az összetett légköri helyzet megterhelő lehet

A szerdák mostanában valamiért az ördögtől valóak, minden héten van valami egészen felfoghatatlan, már-már nevetségesen groteszk problémakör valamelyik projekten, esetleg egyszerre mindkettőn, és egy idő után akkor is össze-vissza kapkodok, ha az elején még szépen, sorban estem neki a tételeknek. Amikor egyszerre ketten hívnak és három másik emberrel csetelek, közben három, teljesen eltérő, de egyformán sürgős emailre kéne válaszolnom, és a két projekten öt eltérő dolgot letesztelnem (aminek egy része egyáltalán nem egyértelmű a hiba leírásából, de a tizenöt kommentből sem - ó, hogy ez csak akkor jön elő, ha közben a felhasználó megváltoztatja az email címét, és először törli magát, aztán újra regisztrál? Ez sehol nem szerepelt...), olyankor nem érzem, hogy a belső iránytűm megbízhatóan navigálna kifelé ebből a rohadt labirintusól - amit egyszerre öt eltérő kijáraton kéne elhagynom, és ebből kettőn úgy, hogy előtte be sem mentem.

azért legyen valami vidám is

A májusi hosszúhétvégén elvitt magukhoz vendégségbe a nővérem, ha már ők is, én is minimális emberi kapcsolattartással vészeltük át az első hét hetet, és elképesztően nagyon jó volt, valamint rengeteg virágot és henyélő kutyát fényképeztem (utóbbiak összesen csak hárman vannak, de mindig más elrendezésben dőltek ki a napsütésben).

egy másik valóságban

...már legalább egy hete Portugáliában lennék, és az összes portugál kolléga halálra nevette volna magát azon, hogy csak a következőket tudom a nyelvükön, de azt erős brit akcentussal:

• Kipróbálhatom a pizzát?
• Kérek két csirkét.
• Szeretnék kölcsönözni egy autót két hétre.
• Mennyibe kerül egy üveg bor?
• Az étterem nagyon szép.
• A sárgarépáim nem finomak.

Ezek közül semmit sem tudok ragozni, és továbbra sem ismerek sokkal több főnevet (na jó, még a szállodát, az asztalt és a foglalást), de hát egyelőre nem is tudok bennszülött portugálokat lenyűgözni vele, szóval még ez is fölösleges tudás.

Lejárnék a tengerpartra, talán még úsznék is (egy másik valóságban lett volna még legalább egy tucat edzésem, hogy végre megtanuljam tisztességesen összekötni a kar- és a lábtempót), innám a vinho verdét meg a vinho tintot, és biztos nehezen találnám meg a helyemet.

Olyan elképzelhetetlen, hogy ez megtörténhetett volna, és hogy csak egy, a világtörténelemben is páratlan járvány akadályozta meg, az lökött vissza a legalapvetőbb rutinomba, hogy másfél méterre az ágyamtól dolgozom, és nem találkozom napokig élő emberrel. Nekem az lett volna az új, hogy máshol élek, és ez a régi, hogy ide vagyok bezárva a munkámmal, és persze, nem én vagyok a járvány legnagyobb vesztese, messze nem; sőt, mivel ismerős ez a helyzet, nem is viselem olyan rosszul... de azért kicsit hiányzik az a valóság, amiben ilyen nagyszabású, új dolgok történtek volna velem.

amikor még egy lapáttal rátesznek

Szóval elkezdtem online betanítani az új lányt a hányinger-agyvérzés-őskáosz mobilos projektre. Összesen heti négy órát kaptam a projekt betanításra, négy órát az általános tesztelői feladatokra, ez nyilván nem elég. A fülemet már feltörte a headset, és rég éreztem ilyen őszinte ordítva bőghetnéket a munkanap puszta gondolatára is. És ez még azelőtt volt, hogy a fő projekten szóltak, hogy azért vegyem figyelembe, hogy ők azért harminckét órában számítanának a munkámra, szóval azzal hogy állok? Lassan letelik a sprint fele, és elég látványos, hogy nem zárom le egyik feladatot a másik után.

És én előre megmondtam, hogy ez nem lesz elég, előre megmondtam azt is, hogy a projekt betanítás oké, mert nincs más, aki megcsinálná, de az általános betanítást nem szeretném csinálni. Persze lófaszt sem érdekelt senkit sem.

Szóval most az ingerültségig fáradt vagyok, hétvégén mindenképp dolgoznom kell, mert a mai bő öt óra betanítás után nincs már agyam a másik projekten teszteseteket írni (ami amúgy sem a kedvenc feladatom), és persze a káoszprojekten megy az érzelmi zsarolás, hogy de ugye hétfőn lesz időnk végigtesztelni az ügyfélnek átküldendő változatot? Ugye nem teszem meg, hogy teszteletlenül kell kiküldeni? Biztos belefér, nem? És nem hiszik el, nem értik meg, hogy nem. Pedig nem fog. Egyáltalán nem.

Ráadásul amúgy sem vagyok egy mentor alkat, nem véletlenül nem mentem tanárnak, engem ez stresszel, frusztrál, világjárvány van, ócska minőségű, ingyenes szoftveren keresztül tudom csak megosztani a mobil kijelzőjét, miközben a telefon egyfolytában lecsatlakozik a VPN-ről (mert csak) és egyszerre öten írnak nekem hat témában nagyon fontos kérdéseket a cseten, valakivel pedig mindig hívásban vagyok.

Már berúgni sincs kedvem.