok, anélkül, hogy közel megoldhatatlanul rálógna a kijárási tilalom és a munkaidő által amúgy is kurtára szabott sétálóidőmbe.
Amúgy nincs semmi baj, csak belőlem ezek szerint ezt hozza ki a bezártság - a frusztrációimat öntöm szavakba, a többit nem, vagy nem ide, és nem egész mondatokban. Pedig írhatnék olyanokról is, mint hogy jó az új mikróm és nagyon finom rakott krumplit lehet benne sütni, vagy, hogy karácsonykor sütöttünk vaníliás kiflit, és még van belőle egy kevés. Netán a newgrange-i napfelkeltékről a téli napforduló idején, ha már ezúttal közvetítették online, és megnéztem. De ehhez igazából sokkal többet kéne gondolkoznom, mint a féktelen nyafogáshoz, és arra most korlátozott képességeim vannak. Talán majd legközelebb.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)